Új blog /Florence* :D

Sziasztok!
Új blog :D
Infók ott, ha érdekel katt. Pusz.

The Denali girl history

Illúzió- 29. Talán valóban őrült voltam...

Becca

 A kislányom zöld szemei elkápráztattak. Egyszerűen gyönyörű volt, a szeme csillogott, amikor rám nézett. Aztán Emmett átölelt hátulról, és...

Bejöttek az ajtón. Körül néztem.
Tulajdonképpen egy fehér szobában voltam, megkötözve egy ágyon. Kábult voltam és nem fogtam fel egészen, hogy mi történik velem. Egy nő, fehér ruhában írt valamit valami lapra, majd kedvesen rám mosolygott és távozott.
Hol vagyok?- jutott eszembe először a kérdés. Egyre idegesebb lettem, hiszen megijedtem; Hol a kislányom? Hol van Emmett? Hol van a Cullen-villa? Mi ez a hely? Cara?
Elkezdtem sikoltozni. Hogy mi késztetett erre?
Ha hazudni akarnék, kézenfekvő magyarázat lenne erre a következő; hol az életem?
Ellenben nem emiatt tört rám a kényszer. Eszembe jutottak dolgok egy bizonyos életnek az estélyéről, tavaly szeptemberben...

"Meleg, nyári este volt, és Cara-val sétálni indultam. Tisztában voltam vele, hogy veszélyes, hiszen vannak olyan emberek odakint, akik alig várják, hogy eltegyenek láb alól.
Viszont az alkohol hatására egyáltalán nem foglalkoztunk semmilyen efféle gondolattal, és elindultunk az utcán. Hogy miért jutott eszünkbe pont sétálgatni részegen?
A következő ok miatt: Anya és Apa sosem engedtek minket sétálni, mondván, hogy bajunk eshet. Meg volt tiltva, és józanul eszünk ágában sem volt megszegni ezt, hiszen élni akartunk... És éltünk is. Túlságosan is. Ez lett a vesztünk.
Egy boros üveget tartottam a kezemben, ahogy Cara is, és egymást kellett támasztanunk, bár még így is dülöngéltünk. Elkezdtem énekelni, hiszen ez volt a kedvenc elfoglaltságom, meg amúgy is. Cara besegített nekem, bár mindketten megakadtunk egyszer-egyszer. Aztán szembe jött velünk pár ember, nem voltak éppen fiatalok, és egyenesen felénk tartottak.
Minden gyorsan történt; mikor odaértek hozzánk, megütötték Cara-t. Erősek voltak, és Cara menten össze esett, ahogy hasba ütötte az egyik. Aztán mikor már eszméletlen volt, a másik felém vette az utat, de a sikoltozásomra előjövő emberek végett nem ért el.
Azt az estét sosem felejtem el, hiszen aznap Cara Maria Emerson meghalt, méghozzá csúnya halállal.
Mindenki azt hitte, hogy összeroppantam, hiszen ki sem mozdultam a szobámból. Jogos- gondoltam-, de nem igaz. Én csak tervet szövök.
Akkoriban mindössze egyetlen egy beavatottam volt, egy Sara nevű, hűséges lány, aki kémkedett nekem ezek után a férfiak után.
Pár hónappal később, éjjel fél kettőkor kiszöktem, az ablakomon át, egy hatalmas késsel karöltve, és a megadott cím felé vettem az irányt.

Nem sokkal később két holttest feküdt abban a lakásban, és mindkettőt több késszúrással öltem meg. A vér, ami a bútorokhoz, és a kezemhez ragadt, folydogált a padlón. A sötét szobát mindössze egy éjjeli lámpa világította meg.
Én pedig nyugodt voltam. Lelki-furdalás semmi jelét nem vette nálam észre senki, hiszen ez bosszú volt..."

Talán valóban őrült voltam... Lehet, hogy igaza van mindenkinek. Én viszont tényleg nem bánok semmit, és igenis szép emlék  az az őrült éjszaka, amikor két bűnös ember életét vettem.
Persze mindez a letöltött büntetésük után történt.

És hogy minek volt köszönhető az előbbi képzelődésem? Van ilyen. Már megesett.
Aztán felálltam az ágyról- merthogy ez ilyen automata. Csak akkor vagyok megkötözve, ha van bent valaki nálam.
Szóval felálltam, és benyúltam az ágy alá.
Pár nappal ezelőtt valamilyen idióta őrült  nem zárta be az ajtómat, és én kiszöktem. Magamhoz vettem egy doboz nyugtatót, papírt és tollat, majd vissza mentem a cellámba és ott maradtam.
Nem bántam meg, hogy nem vetettem azonnal véget az életemnek. Végül is akkor nem láttam volna ezt a tökéletes álomképet.
Letettem a szekrényre a levelet, amit írtam. Nem volt benne más, csak pár mondat:

"Anya, Apa, szeretlek titeket, és ez így is marad, de most csatlakozom Cara-hoz.
A két mocsokról annyit... hogy megérdemelték, amit velük tettem. Nekik nem lehetett ez rosszabb, mint nekem elveszteni a nővéremet."

Mindössze ennyi állt a levélben.
Aztán egyenként kibontogattam a nyugtatókat, és magamhoz vettem azt a pohár vizet, amit az a nővér hagyott itt.
Bekaptam a gyógyszereket, és lenyeltem őket egy pohár vízzel, majd lefeküdtem az ágyra.
Miközben vártam a hatást, nem gondoltam semmire. Végül mikor éreztem, hogy nehéz ébren maradni, elmosolyodtam, és átadtam magam a reményt hozó sötétségnek.


Na gyerekek. Itt lenne az utolsó fejezet, remélem tetszik. Ha kérhetek komikat...

Magyarázat: Becca az egész történetet csak képzelte, valójában nem történt meg.  A története valójában úgy szól, ahogy leírtam itt. Még annyit, hogy az apjuk egy politikus, ezért akarták sokan a lányok halálát is.
Végül Becca végez önmagával is.

Szeretünk titeket, kérünk komikat.
Üdv: Florence és Ashley.

Florence búcsúzik... egy időre.

Sziasztok édes drága emberek.

Az időzítésem egyszerűen pocsék, de ehhez szerintem értek. Ugyanis felhagyok egy időre az írással. Mélyponton vagyok, egy év- pontosan 1 év!- alatt most először ennyire. Az írás sokat jelent/jelentett nekem, ezért nehezemre esik ezt tenni, de azt hiszem, túlságosan is bele estem a blogok világába. Kell egy kis idő, hogy eldönthessem, akarom-e folytatni... minden esetre az utolsó fejezetet a pihenés után felrakom, a döntésemtől függetlenül, ahogy a függőben levő történeteim további részeit egy prológusba tuszkolva. Nem szeretem félbe hagyni a dolgaimat.
Tehát várhattok vissza, nem tudom mennyi idő múlva, ha még érdekelni fog az utolsó rész.

Azokat a blogokat, amiket olvastam, szintén nem fogom folytatni, hiszen ez is hozzátartozik ahhoz, hogy távozom innen. Kell egy kis szabadság.

Még egyszer 1000+1 bocsánat, amiért csak így itt hagyok mindent.

Puszi, Florence*


Ui.: Mégis nehéz lenyomni a "Bejegyzés közzététele" gombot... : (

Egy kis játék... :D

Sziasztok,
ismét én Ashley...
Most nem új bloggal és egyéb hasonlóságok. Mivel rengeteg szerepjátékon játszom, amik mind kihaltak, így nyitottam egy sajátot.
Arról lenne szó, hogy ha van időtök és kedvetek felnézhetnétek, és ha tetszik regisztrálhatnátok.
Nincs megadott film, sorozat ami alapján megy. Mindenkinek a képzeletére van bízva.
Lehetsz bármi, boszorkány, vámpír, vérfarkas, tündér. szirén stb...

Mindenkit sok szeretettel várunk.

Blood Town- Rémálmok Városa


Puszi

Ashley (a játékban: Kathy)

Halihó!

Sziasztok, itt Florence Ploody.
Én vagyok a soros a fejezet hozatalában, de sajnos nincs megírva, mert nyaralni voltam, ott meg nem volt net...
Megpróbálom hamar hozni, a héten felkerül.

Na mármost ugye az a nagy helyzet, hogy ez a zárófejezet lesz, én írom- Florence-, mert már egyikünk sem ér rá nagyon foglalkozni ezzel a bloggal.
Viszont egyet megígérhetek: A 29. fejezet, azaz a zárórész vége.... Valószínűleg olvastátok a Moon Love című blogomnak az utcsó fejijének a végét... na, ahhoz fogható lesz, csak durvább, és nem viccelek.

A héten felkerül, és mielőtt elolvassátok, ne felejtsétek el benyugtatózni magatokat ;) Ez csak egy tipp volt xD

Addig is puszi! Sziasztok!

By Florence Ploody

New Blog! *-*

Hali! :)
Most én jelentkezem ismételten, de 2 új bloggal :D
Szóval, egyik sem alkonyatos. vámpírnaplók minden mennyiségben :P
Szeretném ha át néznétek *-*
A linkek:

I miss You

Jamie and Lili...#wiht Salvatore Brothers*

A záró fejezet, viszont még várnotok kell, sajnos kicsit össze jöttek a dolgok, és mindenki nyaralt. Szóval kérek mindenkit  Türelemmel várjon. Cserébe egy fergeteges zárás lesz. Ami biztosan kicsapja a biztosítékot ;)

Puszi: Ashley  :D

Illúzió- 28. fejezet

Sziasztok! Itt a feji! Puszi

Cara

Percekig üldögéltem. Apa és anya elmentek itthonról. így gyorsan össze pakoltam a cuccaimat, majd egy levelet hagyva az asztalon, az első géppel vissza siettem. Rosszul voltam, az idő nagy részét a mosdóban töltöttem. Az út rettentő sokáig tartott. Már kezdtem feladni, hogy valaha is oda érjünk, mikor végre bemondták, hogy megkezdjük a leszállást. Nagyot sóhajtottam, majd leszálltam, és mikor beültem a kocsimba, olyan érzés kapott el, mintha valami megmozdult volna bennem. De az lehetetlen, hisz még nem szabad mozognia! A felsőmet felhúzva viszont beláttam: A hasam megnövekedett. Elindultam haza. Apa nem volt otthon. Mikor átnéztem Patrick-ékhoz egy csomó rendőr volt ott. Odasiettem, a mamája a kapuban volt, sírt és majdnem összeomlott.
- Jesszusom, minden rendben?- szaladtam oda a nénihez. Reményteli arccal bámult rám.
- Édesem, most jöttek ezek az urak és közölték, hogy Patrick-et megölték!- szorított magához. Megrökönyödve hallgattam. Pat meghalt? Nem, ezt nem hiszem el.
- Sajnálom, nagyon is- lettek könnyesek a szemeim. Felkísértem a nénit a szobájába és adtam neki egy pohár vizet, majd egy kis nyugtatót, és újból haza siettem. Hívtam Jazzt. Végre felvette!
- Beszélnünk kell. Nálatok!- közöltem vele és lecsaptam a telefont. Jazz hamar ide ért. Nem kérdezett semmit, csak rá pillantott a rendőrökre és halkan tovább hajtott. Egész úton némán ültünk. Majd, mielőtt bekanyarodott volna, megállt.
- Mondanom kell valamit- kezdte el a mondandóját.
- Mi történt?- kérdeztem félve, majd a kezét megfogtam: a bőre kemény és hideg volt.
- Becca...megszült. Kislánya lett, de valamit tudnod kell. Ő most már vámpír, és veszélyes, még nem tudja magát kontrollálni. Patrick is ugyan ebben a helyzetben van- nézett az ablakon kifelé.
- Tessék? Becca megszült? Mi lett a baba neve? És Patrick hogy-hogy vámpír?- néztem rá kérdőn, és kicsit félénken is.
- Rosalie megtámadta, és már nem lehetett megmenteni. A baba neve Lucie- bámult még mindig ki az ablakon.
- Jazz, a jó büdös francba! Nem vagytok normálisak! Az a szegény öregasszony most omlott össze, hogy meghalt az unokája! Minden reménye Pat volt- kiabáltam vele.
- Menjünk!- mondta, majd befordultunk. Megpillantottam a villát. Kicsit össze is szorult a gyomrom, hisz' hogy közöljem a családdal, hogy kétséges kinek a gyerekét várom? Vettem egy mély levegőt, majd Jazz kinyitotta az ajtót. Óvatosan kiszálltam, majd félve lépkedtem a ház felé. Éreztem, hogy a torkomba dobog a szívem. De ekkor minden rosszra fordult. Lassan kinyitódott az ajtó. Becks épp Pat-tel veszekedett, és Esme egy babát fogott. Mindenki csodálkozva nézett rám. Aztán hirtelen Becca rám rontott. A földre kerültem, és Becks majdnem elérte a nyaki ütőeremet, de Jazz gyorsan leszedte rólam, majd felsegített. Viszont én rosszul voltam.
- Jól vagy?- ültetett le a kanapéra.
- Nem!- sírtam el magam. Becca leforrázva állt velem szembe, majd leült és a picit a karjaiba véve nézett végig, sőt inkább mért végig.
- Sajnálom, még elég friss...- kezdte el.
- Semmi gond, ez nem annyira fájt. Inkább amit közölni akarok- vettem egy mély levegőt.- Terhes vagyok.
- Mi?!- nézet rám kérdőn a két érintett, de még Becca is.
- Nem tudom, hogy melyikőtök az apa... hajtottam le a fejem. Ekkor oda lépet Carlisle és a hasamat  vizsgálta.
- Cara, ez már meg van oldva. Mivel Patrick-kel akkor voltál együtt, mikor még ember volt, és ez a baba rohamosan fejlődik, biztosan állíthatom, hogy a büszke apuka Jasper- ölelt át, majd mindenki gratulált, de nekem nem volt valami kellemes érzés.
- Jazz, most én  is vámpír leszek?- néztem rá. Aprót bólintott.
- Igen, de hidd el, könnyebb lesz!- csókolt meg.

Illúzió- 27. fejezet

Kicsit rövidebb szerintem mint szokott lenni, de most így jött.  xD Jó olvasást! Puszi

Becca

Sikoltások. Ordítások... mind az én számból... de mást is hallottam. Patrick? Mit keres Ő itt? Mit csinálnak vele?
Tudtam, Lucie már nincs a hasamban, és Én átváltozok.... Hogy honnan? Én sem tudom... talán mert olyan érzésem van, mint amit Em elmesélt, hogy olyan az átváltozás. Csak ezerszer rosszabb. Vajon látom-e még a nővéremet? Az anyámat? Az apámat?
Nem valószínű... Hülyének érzem magam, hogy annak idején, fél évvel ezelőtt ott hagytam a szülővárosomat... de mégsem bántam annyira. Hiszen új élet kezdődik... ami talán jobb lesz. Bosszút állhatok azon a mocskon.... és boldogan élhetek a gyermekemmel és az apjával.
Bár most úgy érzem, hogy nem vagyok több egy marék hamunál. Elégek? Nem hiszem...
Nem tudom mennyi idő telt el a három napból- mert hogy annyi idő az átváltozás-, de erősen hiszem, hogy már a végén járok. Iszonyatosan fáj. Ilyen lehetett, amikor a boszorkánynak hitt embereket máglyán elégették. Borzasztó...
De erőt ad, hogy már hallok valamit... néha-néha beszélgetés foszlányokat. Felfogom, hogy mit mondanak... És érzem Emmett közelségét. Még sosem vágytam rá ennyire, hogy lássam, mint most. Kétségbe esetten próbálom felidézni az arcát, de nem sikerül. És a gyermekem? Milyen? Bella mesélte, hogy Nessie- az Ő lánya- már egészen megnőtt, mikor az Ő átváltozása véget ért.
Emmett mondta, hogy lány. Már megegyeztünk, hogy hogyha lány lesz, akkor Lucie lesz, ha meg fiú, akkor Daniel.
A második neve pedig Julie, az anyám után... mégiscsak legyen valami, ami emlékeztet minket anyura... Cara ott van vele. Ez megnyugtat... Esme meg a harmadik neve. Lucie Juliett Esme Cullen... nem hosszú ez egy kicsit? Nem probléma... a lényeg, hogy szeretni fogjuk.
Aztán gondolataim vissza terelődnek a fájdalomra...(Nem igazán értem a gondolatmenetemet!) Kezd elszivárogni a végtagjaimból, de egyenesen a szívembe menekül.
Az a szervem pedig őrült vágtába kezd. Jéé, ki fog szakadni! Muszáj ezt? Fáj! Segítség!- akartam kiáltani, de nem tettem.
Még mindig eszeveszetten dobogott az a hülye szívem... Fáj, fáj, fáj! Talán most szivárog ki a lelkem, hogy aztán soha többé ne legyen velem? Meglehet.... De én nem leszek egy lelketlen szörny. Utolsó leheletemig küzdeni fogok azért, hogy ne lelketlenül haljak majd meg, ha arra kerül a sor több száz év múlva.
Majd egy utolsót dobban... és megáll. A szemem csukva. Nem akarom kinyitni, szembe nézni a jelennel. Mim van most? Szerelmem, gyermekem... az életem 180°-os fordulatot vett, egyetlen költözéssel.
Végül kinyitom a szemem... Túl éles, világos. Vissza csuktam, mert a hirtelen fény a sok sötétség után bántja.
- Rebecca...- hallom meg Em hangját mellőlem. Bekúszott az orromba kellemes menta illata.
- Emmett?- furcsa, teljesen más. Máshogyan néz ki, mint amire emlékszem.
- Igen...- bólint. Aztán lépteket hallok és a következő pillanatban támadó állásban állok az egyik sarokban. Jasper lép be.
Rámorgok.
- Rebecca, nyugodj meg. Nem fogunk bántani...- mondta kedvesen, de mégis szigorúan. Hittem neki és megpróbáltam lecsillapítani magam.
Pár perccel később sikerül is.
- Hol van Lucie?- kérdezem rekedtesen. Összenéznek.
- Talán előbb vadásznod kéne, mert neki még van vére....- mondja Jasper, de már nem törődök vele, mert észreveszem, hogy sűrű léptek mennek a dobogó szívhez és valami belső ösztön arra késztet, hogy azonnal lökjem arrébb Jasper-t és Emmett-et, majd rohanjak a lányomhoz.
Engedek ennek az ösztönnek és a következő pillanatban már suhantok is. Patrick gyorsan, túl gyorsan közeledik Lucie-hoz és már túl közel jár ahhoz, hogy békésebben oldjam meg a helyzetet, így meglököm, és Ő kirepül az ablakon.
Azonnal utána megyek, de Ő már meg akar támadni. Az én agyamra is leszáll a vörös köd, így én előbb támadok.
 Viszont két erős kar kulcsolódik a derekamra és Emmett édes illatát érzem meg. Patrick-ot lefogja Jasper.
- Becca?- kérdezi meglepődve.
- Ha még egyszer hozzá mersz nyúlni a lányomhoz, akkor esküszöm, hogy véged van!- sziszegem felé.
- A te lányod? Az meg hogyan lehetséges?- kérdezi rémülten.
- Semmi közöd hozzá. De ha meglátlak a közelében, úgy égetlek el, ahogy vagy- ekkor viszont Esme jelenik meg az ajtóban, a kezében egy kislánnyal, akinek vörös fürtjei vannak és dobogó szíve. A torkom szörnyen kapar, de mikor a tekintetem összefonódik a kis csodával, már nem számít semmi...

Új blog ^^ - de ezúttal nem történet...

Sziasztok drágáim!!! : D
Egy kérés :D 
Itt egy új blog, infók róla ott. Nem történet lesz, hanem ilyen 'dumcsizós-blog'.
Link:
http://florence-blogja.blogspot.com/ 

Puszi, Friss majd hétvégén.

Illúzió- 26. fejezet

Sziasztok!

Hát ez szánalmas, 6 db komit nem bírtok össze hozni. De sebaj. Most felteszem a frisst. De ha ehhez nem jön össze a a 6. Akkor sajnos bezárjuk a blogot. Ez nem fenyegetőzés. Csak a tényeket közlöm. Ezen kívül kerek 4 fejezet van hátra Remélem, veszitek a fáradságot, és meg lesz az a 6 komi...

Puszi: Ashley

Cara


Az Én egyetlen húgom terhes, és előbb tudja egy vadidegen lány és családja mint Én, a saját nővére! Mellesleg a húgom vámpír lesz, mivel sikerült felcsinálnia az egyiknek, és valami félvámpír gyereket vár! Teljesen el mentek neki otthonról.
De ha ez még nem lenne elég, még Pat is eltűnt. Én meg egyedül a villába, Apa sosem jön haza. Becca meg nem jöhet vissza. Elegem van! Annyira, makacs és önfejű.... és még sorolhatnám. Közben fel-alá járkáltam a házba. Hirtelen eszembe jutott valami. Elő vettem a telefonomat és küldtem Beccának egy SMS-t.




"Becca!
Húgi, én ezt nem bírom, haza megyek New York-ba. Sajnálom. Neked mindenki fontosabb mint Én..."




Amint el küldte az üzenetet, egyből Apának írtam, hogy mindent úgy hagytam és vissza mentem. Mikor a reptérre értem a kocsimat már elszállították. Haza érve gyorsan Julie nyakába vetettem magam.
- Julie! Sajnálom, hogy így váratlanul. De nekem jobb itt!- néztem a szemébe, ami könnyes volt a meghatottságtól.
- Cara! Semmi gond, szívesen látunk, de hol a húgod?- kérdezte félve.
- Ő ott maradt, megtalálta élete szerelmét!- fintorodtam el.
- Szóval el szakadtatok...- kérdezte még mindig félve.
Aprót bólintottam és felsiettem a szobámba. A vacsora unalmas volt, hisz nem beszélhettem nekik a vámpír volt barátomról és arról sem, hogy a lányuk terhes egy vámpírtól. Szóval elég hallgatagra sikerült. Mikor befejeztük, elmosogattam és lefeküdtem.
Másnap kiszellőztettem a fejem, és  el mentem vásárolni, sok mindent vettem. Új ruhák, cipők táskák... Minden, amit el lehet képzelni. Apa mindig küldött pénzt és azt félre rakva most könnyen költekezek. Össze futottam egy-két ismerőssel, de mintha nem is ismerném őket el sétáltam mellettük. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy én vagyok a világ ribanca, aki senkivel sem foglalkozik csak magával. Mély levegőt vettem és bevágódtam a kocsimba . Elhajtottam. A nap további részét alvással és zene hallgatással töltöttem. Mint régen, csak akkor még benne volt Beccával való hülyülés most még az sincs...
Jött az este. Felöltöztem egy elég kihívó ruhába és elindultam az első klubba ami a városba található volt. Jól le ittam magam és egy csomó férfival kikezdtem, persze egyik sem érdekelt, de le kellet kössem a figyelmemet. Mikor meguntam, akkor otthagytam Őket és elindultam vissza a házba. Julie már várt. Könnyes szemekkel.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva.
- Most telefonáltak, hogy a húgod.... A húgod meghalt!- sírta el magát a végére.
- Mi? Nem!- remegtem meg.
- Sajnálom!- ölelt át és együtt sírtunk. Fel rohantam a szobámba.
Elő vettem a telefont és hívtam Beccát, de nem vette fel. Hívtam Jazz-t  Ő sem, akkor már az egész családot hívogattam de kikapcsolták az összeset. Ismételt depresszióba estem. Mi a franc történhetett, hogy senki nem veszi fel, és kikapcsolták őket? Becca nem halhatott meg, hisz terhes. Amúgy Em se hagyta volna. Kezdtem pánikolni. De semmit nem tehettem érte, hisz én New York-ba, Ő meg a világ végén. A föld két különböző részén vagyunk. Ha ma el is indulnék, tuti nem érnék oda. Sőt valószínű, hogy senkit nem találnék ott.
Magamba dühöngést már profin űztem, de most nem ment, nem bírtam magamba tartani és egy óvatlan pillanatba bele ütöttem ököllel a falba, fel sikítottam és persze ezt a többiek is hallották.
- Cara!- futottak be, majd látták, hogy a kezem félperc alatt a ötszörösére dagadt. Egyből le vágták mi is történt.
- Semmi bajom!- mondtam közönyösen.
- Hát persze!- mondta Julie és beráncigált a kórházba, ahol közölték, hogy nem tört el csak erősen megzúzódott. Be kötötték és kaptam fájdalomcsillapítókat. Haza érve felrohantam a szobámba és bezárkóztam, beültem a kádba elővettem egy üveg vodkát és be kapcsoltam a pezsgőfürdő részt. A  gondolataimba merülve és a alkohol  mennyiségének az lett az eredménye, hogy alig bírtam kikászálódni a kádból. Mikor végre kiszálltam, és felöltöztem az ágyam mellett találtam egy cetlit, amit nem értettem, hisz én bezárkóztam és tuti  nem jöhetett be senki! A cetlin csak egy telefonszám állt. Be pötyögtem és vártam mi is lesz az eredménye a számnak...
Mivel hiába hívtam nem vette fel senki, leültem az ágyra. Vártam hátha vissza hív. De ekkor rosszul lettem. Épp, hogy elértem a fürdőbe. Vissza köszönt minden. Megmosakodva és a számat át öblítve feküdtem le. Másnap sem volt jobb, sőt még rosszabb. Olyan érzésem volt, hogy azonnal ennem kell, mindent. Abban az állapotba bármit megettem volna. Mikor megreggeliztem azonnal vissza jött minden. Féltem a hasam is nagyobb lett, pedig állandó edzéseben vagyok. Julie és a többiek nem voltak itthon. Mikor eszembe jutott, hogy nem vagyok olyan ártatlan...Így be pattantam a kocsimba és rohantam az első patikába. Gyorsan megvettem a tesztet és haza siettem. Elvégeztem a tesztet, és vártam. Már idegesítően lassan telt az idő. Mikor végre le járt...a szívem is megállt. Nem  hittem a szememnek. A teszt pozitív lett.
- Jesszusom.... Nem, ez nem lehet!- sírtam el magam. Fel kaptam a telefont és hívtam Patrickot, majd Jazzt. Egyik sem vette fel a telefont.
- Ki az apa?- kérdeztem magamtól az arcomat a kezeimbe temetve. Még én se tudom....

Új blog... by: Ashley

Sziasztok,
igen ismét egy új blog... :)
Nem másért mert vége vannak a vizsgáimnak, nincs suli ön a nyár. Időm mint a tenger. És mivel Ezzel a bloggal lassan végzünk.
Szeretném ha át néznétek. Saját sztoris, remélem elnyeri a tetszéseteket.
A blog:


Hiányod...

U.i.:

 Komikat, vagy nem lesz friss. Nem vagyunk hajlandók könyörögni. Ha lesz-lesz ha nem akkor nem. Ez csak nektek függő vég. 

Puszi:

Ash

Facebook-os oldal...

Sziasztok!
Megnyílt a Facebook-os oldalam.
Kukkantsatok be, van is egy bejegyzés külön nektek címezve és lájkoljatok, ha van kedvetek.

link:
Florence Ploody

Köszi, Puszi

25. fejezet

Sziasztok! Miután vagy 1 hétig ültem a fejezeten, de sehogy sem sikerült, úgy döntöttem, most először nem csak Becca szemszöget kaptok, bár kicsit így is rövid lett...
Na, és ki volt közületek a Belvárosi Fesztiválon??? A legjobb az Irie Maffia volt :D Remélem sokan, mert nagy buli volt!
Puszi, Flory

Becca

Rémülten felsikoltottam, majd elkezdtem ütögetni Edward-ot, hogy tegyen le. Mi baja van a nővéremnek?
Viszont Eddy-nek meg sem kottyant, nyugodtan állt tovább ott, ahol van. Emmett rögtön mellettem termett, míg a család többi tagja Cara-hoz futott.
- Emmett, kérlek, vigyél oda!- sírtam. Most már rohadtul elegem volt, ráadásul nem is értettem, mi történik itt. Hogy került ide Cara?
Aztán Jazz egyszer csak felkapta és felment vele, Őt pedig követte Carlisle.
- Emmett!- kiáltottam fel, mikor egyszerűen leült velem a kanapéra. Kérdőn nézett rám.
- Vámpír létedre megsüketültél? Azt mondtam, hogy Cara-hoz akarok menni!- mondtam bosszúsan.
- Nem, a hallásom tökéletes, de most nem mehetsz oda hozzá. Alice látta, hogy kisebb düh rohamot fog kapni, ha felébred és jó lenne, ha Te nem lennél a közelében abban a pillanatban.
- Aha. És mitől is lesz düh rohama?
- Hát... Valószínűleg sok volt neki megtudni, hogy a barátja és annak családja vámpír, s hamarosan a húga is az lesz. Én sem szívesen tudnám meg- vont vállat.
- Aham- ekkor a baba nagyot rúgott a méhemben, s utána egy reccsenést hallottunk. Én hangosan felsikoltottam.
Emmett felkapott, majd rögtön abban a szobában termettünk, ahol mindenféle orvosi kütyük voltak...


Rosalie


Nem mondhatnám, hogy elképesztően féltékeny lettem volna Becky-re- mert hogy én így hívom.
Igazából örültem, hogy Emmett megtalálta a boldogságot valaki mellett. És ez a lány egészen szimpatikusnak tűnt, bár észre vettem, hogy mintha kicsit félne tőlem...
Miután felmentek, rögtön utána Cara felébredt. Jazz vele volt. Hallottam, hogy Cara ordibál vele és hogy nem egy berendezési tárgyunk bánta meg ezt a kitörést.
Majd lerohant a lépcsőn és egyenesen kiment az ajtón. Mivel nem kocsival volt, így utána mentem.
- Cara!- kiabáltam, hogy az Ő füle is meghallja. De nem fordult hátra, így mellette termettem vámpír sebességgel.
- Gyere, haza viszlek!- mondtam.
- Nem, gyalog megyek. Át kell gondolnom sok mindent- mondta, mire én nem ellenkeztem, de azért nyomon követtem az útját. Ő nem vett észre, de biztonságban haza jutott. Ott viszont váratlanul megéreztem egy illatot. Egy túlságosan is finom illatot.
Eddig mindig tökéletesen uralkodtam magamon, de most valahogy más volt. Sokkal hívogatóbb...
Azonnal ott termettem az ember mellett és semmivel sem törődve mélyesztettem a fogaimat a nyaki ütőerébe...
Aztán pár percen belül nehezen, de észbe kaptam.
Szegény fiú ott sikoltozott a karjaimban. Tudtam, vagy megölöm, vagy átváltozik. Már túl késő kiszívni a véréből a mérget, így felkaptam és kisebb gondolkozás után haza vittem.
Otthon mindenki döbbenten nézett engem, mire én rögvest elszégyelltem magam.
- Rose, mi ez?- kérdezte Esme.
- Patrick?!- szinte sikoltotta ezt a nevet Becky...

..........

Sziasztok!

Szomorúan látjuk, hogy mostanság ellustultatok. Mivel nincs meg a komihatár, nem lesz FRISS!! Nekünk nem gond, hisz már csak 2 fejezet van vissza...A többi előre meg van írva. Értem, hogy nem tetszik azok a fejezetek, amiket Én írok, de ez van. Nem mindig lehet azt írni amit Ti jónak találtok. Egy könyv azért izgalmas, ha nem az történik benne amit várunk. Na mindegy, szóval nincs komi, nincs feji!

Remélem ezzel nem sértettem meg senkit, vagy ha még is Ez van, nem érdekel. Tetszik nem tetszik 2-en írjuk a blogot! Nem lehet mindent úgy csinálni, hogy nektek jó legyen. De majd rá jöttök a végére, hogy miért történtek így a dolgok. 

Puszi:

Ashley

Illúzió- 24. fejezet

Sziasztok! Köszönöm, hogy közöltétek, hogy nem tetszik a fejezet. Becsülöm az ilyen embereket. Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszéseteket. Remélem ez el fogja, most se kíméljetek. Bocsi a késést, de vizsgáim voltak...

Puszi:

Ashley

Cara

Felébredve nem találtam Jazz-t sehol. Nagy levegőt véve elindultam a fürdő felé. Be álltam a zuhany alá és legalább 1 órát álldogáltam alatta, majd be mentem a gardróbba és elő kutattam valami fekete ruhát. Most ahhoz volt kedvem. Becca meghalt és én meg össze-vissza röhögcsélek Emmett-el, és Jasper-rel smárolok. Nekem teljesen elmentek otthonról! A konyhába sétálva megetettem a cicát. Szegényemnek is hiányzik a húgi. Leültem a kanapéra, de én nem ettem. Nem akartam, de nem is kívántam az ételt. Majd ismét kapcsolgatni kezdtem a tv-t. Nem kötött le így, be kapcsoltam a HI-FI-t. A zene se az igazi Becca nélkül. Ismét elkapott a sírás, és  gondoltam, hogy megpróbálom. Jazz nincs itt és persze senki így meg se tudnának menteni. Mikor elhatároztam magam, és elindultam a konyhába a késért, akkor csengettek.


Elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam Jazz és két lány állt az ajtóba. Nem szóltam semmit csak kérdőn néztem rá. Ő csak egy puszit nyomot az arcomra. Beengedve magát és a lányokat, a nappaliig mentek.
- Drágám, be mutatom Em VOLT feleségét Rosalie-t!- mutatta be a szőke hajú lányt akinek a szemei vörösek voltak.
- Örvendek Cara Maria vagyok!- mosolyogtam rá, bár nem volt az igazi de megpróbáltam mindent.
- Ő, az...Én...VOLT...felségem! Alice- most a másik lányt mutatta be. Ő fekete, tündér szerű volt. Mindketten gyönyörűek voltak. De  az Ő szemei is vörösek voltak.
- Hogy kicsodád?- húztam fel a szemöldökömet.
- Cara, Ő vele még nagyon-nagyon fiatalon házasodtunk össze és el is váltunk, rá jöttünk, hogy jobb egymás nélkül és hülyeség volt- nézett a szemeimbe és megcsókolt.
- Szia neked is!- most már egy kisebb mosolyt erőltettem magamra.
- Szia, sajnáljuk, hogy csak így váratlanul be állítottunk- nézett rám Rosalie.
- Nem gond, pont egy hülyeség járt a fejembe.- forgattam meg a szemeimet.- Milyen kontakt lencsét használtok?- kérdeztem kíváncsian, mire  Jazz és Rosalie megrezzentek. Alice döbbenten nézet rám.
- Nem tudja?- nézett kérdőn a szőke.
- Nem, és nem is fogja!- morgott rá Jazz. Mire Rosalie fel tette mindkét kezét védekező állásba.
- Szerintem joga van tudni!- okoskodott Alice.
- Nem!- kezdett Jazz egyre idegesebb lenni.
- Bocsesz, de én is itt vagyok! Miről maradtam le?- néztem kérdőn rá.
- Semmiről, a lányok indulnak! És a kontakt lencsét ki veszik mert az emberek megbámulják őket!- utasította őket.
- Rendben, akkor mi mentünk!- ölelt meg Rosalie, ami nekem kicsit fura volt, de vissza öleltem. Ránézett a csuklómra- Fölösleges volt!- mosolygott rám.
- Rosie, indulj!- kiabált rá Jasper. Ő csak bólintott de Alice el homályosodott szemekkel meredt maga elé. Majd ismét köztünk volt.
- Hát, jól van, rosszabbra számítottam!- majd Ő is megölelt. Egy puszi kísérete mellett oda súgta a fülembe.- Rebecca él!- majd el húzódott én meg mint aki lefagyott néztem ki a fejemből.
- Na, jó ez nem volt vicces!- kezdtem el remegni.
- Mit mondtál neki?- szó szerint megrángatta Jazz a lányt.
- Jasper, engedd el. Meg kell tudnia. Ma is megakarta próbálni! Mi van ha egyszer nem veszitek észre és sikerül neki? Akkor meg az lenne a bajod!- kiabált vele Rose.
Én csak ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt a körülöttem lévő cselekmények, csak az a mondat járt a fejembe, hogy" REBECCA ÉL!"
- Honnan tudod a húgom nevét?- kérdetem ingerülten- Honnan a francból veszed, hogy él?- kezdtem el hisztérikusan.
- Ne foglalkozz velük. Azt se tudják, hogy mit beszélnek!- ölelt át Jazz.
- Jazz, ne legyél ennyire hülye. Honnan tudták Becca nevét akkor?- léptem ki az öleléséből.
- Alice, mindenbe bele kell üsd az orrod?- kérdezte hevesen Jazz.
- Igen!- mondta, majd ki ment a házból. Rosalie is vele tartott, majd hallottam, ahogy a motor fel mordul és már el is tűntek.
- Mindent el kell magyarázz!- néztem rá könnyes szemeimen keresztül
- Sajnálom ezt nem mondhatom el!- mondta majd átölelt és rám vigyorgott.
- Utállak Jasper Hale!- ordítottam majd bezártam a szoba ajtómat és le ültem az ágyra és csak sírtam, de kb. fél perc után valaki megsimította a hátamat. Mikor fel néztem rá jöttem, hogy Jazz az.
- Te, hogy a francba kerülsz ide?- néztem rá félve.- Bezártam az ajtómat!- rémülten futottam a falhoz.
- Ne félj!- nézett rám és elindult felém. Én csak le csúsztam a földre és csak sírtam.
- Mi a franc van veletek? Ha szeretsz elmondod! Valami baj van veletek!- remegtem meg.
- Nem mondhatom el, sajnálom!- mondta majd felemelt és letett az ágyra.
- Elegem van, mindent sajnálsz, de semmit nem mondasz el!- kezdtem el, de egyre higgadtabb lettem, és a vérem is el kezdett forrni.
- Szeretlek Cara Maria!- mondta majd megcsókolt és keze becsúszott a felsőm alá. A fejemet el lepte a rózsaszín köd, elfelejtettem, mit is akartam.
- Én is te BOLOND!!!- nevettem fel és megcsókoltam. Majd el kezdtem vetkőztetni. Felhevülten át adtuk magunkat a vágynak és a tűznek.
Mikor végeztünk csak feküdtem mellette vagyis inkább rajta.
- Miért? Ezzel akartad terelni a figyelmemet?- csókoltam meg.
- Nem, csak vágytam rád! És most már nem vagy ribanc se, mivel szakítottál Patrick-al!- csókolt ismét meg.
- Igen, én is vágytam rád! De Patrick-al tuti lesz még problémánk!- húztam el a szám.
- Hidd el, Ő lesz a legkisebb gondunk!- komorodott el.
- Ezt, hogy érted?- néztem rá kérdőn, még mindig egymás karjaiba feküdtünk az ágyba.
- Ezt sem mondhatom el!- hajtotta le a fejét,
- Persze, mit is hittem. Majd a nagy Jasper Hale elmondja- fintorodtam el és bementem a fürdőbe, beálltam a zuhany alá.
Nem kellett sok idő és mellettem volt. A forró víz, ahogy hozzá ért a testünkhöz, pont nem a zuhanyzás lett az első  ott. Megcsókoltam majd óvatosan neki lökött a zuhany falának. Mélyen beszippantottam a vizes illatát, Ő bele csókolt a nyakamba és éreztem ahogy ismét megkívánjuk egymást. Majd csípőjét combjaimmal átkulcsoltam. Óvatosan belém hatolt és lökés-lökést követett majd csókot-csók és ismét elérve  a gyönyört egy mély és érzelmekkel teli csókkal fejeztük be. Majd befejezve a zuhanyzást vizes hajjal mentem ki és fel vettem egy rövidnadrágot és egy toppot.
- Többször kéne veszekednünk!- csókolt meg Jazz.
- Nem is rossz ötlet, de ehhez nem kell veszekedni!- mosolyogtam rá és én is vissza csókoltam.
- Igaz, akkor nem!- majd felkapott és le vitt a konyhába.
- Itt is?- néztem rá piszkos vigyorral.
- Nem, bár nem rossz ötlet!- majd fel rakott az asztalra és megcsókolt.- Enned kell!- húzódott el tőlem.
- Kínzol! Még mindig!- vágtam szomorú arcot, ami nehezemre esett mert ha a közelembe van csak mosolyognék.
- Tudom, Te is engem és ez a kín nagyobb mint amit Te érzel!- nézett rám vigyorogva.
- Honnan tudod az érzelmeimet?- néztem rá kérdőn de láttam az arcán, hogy nem fog válaszolni- Hát persze, erre se válaszolhatsz!- húzta el a számat.
- Pontosan! De hidd el ha tehetném, már elmondtam volna!- komolyodott el, majd elém rakott egy sonkás zsemlét.
- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?- vigyorogtam rá.
- Becca mondta!- majd látszott rajta, hogy ezt vissza szívná.
- Mikor?- kérdeztem kicsit aggódva.- És most ez lett mindenki kedvenc neve? BECCA, BECCA, BECCA!- kapott el a síró roham a húgom neve miatt.
- Nyugodj meg! Mikor el mentél 1 hétre!- válaszolt, majd át ölelt és egy nyugalom hullám kapott el.
- Rendben, sajnálom de még elég friss!- pusziltam meg az arcát.
- Semmi gond, azért vagyok itt, hogy segítsek!- ölelt és puszilt meg ismét.
- Köszönöm!- öleltem át szorosan.
Majd ismét csengettek. Elindult Jazz, de a kíváncsiság hajtott és mentem utána. Majd meg láttam a lányokat ismét.
- Mit akartok?- kérdezte Jazz elég dühösen.
- Cara-hoz jöttünk!- majd Jazzt félre lökve oda jött Alice hozzám.- Valamit tudnod kell!- majd meg fogta a csuklómat és be ráncigált a nappaliba. Leült velem szembe.
- Mit akarsz?- kérdeztem én is elég felfűtötten.
- A húgod él! Ott van a Cullen házba Emmett-el és a többiekkel. Titkolják előled, mert mi nem vagyunk emberek!- kezdte el Alice.
- Na, jó ez nem vicces a húgom halott!- álltam fel de Rosalie visszanyomott a kanapéra.
- Mi vámpírok vagyunk és a húgod terhes lett Em-től, egy félvámpír gyermeket hord a szíve alatt! Azért nem mondták el, mert Becca bele fog halni a szülésbe és át változtatják Őt is vámpírrá!- hadarta el.
Vámpír, félvér, Becca terhes? Ezek tök meghülyültek! -ezek a szavak ordítottak a fejembe.
- Nem vagytok normálisak!
- Lehet, hogy ezt gondolod, de szerinted miért nem mond el 1-2 dolgot Jazz?- nézett rám Rosalie.
- Mi? Nem!- majd felpattantam és kirohantam. Hallottam ahogy még Alice rá szól Jazz-re, hogy maradjon.
A friss levegő segített. Kitisztult a fejem, de végig Alice és Rosalie szavai keringtek bennem. Rá kellett jöjjek, hogy ez valóban így van. Majd vissza mentem a házba ahol Jazz oda lépett és átölelt.
- Most hagyj!- téptem le a kezeit magamról- A húgomat akarom látni!- néztem rájuk akaratosan.
- Rendben, akkor menjünk!- mondta Alice és már a kocsiba voltunk. Az út rettentő sokáig tartott, de mikor oda értünk, a szám is tátva maradt attól a látványtól amit az a "ház" nyújtott. A miénk se épp a legkisebb s szerény berendezésekkel van tele. De ez a ház sokkal szebb volt. Majd mikor nyílt az ajtó, egy nő lépet ki rajta, biztos Ő a gyerekek anyja.
- Szia Cara, sajnálom, hogy így kellet meg tudd!- ölelt át majd derekamnál fogva kísért be a házba. Ott volt mindenki.
- Szia Cara!- ölelt át Emmett, de hátrébb léptem.
- Hol van Becca?- néztem rá mérgesen sőt dühösen.
- Ne haragudj, de nem tudtuk, hogy el...- kezdett el magyarázkodni.
- Em ehhez semmi kedvem. Végig nézted, ahogy szenvedek majd megpróbálkozom az öngyilkossággal, és még Te akarsz vigasztalni? HOL VAN BECCA?- kezdtem el üvölteni, mire megjelent a lépcső tetején Edward Beccával a karjába. Akinek hatalmas pocakja volt. Megremegtem és elájultam. Nem hittem a szememnek és sok volt ez egyszerre!

23. fejezet

Sajnos, amikor írtam a fejezetet, nem írtam bele azt a részt, mikor Rebecca és Em beszélgetnek... de azért megtudjátok ;) Többen írtátok, hogy az előző fejezet nem fogott meg titeket annyira... hát, remélem ez majd jobb lesz ;) Kérünk hat komit! Puszi, Florence (A régi Cukorkaa volt :P)

Becca

Naphosszat sírtam, nem akartam enni. Hiányzik Cara, a kurva életbe! Aztán ott van még az is, hogy félek, Em nem mondta az igazat, mikor azt mondta, Őt nem zavarja az egész, és hogy Az történt velem. 
- Kicsim, Cara jól van!- nyugtatott Em.
- Nem érdekelsz! Mindennek Te vagy az oka! Ha nem csinálsz fel, most nyugodtan élhetném az életemet és nem úgy néznék ki, mit egy bálna!- ordítottam a képébe, majd megint a fal felé fordultam és meredten bámultam a fehér felületet.
- Tudom, hogy most ezt gondolod, de gondold csak el! Lesz egy gyermekünk, ahogyan Bellának és Edwardnak! És boldogan fogunk élni, mert Te is vámpír leszel- hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
- Szóval erre kellek neked? A gyerek miatt?- kérdeztem megbántottan.
- Dehogy! Ha választanom kéne, téged választanálak. Az életemnél is jobban szeretlek- nem válaszoltam. Nem akartam válaszolni. Egyszerre jöttek a nyelvemre a szörnyen csöpögős és szerelmes szavak és a csípősek. És nem tudtam, melyik jönne ki először, de az is lehet, hogy úgy jöttek volna, hogy egy mondatban össze-vissza beszélek.
 Ekkor viszont csengettek.
Nem foglalkoztam vele, viszont egy perccel később Emmett arca elsötétült és az eddig mosolygó arca most vészjósló volt.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy lemenjünk a nappaliba- vetette oda komoran, majd felkapott a karjaiba és levitt.
Ott megpillantottam egy gyönyörű, szőke hajú lányt- akit mellesleg az álmaimban láttam-, és egy holló fekete hajút. Mindkettőnek álom szép arca volt, viszont vérvörös szeme.
A szőke pillantása ránk esett és döbbenten vette észre, hogy mi egy pár vagyunk.
- Emmett..?- kérdezte elhalóan.
- Rosalie- biccentett egyet, majd leült a kanapéra, engem pedig az ölébe ültetett. Irigykedve figyeltem Rosalie-t, hiszen Ő tökéletes, és egyben Emmett volt felesége.
Ő pedig ugyan csak irigykedve nézett végig rajtam és pillantása megállapodott a- most már- óriási hasamon.
Bella és a másik lány még mindig ölelték egymást.
- Szóval... most, hogy már az egész család jelen van, kivéve Jasper-t, elmesélnétek, hogy hol voltatok az elmúlt hatvan évben?- kérdezte Carlisle.
- Persze, de Jazz hol van?- kérdezte dallamos hangon a fekete hajú lány.
- Cara-nál, a barátnőjénél van. Őt vigasztalja most, Alice- mondta kimérten Esme- már most jobban az anyámnak tekintettem Őt, mint anyát valaha is.
- Barátnőjénél?- döbbent meg Alice, és vörös íriszeit a padlón nyugtatta- És miért vigasztalja?
- Mert Cara Becca nővére, és Ő most úgy tudja, hogy Becca agyvérzésben meghalt. Azért kellett ezt mondani, mert Becca terhes- lépett be Jazz is az ajtón. A kobold szerű lány most először nézett rám.
- Szóval? Miért tűntetek csak úgy el a harc után?- kérdezte most Edward.
- A Volturi elkapott minket. Kitörölték az emlékezetünket és újakat adtak helyettük. Alice képessége jól jött nekik, Én pedig csak harcosnak voltam jó. Aztán úgy egy hete, az az emlékezet el vevős vámpír, név szerint David rosszul használta a képességét. Az egyik nomádnak akarta vissza adni a régi emlékeit, de e helyett nekünk adta vissza és így már tudtuk, hogy hozzátok tartozunk és hogy van szerelmünk. Így mikor nem figyeltek ránk eléggé, kiszöktünk és egészen idáig futottunk- mesélte el Rosalie, végig Emmett szemét nézve, míg Ő engem tüntetett ki figyelmével. Szóval Rosalie még mindig szereti...
- És találtatok magatoknak valakit ott?- kérdezte most Bella reménnyel a hangjában.
- Hát... Rose nem, de én összejöttem Demetri-vel- ismerte be Alice lesütött szemmel- De csak húsz éve voltunk együtt.
- És szereted?- kérdezte megint Bella.
- Az az igazság, hogy nagyon hiányzik. Azt hiszem tényleg szeretem. Már össze is házasodtunk...- bizonytalanodott el a végére.
- Őt miért nem hoztátok magatokkal?- szólaltam meg most először.
- Mert nem tudtuk, mit szólna hozzá. Alice be akarta avatni, de Én nem hagytam, hiszen nem mertem kockáztatni.
- Oké. Akkor ha nem bánjátok, most megyek Cara-hoz. Még mindig nem merem meg kockáztatni, hogy megismételje a múltkori húzását- mondta Jazz.
- Miért, mit csinált? Nem akarsz bemutatni minket neki?- kérdezte Alice kicsi csalódással a hangjában.
- Megpróbált öngyilkos lenni, de mielőtt meghalt volna rátörtük az ajtót. És de, szívesen bemutatlak titeket neki- egyezett bele, majd mindhárman kisuhantak az ajtón, majd- gondolom- be a garázsba...

Hirdetés! :)

Sziasztok:)
Ez nem más mint egy számomra kedves szerepjáték. Szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
Szeretnél misztikus lény lenni?  Vagy csak szeretnétek más bőrbe bújni?  Itt megtehetitek!!
Link:
Szerepjáték

 A friss, akkor jön ha meg van a 6 komi, de eddig csak 4 van. Szóval hajrá ha akartok olvasni :)
Puszi:
Ashley

Illúzió- 22. fejezet

Sziasztok! 
Jó hírem van. Mivel 3 nap alatt össze hoztatok 9 db. komi, így felteszem a frisst, remélem most sem csalódunk bennetek. Köszönjük a komikat. 
Puszi:
Ashley :)

Cara

Borzalmas érzés volt. Mintha kitépték volna a szívem egy darabját. Sírtam, és csak bámultam ki a fejemből. Bármit megtettem volna azért, hogy vissza jöjjön Becca hozzám vagy épp én távozzak az élők világából. A nagy gondolkodásom közepette nyílt az ajtó. Pont a kötéseimet nézegettem és persze azt, hogy a seb amit a késsel csináltam elég mélyre sikerült.
- Cara! Jó reggelt. Jobban van?- kérdezte Dr. Cullen.
Nem válaszoltam csak elfordítottam a fejem. Néztem ki az ablakon és ügyet se vetve rá, hogy a doki még mindig ott áll az ágy előtt.
- Cara, feleljen. Ha nem felel, be kell küldjem egy szanatóriumba!- próbált fenyegetőzni de ezzel se ment sokra. Kiment és hangos ajtó csapódással jelezte, hogy vissza fordulhatok.
Mikor visszafordultam egy boríték volt a lábamnál. A nevem volt ráírva gyöngybetűkkel. Kibontottam és elolvastam:
Cara!
Remélem nem csinálsz több őrültséget. Bemennék hozzád, de nem mehetek. Nem engednek!
Puszi! 
Gőzöm nem volt ki is írta a levelet. Majd összegyűrtem és bele dobtam a kukába. Ekkor vettem észre, hogy a feledékeny éjszakás nővér bent felejtette a szikét az asztalon. Felálltam, s elindultam az asztal felé. Fájdalmas volt. Mikor oda értem a kezembe éreztem a hideg és steril kést. Leültem az egyik székre és leszedtem a kötést. Majd csak suttogtam.
- Szeretlek Becca, kitartás, nemsokára együtt lehetünk!- mondtam, majd a sebhez érintve a szikét meghúztam. De ismét megzavartak. Mikor a vér elkezdett volna ömleni egy jéghideg kéz szorította el a csuklómat. A keze simán be takarta az enyémet akár kétszer is.
- Komolyan, neked teljesen el mentek otthonról!- ordított velem Emmett.
- Mit érdekellek én téged?!- néztem rá kérdőn.
- Azt, hogy hülye vagy! Én is szerettem a húgodat, sőt az életemnél is jobban. De szerinted erre van szüksége? Hogy utána menj? Cara, ezzel nem oldasz meg semmit!- jól lecseszett és közbe vissza vitt az ágyra. Olyan könnyen felkapott, mint Jazz.  Hirtelen kikapta a kezemből a szikét, mivel most vette észre, hogy még azt szorongatom. Majd a kezemet bekötötte, olyan szakszerűen mint az apja.
- Nem érted igaz?! Nekem csak Becca van! Jasper semmi hozzá képest!- kezdtem el a sírást. Ő átölelt és szorított magához.
- Segítek!- mondta, majd még jobban szorított.
- Emmett!- sírtam és csak sírtam.
- Shhh...- vigasztalt. Közben a doki is befutott.
- Emmett, minden rendben?- nézett kérdőn rá.
- Persze apa, csak volt egy kisebb düh kitörése!- mondta. Hálás voltam neki, hogy nem említette a kísérletemet.
- Elnézést, sajnálom az előbbit!- kértem elnézést és csak Emmett-et viseltem el magam mellett.
- Rendben, akkor ma haza mehet!- nézett rám. Eléggé borús volt.
- Nem, haza nem!- kiáltottam fel.
- Sajnálom, szükségünk van erre a szobára!- mondta, majd kiment.
- Em én nem tudok otthon egyedül lenni!- néztem rá könnyes szemekkel.
- Figyelj, haza viszlek, majd Jazz vigyáz rád!- mosolygott.
- Jazz-t, régen láttam. Hiányzik!- jutott el a tudatomig.  Imádom Jazzt. Most pedig megpróbáltam meghalni és őt magára hagyni. Pont mint amit a húgom csinált velem! Ezt nem tehetem vele.
- Cara, öltözz fel én addig kint megvárlak!- mosolygott Em.
- Rendben sietek!- néztem hálásan rá.
Felkapkodtam a ruháimat és indultam is. Emmett a portánál állt. Most már tudom mit is szeretett benne a húgom. Óvatos és védelmező. Kedves és még sorolhatnám. Majd nagy levegőt véve beültünk a kocsiba.
- Kiváltottam a  gyógyszereidet. De ezeket csak Jazz-től vagy tőlem kapod meg naponta!- mondta szigorúan.
- Rendben, köszönöm, hogy mellettem vagy!- köszöntem meg.- Jazz mikor jön?- kérdeztem. Érdekelt, hogy Em meddig marad, és Jazz mikor is ér ide.
- Kb. 1 óra múlva!- nézett rá a telefonjára.
- Értem, vagyis akkor még lezuhanyozhatok és átöltözhetek meg össze szedhetem magam!- mosolyodtam el. Jó hatással van rám Em. Mióta beszélt velem azóta csak a Jazz iránti szerelmemnek élek.
- Lányok!- forgatta meg a szemeit.
- Most mi rosszat mondtam?- kérdeztem.- Nem te mondtad, hogy legyek ismét a régi? Szerinted ilyen véres és szakadt ruhába hogy tudnék csábítani?- kérdeztem vigyorogva.
- Jesszus Cara! Nem akarok tudni a piszkos hálószobatitkokról! Persze ha nagyon elakarod mondani, szívesen meghallgatom-  nevetett fel.
- Te hogy csinálod?- kérdeztem, de láttam, nem érti, mit is akarok.- Azt, hogy nem látszik rajtad, hogy most vesztetted el a barátnődet akit szerettél?
- Egyszerű, Ő sem szeretné, hogy szomorkodjak!- nézett rám, közben már a nappaliba álltunk. Furcsa vonzalmat éreztem iránta. Majd megfogta az arcomat, mély levegő vétel után hátra léptem.
- Értem, hát most egyek zuhanyozni!- mondtam, majd lezuhanyoztam hideg vízzel. Jobb nekem a békesség, Emmett iránt csak a testvéri vonzalmat érzem! Majd mikor kikászálódtam a zuhany alól, felvettem egy elég kihívó szerelést és lementem. Em helyett már Jazz volt ugyanott.
- Szia, szerelmem!- csókoltam meg üdvözlés képp.
- Szia drágám! Örülök, hogy jobban vagy!Sajnálom, hogy csak a levelet írhattam-nem nagyon hittem el, valami azt súgta, azt a levelet nem Jazz írta.- de nem engedett be a húgom- mosolygott és megcsókolt.
- Szerintem, elég szarul eshet ez most Beccának, hisz' mosolygok, mikor Ő halott!- hajtottam le a fejem.
- Becca boldog, hogy nem vagy szomorú és éled az életed!- mondta, majd ledöntött a kanapéra és rám helyezkedett. Én csak beletúrtam a hajába és megcsókoltam. Majd magára vont és a kezemen lévő vágást nézegette.
- Tudom, hülyeség volt!- néztem azokba az aranybarna szemeibe.
- Hát eléggé!- majd ismét megcsókolt. Felkapott és felvitt a szobámba. Letett az ágyra és betakart. Le feküdt mellém és úgy aludtam el. Tudtam, hogy biztonságban vagyok.

Illúzió- 21. fejezet

Sziasztok! 
Csütörtökön már felkerült,de a blogger, meghülyült, így most ismét feltesszük.Köszönjük a komikat. Puszi: Cukorkaa, Ashley

  Becca

Amikor felébredtem, Emmett aggódó arcával találtam magam szemben, de nem rám nézett, hanem az ablakon bámult ki és a sötét felhőket tüntette ki figyelmével.
- Khm... szi..a- köszöntem rá, kissé krákogva.
- Becca! Felébredtél kicsim?- kérdezte vissza fogottan, de hallatszódott a hangjában megbújó aggodalom és boldogság.
Felsóhajtottam. Hogyan mondjam meg neki?
Aztán meg akartam kissé emelni magam, de csak egy éles szisszenés hagyta el a számat, mert belém hasított a fájdalom.
Aztán emlék képek kezdték kergetni egymást a fejemben, míg végül össze állt a kép: autó balesetem volt, amiben valószínűleg eltört pár csontom és bordám, s ez okozhatta az éles fájdalmat- vontam le a következtetést gondolatban.
- Mi.. mi történt?- kérdeztem meg azért, hogy biztos lehessek mindenben. Körül néztem a szobában, ami egyáltalán nem tűnt kórházi szobának. Inkább egy gondolan berendezett vendég szobának, ami átmenetileg át van alakítva és mindenhol orvosi műszerek voltak. De a szoba még így is otthonosnak hatott egy kórházi, fehér szobához képest. Valamint a levegőben nem az a "tipikus kórházi szag" terjengett, hanem valami féle virág illat volt.
- Amikor jöttél haza felé, egy részeg ember- itt egy kicsit vicsorgott mérgében- átment a te sávodba. Te próbáltad elrántani a kormányt, de akkor meg egy fának csapódtál. A fejedet beverted, de annak semmi súlyosabb baja nem lett. Ezzel szemben eltörted a bal lábad és két bordád megrepedt- lepillantottam a lábamra és elborzadtam, mert azon gipsz volt. Még soha nem volt eltörve semmim, de nem is hiányzott.
-Mit jelent az, hogy súlyosabb?- kérdeztem félvén a választól.
- Felléphet enyhe amnézia, és fej fájás- ez nem is annyira rossz, de azért nem kívántam magamnak ezt.
- És azzal a vadbarommal mi lett?- nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá. Viszont egyre dühösebb lettem arra az idiótára, mert ide juttatott.
- Ő most kórházban van, az intenzíven. Túlélte. Amíg nem kerül a szemem elé- a szeme vészjóslóan csillogni kezdett, ami engem jóérzéssel töltött el tudván, hogy Emmett ennyire szeret engem...
- És Cara? Ő hol van?- kérdeztem. Furcsálltam, hogy nincs itt, de lehet, hogy otthon alszik, vagy elment meginni egy kávét, vagy iskolába ment.
Viszont Emmett arckifejezése rossz sejtelmeket keltett bennem. És kiderült, nem is alaptalanul.
- Cara... Úgy tudja... hogy... te.. a baleseted után.. agyvérzésben meghaltál- nyökögte ki, én pedig szinte kővé dermedtem. Először azért, mert Cara nem tudja, hogy él a húga. Aztán a halál hírem következményei miatt lettem aggódó.
- Miért?
- Mert...- és itt elhallgatott.
- Mert?
- Mert terhes vagy. És mivel nagy valószínűséggel én vagyok az apja..?- nézett rám kérdőn, én pedig kissé megsértettnek éreztem magam, hogy ezt kétségbe vonja.
- Természetesen.
- Akkor egy félvámpír gyermeket hordasz a szíved alatt. Ami azt is jelenti, hogy ha megszületik, egy úttal téged majd.. át kell változtatni, hogy túl éld...- a végét már csak suttogva mondta.
- Mi?- sikoltottam fel. Mintha számított volna erre a reakcióra, meg sem moccant, csak az arca torzult el kissé.
- Sajnálom Becca... Én nem... Nem így akartam. Azt akartam, hogy boldog légy, ne pedig muszájból légy velem. És minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy boldog lehess mellettem, kerül amibe kerül. Nem fogom hagyni, hogy a második szerelmem is elhagyjon...- megvonaglott az arcom. Igen, ez vagy én; a második, a pótlék, aki csak azért van, mert érez iránta valamit, az első szerelemnek a töredékét. És mivel esélye nincs vissza kapni egyetlen, igaz szerelmét, Ő is megteszi. Arra csak megfelel, hogy a kedvét töltse vele, aztán utána kerülik egymást, mintha a másik leprás lenne. Ez egy tökéletesen boldog élet lesz, nem?
Mindig is ilyen életre vágyott.
- Én nem akarok második lenni! Nem léphetek egy másik, ráadásul vámpír nő szerepébe! Én nem akarom másnak a levetett életét! Én szeretlek Emmett, de ne amiatt legyél velem, mert esetleg hasonlítok arra a lányra! Vagy mert éppenséggel a gyerekedet hordom a szívem alatt. Azt akarom, ha van egy barátom, vagy férjem, engem szeressen és ne egy illúziót!- a végét már zokogva mondtam. Egy hisztis picsának éreztem magam, de nem érdekelt. Ezt ki kellett mondanom.
- Én téged szeretlek, nem Rosalie-t! És nem azért, mert hasonlítasz rá. Ha tudni akarod, kicsit sem. És nem is a jövendő beli gyermekünk miatt. Én téged szeretlek, minden apró kis porcikádat és nem egy illúziót- rázta meg a fejét. Könnyek szöktek a szemembe, de ugyan akkor bűntudatot is éreztem. Azért, mert Ő mindent elmondott magáról, ellentétben velem, aki nem mindent. Mi lesz, ha megtudja, mi történt velem? Sajnálni fog? Szakítani fog velem, majd meg kér, hogy vetessem el a gyermeket? Vagy boldog lesz, hogy annyira megbíztam benne?
Ez csak egyféle képpen derülhet ki...

20. fejezet

Sziasztok. 
Hát mivel ma végre láttam, hogy megvan a komihatárra vonatkozó komi mennyiség, és jó kedvem is van. Úgy döntöttem, hogy leszek olyan kedves és aranyos, hogy felteszem a frisst. Ebben a részen, Cara választ a fiúk között és megtudja, hogy a húga autó balesetet szenvedett. Jó olvasást!
Puszi: 
Ashley


Cara


 Reggel arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj a fejem. Be álltam a zuhany alá és le zuhanyoztam. Majd el mentem reggelizni, és vettem be egy fájdalom csillapított.Hirtelen megszólalt a csengő, a fejem zúgott és ez még rosszabb volt. Ezerszer hangosabbnak éreztem. Mire oda botorkáltam az ajtóhoz addigra nyílt is.  Patrick vigyorgó arcával találkoztam.
- Szia Cara, hogy döntöttél?- kérdezte jó kedvűen.
- Patrick jesszusom. Szombat reggel 9 óra van! Tegnap húzós napom volt, még a gondolkodás is fáj!- nyöszörögtem neki. Majd rá csaptam az ajtót, és vissza feküdtem az ágyba.


Szörnyen gyűlöltem magam, hogy a húgom megszökött TŐLEM. Hisz' Én vagyok a nővére aki el hozta onnan. Most meg innen szökik meg. El kezdtek potyogni a könnyeim.Remegni kezdtem majd belém hasított, valami baja lehet! Majd ismét kopogtak. Le sietem most már ruhába. Mivel közbe gyorsan fel vettem egy farmert és egy lila pántos felsőt. Majd kinyitottam az ajtót és a két srác egymás mellet állt és kérdőn néztek rám. Meg fogtam a feje és gondolkodás nélkül meg csókoltam Jazzt, madj Patrickot. A két csók két külön világ. Mély levegő vétel után kinyögtem a nevet.
- Jasper! Sajnálom Patrick, de nekem Ő kell!- mondtam Jazzt bámulva majd be húztam a házba és Pat-re rá csaptam az ajtót mai napon másodszorra.
- Szeretlek!- mondtam, majd megcsókoltam. Vissza csókolt újra és újra.
A lábaim remegtek kellet nekem ez. Sőt biztos voltam, hogy Ő az igazi. Kicsit gyerekesen viselkedtem de tudtam, jól, hogy akit választok nem csókol vissza. De Patrick egyből hevesen kezdet el csókolni. De Jazz úriemberként viselkedett. Majd mire el szakadtunk egymástól, szinte zihálva kapaszkodtam bele a nyakába.
- Sajnálom, hogy ennyit kellet rám várnod!- néztem a szemébe amibe azonnal el is vesztem.
- Nem kell, rád akár örökre is vártam volna!- mosolyodott el és megcsókolt.
- Köszönöm.- majd meg szólalt a telefon.


Ismeretlen szám volt majd fel vettem.
- Igen?
- Jó napot. Miss Emerson? Cara Maria Emerson?- kérdezte egy hang a telefon másik végéből. A gyomrom össze szorult.
- Igen. Mibe segíthetek?- kérdeztem félve és bele kapaszkodtam Jazzbe aki a másik kezemet fogva szorított magához.
- A Megyei kórházból hívom. A húgát  Rebacca Ann Emersont most hozták be, autó balesete volt. A műtőbe van, Dr. Carlisle Cullen műti. Szeretnénk ha befáradna!- mondta a szavakat de ott megakadtam, hogy húgom, műtő és autó baleset. Ha Jasper nem fog biztos összecsúsztam volna. Le csaptam a telefont és el dobtam a szoba másik végébe ami a falhoz érve hangos reccsenéssel ketté tört.
- Cara, mi a baj?- aggódot értem Jazz.
- Becca....Baleset...Műtő...- össze vissza beszéltem hozzá.
- Gyere be viszlek!- majd fel kapott és már a kocsijába ültünk és a központi kórházba vette az irányt közbe hívta Emmett-et. remegtem és sírtam.
- Komoly baja lehet....műtőbe van....- csak ezt hajtogattam neki. Ő csak simogatta a kezemet közbe hatalmas tempóval igyekeztünk. 20 perc után már a kórházba álltunk. Jazz el intézte a recepciós. Majd útba igazítást adott. El indultam a kórterem felé. Pont akkor tolták ki a műtőből. Tele volt sebekkel, a feje. kötésekkel.
- Istenem....Becca...- kiállottam el magam majd le csúszva a padlóra sírtam.
- Cara, minden rendben. Jól lesz!- lépett mellé Carlisle.
- Biztos?- kérdeztem könnyes szemeimen át. Ő csak bólintott majd be siettem és le ültem mellé.


- Remélem tisztába vagy azzal, hogy még sokkal jössz nekem!- beszéltem hozzá majd le ültem és simogattam a kezét. Jasper hozott egy kávét és le ült mellém.
- Jobban lesz!- mondta. Majd rá nézet az órájára.- Ne haragudj mennem kell. Amint tudok jövök!- mondta majd meg puszilta a fejem búbját, és el siettet. Végig mellette voltam. Fel rémletek a régi emlékek ami 1 éve történt. Majd az mikor kicsikként játszottunk és énekeltünk. A rengeteg emlék. De Ő most ott fekszik és eszméletlen. Majd el nyomott az álom. Pedig egyáltalán nem voltam álmos. Valami hangokat hallottam, le mertem volna fogadni, hogy Becca hangját hallom. Majd Jazz és Belláét.  De az álom le győzött. Mikor végre felébredtem a nővér haza zavart, mert nem éjszakázhatok a húgommal.
- Na, azt már NEM!- kezdtem el ordítani vele.
- Legyen szíves távozzon, vagy hívom a rendőröket!- mondta, majd idegességemben fel kaptam a kabátot és indultam is. Fogtam egy taxit és el mentem a kocsimért. Majd haza siettem. Le zuhanyoztam és elő vettem a képeket amin közösen szereplünk. Mosolyt csalt az arcomra és könnyeket a szemembe. Nem tudom mit tennék ha el veszíteném. Majd hirtelen ismét csengetek. Ez a ház lassan át járó lesz.


Kinyitottam az ajtót és Carlisle, Jazz és Emmett álltak az ajtóba. A szívem össze szorult és csak hevesen ráztam a fejem. Remegtem és patakokba folytak a könnyeim.
- NEM, NEM , NEEEEEEEMM!!!!!!!!!!!- ordítottam majd  el kezdtem összecsúszni.
- Cara, figyelj rám!- vette a fejemet a kezeibe Emmett.
- Nem, Nem- ismételten el kezdtem.
- Figyelj erről nem mi tehetünk!- kezdte el.
- De, EGYEDÜL TE!!! MIATTAD SZÖKÖTT MEG!- kiabáltam majd Jazz fel kapott a földről és le tett a kanapéra. Carlisle megvizsgált.
- Sajnálom, Cara. A húgod agy vérzést kapott és nem tudtam meg menteni.- nézet rém szomorúan.
- NEM HALHATOTT MEG!!!!!!- ismét hisztérikus állapotba kerültem.
- Sajnálom....- mondta Jazz majd megfogta a kezemet.
- Hagyj, menjetek!- ordítottam madj fel siettem a fürdőbe. - Nem veszíthetem el, ha Ő is halott én is az leszek!- mondtam majd az összes gyógyszert be kapkodtam és ittam egy kis vodkát- 1 üveggel- Majd egy kést véve a kezembe fel vágtam a csuklómat. Szédültem és rosszul voltam. Majd be tört az ajtóm. De ezt már félhomályba láttam. Hallotam, ahogy kiabálnak hozzám. Majd valaki be kötötte a kezem és két másodpercen belül a kocsiba voltunk. Nagyon hamar ilyen gyorsan még a szobámba se érek vissza, de már indítottak is. A fejem Jazz ölébe volt a csuklóm a földre logót. Majd kitisztották a gyomrom.


Fájdalmas reggelem volt. Jazz és Emmett álltak az ágy mellett.
- Te tiszta hülye vagy!- szólalt meg Em.
- Mi---mi- mi történt?- kérdeztem rekedten.
- Meg akartál halni!- suttogta Jazz.
Eszembe jutott minden. El fordultam és csak motyogtam, hogy menjenek ki. Éreztem Jazz leheletét az arcomon de el fordultam. Majd csak sírtam s össze törve feküdtem az ágyon. A húgom meghalt, engem megmentettek csak nem tudom, miért. A mostani élet célom nem lesz más mint: MEGHALNI!

Illúzió- 19. fejezet

Hello! Megint jelentkezünk... megint nem volt meg a komihatár, de nem érdekel senkit, úgy látszik. Felteszem a fejezetet annak az 5 embernek, akit érdekel még ez a történet. Nem fogjuk bezárni, mert piszkozatban már majdnem készen van az egész és nem fogjuk abba hagyni már, ennyi munka után... 

Becca

Reggel, mikor felébredtem, rettenetes hányinger fogott el. Felpattantam és azonnal a fürdőszoba felé vettem az irányt.
A kezemmel valamennyire sikerült hátrafognom a hajamat, míg a dolgomat végeztem. Mikor végre valahára végeztem,  azonnal alaposan fogat mostam, majd neki álltam öltözni.
Miközben a ruháimat válogattam, gondolkodtam. Mitől lettem rosszul?! Hiszen tegnap alig ettem valamit, és még csak nem is ittam semmit.
Felvettem egy vörös, ujjatlan pólót, egy fehér farmert és egy fekete mellényt. Választottam hozzá egy fekete tűsarkút és feltűztem egy csattal a hajam.
Amikor bele néztem a tükörbe, elkerekedett a szemem: a hasamon változás látszott. Mintha gömbölyűbb lenne. Ugye nem..?
Halkan felsikkantottam ijedtemben.
- Semmi baj Rebecca, még semmi nem biztos. Csak nyugi...- nyugtatgattam magam.
Azonnal lerobogtam a recepcióhoz és kijelentkeztem, majd már a kocsimnál is voltam. Annyira siettem, hogy majd' fel buktam a cipőmben. Ebben közre játszottak a kis kavicsok is, amiket a járdára rugdostak az emberek.
Beültem a Mercimbe és beindítottam, mire feldorombolt.
Kiálltam a parkolóhelyről és bele tapostam a gázba. A táj egybe folyó masszaként suhant el mellettem. Mintha megállt volna az idő. Utoljára akkor éreztem ilyet, mikor az a mocsok megerőszakolt.
Viszont most volt benne valami más. Valami jobb. Talán öröm? Egy kis boldogság? Igen, valóban elkeseredtem, de ugyan annyira örültem is.
Elértem egy gyógyszertárat. Azonnal bementem, s nem foglalkoztam azzal, hogy esetleg fellökök-e valakit.
Oda mentem a pulthoz és azonnal kértem a legmegbízhatóbb tesztet. Kifizettem, majd tovább mentem egy szállodát keresni.
Találtam is egy háromcsillagosat. Egészen jól nézett ki, így bementem.
Kivettem egy szobát. Amint megkaptam a kulcsot, felmentem a negyedik emeletre és ott megkerestem a 43-as ajtót- mert hogy ez volt az én szobám.
Bent egy keskeny előszoba fogadott, aminek halvány barackszíne volt. Innen nyílt a fürdőszoba, ahol a kék dominált. Nem is vacilláltam sokat, hanem egyből berontottam oda.

25 perccel később már tudtam a teszt eredményét. A bézs színű kanapén ültem és bámultam ki a kék égre, ahol néhol egy-egy fehér felhő úszott. Milyen könnyű lenne egy kis felhőcskének lenni, aminek nincs semmi gondja. Csak az égen úszik, majd leesik csapadék formájában.
A teszt pozitívat mutatott, miután kivártam azt a nyomorult 15 percet.
És a teszt pozitív lett.
Úgy döntöttem, hogy erről mindenképpen tudni kell Emmett-nek. És Cara-nak is. Vagy mégsem? Hiszen hogy magyarázok meg neki egy félvámpír gyermeket?!
Tárcsáztam az ismerős számot. Szinte egész nap együtt voltunk, de mikor egyszer elment vadászni, szinte minden tíz percben felhívtuk egymást, főleg Ő engem. Szerinte egy embernél sosem lehet tudni, mikor esik baja. Márpedig én teljes mértékben ember vagyok.
Egy csengetés után fel is vette. A hangja nem a megszokott, kedves és meleg volt. Hanem élettelen. Mondhatni, rideg.
- Halló?
- Emmett?- csordult ki egy könnycsepp a szememből.
- Becca? Te vagy az?- kérdezte.
- Ki más lenne?
- Több millió embernek van telefonja ezen a világon- mormogta a telefonba, de már azon a hangon, amit szeretek: szinte átölelt ez a hang. Rájöttem, hogy számomra a világot jelenti.
- Szóval...- elhallgattam. Hogyan kezdjek bele? Szóval terhes vagyok tőled. Amúgy hogy vagy?
- Szóval? Becca, szólalj már meg!- idegeskedett.
- Találkoznunk kéne. Van valami, amit el kéne mondanom neked. De nem telefon téma!- sejtettem, hogy azonnal tudni akarja majd mi az, ami ennyire fontos.
- Rendben. Hol vagy most?- kérdezte.
- Öhm... Nem, tudom, nem figyeltem. De majd én vissza megyek. Ez az egész családodra tartozik- húztam el a szám.
- Jó. Mikor érkezel?
- Talán holnap délután.
- Rendben.
- Akkor szia.
- Becca várj! Szeretlek, ezt tudnod kell.
- Én is Emmett. Te vagy az életem- a könnyek már szinte záporoztak a szememből és elhomályosult a látásom. Kinyomtam a telefont és a padlóra ejtettem. Kezdtem éhes lenni, így lementem a szálloda éttermébe.

Másnap reggel teljesen össze pakoltam a cuccomat és indulásra készen álltam. Egy csőfarmert vettem fel, hozzá egy lila, ujjatlan pólóval, és egy fehér kabáttal.
Elindultam, teljes gázzal.
Mintha összefogtak volna ellenem, az összes rádió adón érzelgős rock számokat adtak. Egy idő után bele nyugodtam és hallgattam őket.
Már egészen közel jártam, és egyre izgatottabb lettem. Hogy fogom megmondani neki/nekik?
Aztán minden olyan gyorsan történt. Egy kamion jött velem szemben, az én sávomban. Megpróbáltam félre rántani a kormányt, de akkor egy fának csapódtam, s bevertem a fejem a kormányba. Fájt a fejem, és egyre nehezebbek lettek a szempilláim. Végül engedtem a csábításnak és lehunytam a szemem.
Még hallottam, ahogy körülöttem ordibálás támad, majd egy kicsivel később szirénázó mentőautót hallottam meg.
De nem vártam meg, átadtam magam a hívogató sötétségnek...

Illúzió- 18. fejezet

Sziasztok!
Ma kicsit előbb hozom a fejit. Mivel holnap se én se Cukorkaa nem érünk rá. Kellemes Ünnepeket kívánunk, minden kedves olvasónknak.Puszi: Ashley

Cara:

"A húgomnak teljesen el ment az Esze!" Fortyogtam magamba, miközben mentem a suliba. Először arra gondoltam, hogy valami történt és Em nem tehet róla, majd pont az ellenkezője. Patricket el zavartam a levél elolvasása után ahogy a kutyát is vissza utasítottam, nem kell nekem. Mikor mentem a suliba meg pillantottam Cullen-éket. Oda rohantam Emmett-hez és jól pofon vágtam.
- Mit képzelsz? Mit csináltál A húgommal?- lettem nagyon ideges. Sőt dühöngtem.
- Semmit, Ő hagyott el!- emelte fel a hangját.
- Oka csak volt! Azóta nem volt ilyen mióta... Ezt hagyjuk, nehezen túl tette magát rajta most meg ismét vissza zuhan, soha nem hagyott el!- folytattam a kiabálást vele, mire Jazz fogta meg a válam.
- Te mint a szent Nővér! Akinek egy kis kő gurul az útjába egyből menekül! Tudod, van egy kis gond, Becca szeret ami azt jelenti, hogy el kell viseljelek!- fintorodott el.
- Nem kell! Tartsd távol magad Beccátol és Tőlem!- mondtam és el mentem kihúzva a vállamat Jazz kezeiből.
- Cara!- szólt utánam Jazz.
- Most hagyj egy kicsit.- halkítottam le jobban a hangom.- Szeretnék kicsit egyedül maradni. Majd ha döntöttem hívlak, ígérem.- mondtam és ismét sietősre fogtam.


A napom  rettentő unalmasan telt, állandóan Emmett szúrós szemeivel találtam magam szembe. Ha el fordítottam a fejem akkor viszont Patrickéval. Szóval ezt érezhette Becca mikor én el tűntem, én csak 1 hétre remélem Ő is. Majd meg jelent Kevin.
- Cara, ma haza utazok. Beszéltem Jasperel és el mondtam neki, hogy semmiről nem tudtál. Sajnálom.- mondta majd magához ölelt és ez annyira jól esett, hogy el kezdtem sírni.
- Kev, Becca megszökött!- mondtam sírva a szavakat.
- Jesszus, miért? Gyere üljünk le!- húzott ki egy széket az ebédlőbe.
- Nem tudom, de Emmett se tudja!- mondtam.- De köszönöm, hogy beszéltél vele!- mosolyogtam rá.
- Szívesen, Kath is el jön, de majd meglátogat. Akkor nekem indulnom kéne, elég messze van N.Y.- mosolygott és fintorodott el mivel neki kell vezetnie.
- Rendben, köszönöm hogy meghallgatnál. Vissza várlak majd titeket. Üdvözlöm Kath-et.- öleltem meg és nyomtam egy puszit az arcára, amit Ő is viszonzott.
- Akkor Viszlát!- mondta majd el tűnt a tömegbe, kicsit le voltam törve és csak az első órám ment le, így kivettem egy kis szünetet és haza lógtam.


Haza érve üresnek éreztem a házat, Becca cicája jött oda hozzá, fel vettem és megsimogattam. Be vittem a konyhába és adtam neki enni és inni. Látszott rajta, hogy Őt is meg viseli Becca hiánya. Majd le ültem és unottan kezdtem el nézni a TV-t. Mivel semmi izgiset nem találtam kikapcsoltam és be mentem a kondiba és el kezdtem futni. Be kapcsoltam a zenét és énekelni kezdtem. Nem érdekelt semmi csak az aggodalom. Mikor vége volt a zenének pont csengetek.-Megyek!- szóltam majd elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam Jazz állt ott.
- Te mit keresel itt?- kérdeztem kicsit fáradtan.
- Szia Cara!- köszönt.
- Szia Jazz- mondtam majd be hívtam.
- Hozzád jöttem, Nem akarlak egyedül hagyni, tehát maradok!- jelentette ki.
- Nem, sajnálom!- majd kifelé kezdtem el tolni a házból.
- Mi?- nézet rám értetlenül.
- Sajnálom, de nem maradhatsz! Még nem döntöttem, majd holnap!- néztem rá és be csaptam az ajtót.


Vissza mentem és le ültem a fotelba majd el kezdtem gondolkodni, hogy hogy értette Becca a "Jó döntést" ? Vajon arra értette, hogy Patrickel lenne jobb mert neki Cullen törte össze a szívét, vagy épp Jazz, mivel olyan jó volt az el telt időszak. A fejem kavargott, semmit nem tudtam. Majd fel öltöztem és elindultam városba, be tértem az egyik discóba. Le ültem pulthoz és kértem.
- 1 vodkát!
- Nem lesz ez kicsit ütős?- kérdezett vissza a pultos.
- Magának az a dolga, hogy ki szolgálja a vendéget, ha a vendég vodkát kér, akkor vodkát ad és nem kérdez hülyeséget!- lettem ideges. Ő csak bólintott és adta a vodkámat, húzóra megittam majd intettem, hogy még egyet. De ekkor valaki megfogta a derekamat.
-  Szia édes jössz táncolni?- kérdezte.
- Amint megittam vodkámat!- mosolyogtam rá. Végre megkaptam, majd bele vettem magam a táncba.
Igaza volt Kath-nek csak érezned kell, és én éreztem. Na és mást is. Kedves tánc partnerem nem csak a zenét élvezte, hanem a testünk össze simulását is. Majd hozzá hajoltam.
- Kezdem unni, nem megyünk el valahova?- kérdeztem fel fűtötten.
- Hova akarsz menni?- kérdezte vissza, mivel nem értette, majd kezemet végig húztam a mellkasán egészen a sliccéig, majd el vigyorodott.- Oh értem. menjünk!- mondta Ő is fel tüzelten.


Egy kis Hotelba tértünk be, már alig bírtam magammal a recepciónál, mikor be értünk a szobánkba, be zártam az ajtót, és le löktem az ágyra, teljesen részeg voltam. Le kezdtem  venni a pólóját, és közbe a csípőjén  üldögélve körkörös mozdulatokat tettem. Majd le vette rólam a felsőt. És a melltartómmal kezdet babrálni. Segítettem neki majd a melleimet megsimogatva szájával kezdte el kényeztetni, majd a el löktem az ágyon és el kezdtem a szájától le felé csókolgatni, majd mikor oda értem a nadrágjához akkor ki gomboltam, majd eszembe jutott mit ígértem Jazznek. Fel ugrottam és el kezdtem öltözni.
- Most mennem kell!- vágtam egy erőltet vigyort ő kicsit idegesebb lett.
- És most ezzel mit csináljak?- kérdezte a férfiasságára mutatva, én viszont csak Vált rántva ennyit mondtam.
- Van kezed!- majd fogtam magam és el mentem haza.


Szegény pasi tuti kiakadt, elégé fel fűtött hangulat volt. De megígértem Jazznek, hogy nem leszek többet ribanc. Mivel ittam a kocsit otthagytam és taxit fogtam. Haza érve kicsit szédülve és hányingerrel be álltam a zuhany alá, hajat mostam és mikor végeztem, akkor vettem be egy gyógyszert, majd meg nem szárítva a hajamat összegumiztam és le feküdtem aludni. Majd végig Becca járt a fejembe. Hogy hol lehet? Mit csinál? És valaha vissza fog jönni? Majd szépen lassan álomba szenderültem.

Díj :)

Kaptunk még egy díjat, amit köszönünk Musafan-nak   :)

1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogját)!- lásd feljebb :D

2. Tedd ki a logót a blogodra!- megvolt :)

3. Írj magadról 7 dolgot!

4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!

5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!

3.: most nem tudunk mit írni, de a kövi díjnál bepótoljuk :)

4.:

Rosalie23: Egy új élet reménysége...

Szemi alias Beus9416: Two hearts, a lost soul- Két szív, egy elveszett lélek    (A függővégi és a fejezetei halálosak!)

Cloeé~ Little Bella


5.
Kész!


Tudjuk, hogy 7 ember kell, de sajna nem tudunk több embert! Sajnáljuk.
Puszi: Cukorkaa és Ashley 

Illúzió- 17. fejezet

Na, most kiderül, hogy miért kellett Cara-nak Becca mellett lennie ;)Kicsit talán túl könnyen túl volt rajta, de nem lesz nagyobb szerepe a töriben szerintem...
A komikra nézve... hát, eléggé elkeseredett vagyok... úgy kell kikönyörögni 5 komit? És még nem volt meg a komihatár, de annyira nem érdekel már... szerintem aki olvassa ezt a blogot, egy hisztis picsának hisz, de ez nem így van... csak egyszerűen már elkeserít, hogy a blogon sem kapunk annyi komit, amennyi kellene... én kb. úgy jövök a bloggerra, mintha haza jönnék... és nem mindig olyan rohadt könnyű írni, de akkor is írok nektek, ha éppenséggel k*rvára  nincs időm vagy más dolgom lenne, és tényleg sokat dolgozunk ezen a blogon, bár ez néha nem látszik meg. Mindegy. Kérnénk szépen komikat, de ha nagyon nehezetekre esik begépelni és elküldeni(ami kb. 3 perc!) azt a pár nyomorult sort, a több órás munkáért cserébe, akkor nem tudom, érdemes-e folytatni egyáltalán. Puszi, Cukorkaa


Becca

Amikor vissza mentem a szobába, Em-et ott találtam ugyanúgy, ahogyan hagytam.
- Ma nálatok alszom!- jelentettem be.
- Tessék?
- Jól hallottad. Még alszom egyet rá, hogy elfogadjam-e. És azt nálatok teszem!- mondtam.

Éjjel álmodtam. Álmomban egy szőke hajú, angyal arcú, vörös szemű vámpír lány fogta Emmett kezét és boldogak voltak.
Aztán a lány, oda hajolt a nyakamhoz és megharapta...

Reggel furcsán ébredtem.  Izzadtam és még mindig az álmom hatása alatt voltam. Kitapintottam a nyakam és kerestem rajta harapás nyomot, de nem volt. Szerencsére.
A lányt már láttam egyszer egy álmomban. Akkor kedves volt.
Már tudtam a választ: Nem, nem fogadom el Őt. Ha kell, akkor apácaként élem le az életemet. De soha nem fogok megbízni többé egyetlen férfiban sem. Emmett-ben azt hittem, bízhatok, de nem! Kiderült, hogy vámpír. Nem volt elég az élettől, hogy egy évvel ezelőtt megerőszakoltak, áh, nem. Elém lök egy vámpírt.
Alig tettem magam túl azon az estén! Azóta sem a régi az életem és én sem. Mindig vagány csaj voltam, azt hittem, legyőzhetetlen vagyok. De akkor kiderült, hogy nem.
- Jó reggelt...- mondta tétován Em mellőlem.
- Neked is.
- Na, döntöttél már?
- Igen... Nézd Emmett, én még a múlton sem tettem túl magam. Bevallom neked, kissé riaszt ez az egész. És veled minden tökéletes volt, amíg nem tudtam. De ugyan akkor ott van az, hogy hálás vagyok neked az őszinteségedért. De ez nekem nem megy- mondtam, majd felálltam.
Csendesen felöltöztem, s oda mentem a kőszoborrá dermedt Emmethez. Eszembe jutott, hogy milyen jó volt az első és egyben utolsó olyan éjszakánk, amikor nem csak aludtunk.
- Szeretlek, kérlek, ezt sose felejtsd el!- mondtam, s szorosan megöleltem. Ő nem mondott semmit, még csak meg sem moccant. Nem hibáztattam.
És valóban szerettem. Ő volt ez első és egyetlen ember a szívemben, aki ugyan annyi helyet kapott, mint Cara. Sőt, talán még többet is. És egészen biztos vagyok abban, hogy ez mindig így is marad. A szívem mindig az övé lesz. Amikor már öreg leszek, de Ő még mindig 17 éves, akkor is szeretni fogom.
Már ha gyönge emberi memóriámmal fel tudom majd idézni Őt.
Gyermek koromban egyfolytában a királyfin járt az eszem, aki majd jön és el visz a kastélyba, ahol majd boldogan élünk, amíg meg nem halunk. El is jött, de nem abban a formában. De soha nem fogom megbánni az együtt töltött időt.
- Viszlát Emmett!- sóhajtottam, majd elszaladtam, egyenesen a kocsimhoz.
A szememből kicsordult egy áruló könnycsepp.
Gyorsan kitöröltem a szememből. Nem lett volna jó, ha netalántán balesetem lenne.

Otthon nem volt senki. Cara sem.
Felmentem a szobámba és elővettem két bőröndöt.
Mindkettőt tele pakoltam ruhákkal, majd a tetejére betettem két képet: Az egyiken Cara és Én vagyunk, a másikon pedig Em és én.
" Kedves Cara!
Sajnálom, de egy időre el kell tűnnöm innen, el kell hagynom téged. Sajnos ezt nem beszélhettem meg veled, hiszen egyszer te tűntél el, egyszer meg én nem értem rá, de ezt amúgy sem tudhatnád meg. Viszont egyszer mindenképpen értesülni fogsz róla, ha jól döntesz. Én túl jól döntöttem :/ Jó légy! Vigyázz magadra, a kedvemért.
 Ui.: Légy szíves viseld gondját Cherry-nek!  Őt már nem vihetem magammal."

Bele csúsztattam egy borítékba, amire jó nagy betűkkel ráírtam, hogy CARA, majd a csomagjaimat cipelve letettem a nappali asztalra. Ellenőriztem, hogy a táskámban van-e a pénztárcám és a jogosítványom. A forgalmi meg úgy is kocsiban van mindig.
Úgy döntöttem, ideje lesz jobban megismerni Los Angeles-t.

Már két órája úton voltam, mikor megcsörrent a telefonom.
Cara volt az.
- Tessék!
- HOL VAGY?!- ordította a telefonba.
- Úton- mondtam hanyagul.
- Azon belül!
- Autóban.
- Becca!
- Igen?
- Mondd meg hova mész!
- Még én sem tudom- hazudtam, mintha könyvből olvasnám.
- Akkor nem akarsz talán haza jönni?
- Nem.
- És Emmettre nem gondolsz?- kérdezte szemre hányóan, mire könnyek szöktek a szemembe. Egyszerűen lecsaptam a telefonomat, majd bevágtam a kesztyűtartóba.
Letöröltem a könnyeimet, majd felhangosítottam a zenét max. hangerőre.
Minden erőmmel a vezetésre és a zenére koncentráltam. Teli torokból énekeltem, míg végül berekedtem és újból folyni kezdtek azok az átkozott könnyek, amiket már képtelen voltam vissza tartani, így hagytam őket. 

Estére elértem egy kisebb várost, ahol találtam egy hotelt.
Fáradtan bejelentkeztem és mire felértem a szobába, egyszerűen bedőltem az ágyba ruhástól.
A telefonom 12 nem fogadott hívást jelzett. Abból hat darab volt Cara, a többi pedig Bellától érkezett. Vajon mit akart? Jól lehordani?
Aztán mint a villám csapás jött a felismerés: az egész család vámpír. Bár ez nem volt teljesen meglepetés, de azért mégis fura volt. Persze ez mindenképpen furcsa, és ijesztő.
Felkapartam magam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Egészen szép szoba volt, de eléggé szép árat is fizettem érte. De nem baj, bele fér.
A fürdőben beálltam a zuhany alá és neki álltam zuhanyozni. A forró víz égette a bőrömet, de ez most különösen jól esett.
A zuhany után még fogat mostam és kifésültem a hajam, majd vissza mentem a szobába és újra bedőltem a puha paplanok és párnák közé. 
Nem tudtam szabadulni Em képétől, így végül álomba sírtam magam olyan éjjel egy óra körül.

Helló!

Halihóó!
Látom, nem szeretnétek tudni, mi is történt Beccával. Hova tűnt? Mit csinált?? Pedig ezek után jönnek az izgalmas fejezetek! De a Ti döntésetek... Még 3 kominak kell össze gyűlnie, hogy legyen friss. Sok sikert!

Puszi: Ashley :)

Illúzió- 16. fejezet

 Sziasztok!

Meghoztam a frisst, kicsit előbb mint délután. Ebben a részben lesznek, meglepetések. Cara  két férfi közötti döntésén,gondolkodik, közben pedig a húga kis titkán is rágodhat. Puszi!!

Cara:

- Cara, mi történt?- jött oda hozzám Kevin. Nem tudtam mi történik körülöttem, mikor elájultam, gondolom Kev azt mondta, hogy ismét eggyüt vagyunk. Már megszoktam, hogy sose beszél meg velem semmit. De ez nem volt szép tőle.

- Mióta döntesz Te az Én ügyeimben?- kérdeztem fel dúltan. Tudta jól, hogy már tudom. Bár nem volt nehéz észre venni, hisz Becca csupán csak 30.000 $ értekben törte össze a 2 vázát. Amit persze én takaríthattam és nekem kell el mondani apának.

- Sajnálom, de Te akarod tudni melyiknek vagy fontos és melyiknek csak a tested kell!- mondta majd magához húzott és az órával végig simította az arcomat. Majd mikor végre el csábultam volna és meg csókoltam volna. Csapódott az ajtó és Becca állt könnyes szemivel a nyitott  ajtóban.

- Becca!- futottam oda hozzá aki épp össze csúszni készült. Meg fogtam a derekát és le ültettem az ágyra és rá néztem Kev-re, hogy jobb lenne ha távozna. Ő csak bólintott és ment.

- Cara, el akarok most azonnal menni!- mondta szipogva és levegőért kapkodva.

- Mi történt? Emmett mit művelt veled?- háborodtam fel, hisz az előbb még dúlt a szerelem most meg itt szipog.

- Semmi, csak el akarok menni!- ragaszkodott a kis titkához.

- Nem, soha nem megyek vissza New York-ba. Ne haragudj de nekem még van 1-2 dolgom amit el kell intézzek.- mondtam majd el mentem.

El kellett meneküljek, hisz Kat megmondta. Ő tudta jól, hogy ha van valami csak is Becca tud be folyásolni. Ha ő akar valamit akkor  meg is szerzi. De ezt most nem hagyom, el kell rendezzem magamban. Beszélnem kell Patrickal és Jazzel. A világ legnehezebb dolga lesz a két férfival beszélni. A szívem azt súgja, hogy Jasper. A fejem viszont Patrickot részesíti előnybe. Nem tudok dönteni, de már lassan el érek a város közepéig. Észre se vettem, hogy futni indultam. Mivel végig futottam a villától a városig az utat így be mentem az egyik kis boltba egy üveg vízért. Mivel a doki azt mondta, hogy pótolnom kell a víz hiányt, mert azért ájultam el meg persze a stressz miatt. Az igazgató nő el halasztotta a bemutatót.  A vizet kifizettem és elindultam vissza felé. A házba sötétség volt. Nem értettem semmit. Hisz a húgi még itt volt, mikor le mentem. Csak egy kis cetlit találtam, azzal a felirattal, hogy elment Em-ékhez. Szóval ma egyedül maradok ebben a hatalmas házba.

El mentem zuhanyozni, a forró víz simogatta a bőrömet, mikor ki szálltam hatalmas gőz telítette be a fürdőt és a testem csak gőzölgött. Hamar fel öltöztem és neki álltam egy divat magazint olvasgatni és rá jöttem, hogy nem ártana egy pár cuccot venni. Már rég voltam vásárolni, és az életem a zenéről és a vásárlásról szól. Majd le mentem egy pohár vízért, mert csak úgy tudok aludni ha az éjjeli szekrényemen van egy pohárral. Majd elindultam a lépcsőn és egy árnyat láttam el lépni a fényből. A kezemből ki esett a pohár és hangos  csörömpöléssel esett a padlóra. Nem mozdultam, csak vártam, hogy az ismeretlen látogatóm, ki lépjen és fel fedje magát. A szívem hevesen vert, a lábaim remegtek, csak figyeltem a sötét részt és vártam.  Meg szólalni nem bírtam csak remegtem, és a szívem egyre hevesebb dobogását hallgattam. Majd végre el határozta hogy ki jön.

- Ne, Cara én vagyok!- szólalt meg Jasper. A szívem még hevesebben vert, mint eddig.

- Jasper, mi a frászt keresel éjjel itt?- kérdeztem fel dühödve. Majd le hajoltam össze szedni a pohár darabjait. De mint mindig most is sikerült meg vágjam magam. Jazz arca meg rándult.

- Sajnálom, veled szerettem volna beszélni!- Majd fogott egy zsepit a nadrágja zsebéből elő húzva az ujjamra tekerte.

- Itt vagyok akkor bökd ki!- mondtam majd a konyhába mentem egy másik pohárért. Ami remélhetőleg egybe is marad.

- Arról, hogy ki volt a srác veled!- nézet kíváncsian.

- Kevin!- direkt nem mondtam többet.

- Ki neked ez a Kevin?- nem hagyta abba a kérdezősködést.

- A barátom, a Volt barátom!- emeltem ki neki a "volt" szót.

- Miért mondta, hogy a mostani?- kérdezte kicsit higgadtabban.

- Mert nem normális! Csak egy játékba akart bele vonni!- mondtam majd elindultam a szobám felé és Jasper követett.

- Értem, ennek a játéknak én is szereplője vagyok?- fogta meg a karomat, de nem erősen hanem lágyan.

- Nem, csak Patrick!- néztem a szemébe, de ez volt a legnagyobb butaság amit tehettem.

Majd csak mosolygott és közelebb hajolt, majd az ajka táncra hívta az enyémet. A szívem egyre hevesebben kezdet el kopácsolni. Majd szív rohami állapotba kerültem, majd ekkor fel kapott és az ágyra helyezett. Fölém helyezkedett. Eddig nem zavart az ilyen test helyzet, de nem akartam, hogy megtörténjen. Ezt nem.

- Jazz, ne!- bújtam ki alóla.

- Valami baj van?- ült fel az ágyon míg én a falnak támaszkodtam.

- Semmi, semmi. Csak be fejezem ezt az élet vitelt. Nem leszek ribanc! Szakítani akarok Patrickal, addig nem csalom meg. Veled meg csak akkor, ha úgy érzem, hogy neked én kellek és nem a testem!- mondtam, majd a falat kezdtem el vizsgálni. Majd erős rántást éreztem a derekamon.

- Cara Maria Emerson!  Téged szeretlek a leges-legjobban!- kapott fel Jasper és forgatott meg. Majd meg csókolt és távozott.

Nem tudtam mire véljem, hisz most utasítottam el. Az eddigi pasik akiket el utasítottam ribancnak tartottak. Ő meg közli, hogy szeret. Valami van Jazzbe ami megfogott. Pont mint Becca és Em. Vajon mit csinálhatnak? Na ez nem rám tartozik, jó kezekben van. Így le feküdtem aludni. Más nap viszont egy meglepetés várt az ágyamnál. Halk nyüszítést hallottam, az ágyam alól. Le szálltam és egy pöttöm kutyus kuporgott ott és Becca cicája terrorizálta épp. Majd megfogtam a cicát és át vittem a húgom szobájába, majd kivettem a kutyust az ágyam alól, és ekkor lépett be Patrick a szobába.

Sziasztok! :)

Halihóóó :)
Most rám tört az új blog nyitási láz :) Látszik, hogy tesók vagyunk Cukorkával xD
Nyitottam egy új blogot, ami Vámpírnaplós fic...Szeretném, ha át néznétek, és ha tetszik akkor egy komival is meg ajándékoznátok. :)
Gondolom észre vetétek, hogy a nevem is megválltozott.
Átok vagy Áldás

U.i: Holnap fel kerül a friss :)
Előre is köszönöm! :)
Puszi: Ashley :)

Illúzió- 15. fejezet

Nah csak össze jött a 6 komi, a "Jó szar"-ral együtt :D Azért kedves névtelen újíthatnál, pl. írhatnád azt, hogy kurva szar volt xD 6 komit, de nem baj, ha több lesz :D Pusz

Becca

Egy hétig minden ugyan úgy ment. Em minden nap nálam aludt, s reggel a suliban találkoztunk. Cara-ra pedig még mindig elképzelhetetlenül haragszom. Em próbált nyugtatni, de nem hagytam magam. Aztán amikor az ebédlőbe értünk- Em, Jazz, Edward és Bella társaságában, aki a legjobb barátnőm lett- nem várt meglepetés fogadott.
Cara fellépett a színpadra a csapatunkkal. És amikor felénk nézett, akkor elájult.
Szerencse, hogy a legközelebb álltunk a színpadhoz!
Felfutottam a lépcsőn és azonnal leguggoltam a nővérem mellé. És... hirtelen megjelent Kevin is. Ezt nem hiszem el! Mit keres itt ez a buzi?
- Te mi a francot keresel itt?!- ordítottam rá az egész iskola előtt.
- Cara vissza fogadott!- mondta úgy, mintha arról beszélgetnénk, hogy most is esik kint az eső.
- Na, akkor úgy látszik beszélnem kell azzal a kurva hülye fejével, mert nem tud gondolkozni!- morrantam, majd dühösen felálltam és elmentem egészen a kocsimig. Emmett követett, de nem érdekelt.
Ha ilyen hülye nővérem van, akkor gyógyítgassa Őt a "barátja"!
- Cica, nem hiszem, hogy ez a legjobb megoldás...- kezdte Em.
- De! Lehet, hogy gyerekes, de ha azzal jár, aki egyszer már megcsalta, akkor meg is érdemli, hogy még egyszer pofára essen!- ültem be az anyós ülésre, mert Em azt nyitotta ki. Ő egy perc múlva már indította a kocsit.
Egész úton meg sem szólaltunk. Én túl dühös voltam hozzá és féltem, hogy megbántom valamivel. Ő pedig gondolom azért nem, mert azt akarta, ezt a dolgot rendezzem le magamban.
Amint beértem a nappaliba, rögtön a falhoz vágtam egy vázát. Aztán következett a következő.
A harmadiknál Em kivette a kezemből az egyik drága vázát.
- Becca, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás!- mondta teljes meggyőződéssel.
- Pedig de. De mindegy. Már mindegy nekem, hogy mit csinál az az agyalágyult nővérem! Most mondd meg! Itt lenne neki Jazz, de nem, Őnagyságának nem jó! Pedig szerelmes belé! Tudom, mert mondta!- sziszegtem dühösen.
- Kicsim, rontsa el Ő, ha annyira akarja. Ne törődj vele.
- De én nem is vele törődöm, hanem Jasperrel. Szegény!- keseregtem.
- Megoldja, nagy fiú Ő már. Csak nyugi!- simogatta meg a karom.
- Tudom- mosolyogtam rá. Akárhányszor meglátom mosolyogni támad kedvem.
A nap további rész eseménytelenül telt, míg meg nem jött a drága egyetlen nővérem- akinek legszívesebben a fejét vettem volna.
- Becca!- ugrott a nyakamba rögtön, amint meglátott. Éppen a kanapén ültem Em karjaiban.
Ölelgetett, amit én nem viszonoztam.
- Most mi a bajod?!- kérdezte felháborodva.
- Még kérded? Először eltűnsz egy szó nélkül, itt hagysz nekem két pasit is, akik ugyan úgy nem tudják hol vagy, mint én. Aztán haza állítasz ezzel a buzival és még legyek veled kedves?- fortyantam fel. A végét már üvöltve mondtam. Még soha nem üvöltöztem vele.
Hallgatott, mint a sír, s döbbenten nézett rám. Valószínűleg ezt nem nézte volna ki belőlem.
Aztán hátat fordítottam neki, majd Emmetthez mentem, s a karjai közé bújtam. Ő természetesen vigyorgott, mint a tejbetök. Tetszett neki, hogy nem félek kiadni magamból, amit érzek.
- Gyere Em, menjünk fel- húztam magam után.
- Jó'ccakát- vetettem oda, s feltrappoltam a lépcsőn.
Fent egyenesen a fürdőbe mentem és becsaptam magam után az ajtót- eléggé hangosan.
Egy gyors zuhanyzás után felvettem a hálóingemet és vissza mentem a szobámba.
Megvártam, míg Em is végez. Addig kissé lenyugodtam, s mosolyogva vártam rá a takaróm alatt.
Amikor befeküdt mellém, megkérdeztem, ami már régen aggaszt:
- Emmett... tudod múltkor említettél valakit, aki szeretett vásárolni. És egy kis fájdalom suhant át az arcodon... Ki volt Ő?- kérdezte félénken.
- Tudod kicsim, ehhez az egész mindenséget tudnod kéne... és félek, akkor undorodnál tőlem...- sóhajtott bánatosan és szomorú szemmel vizslatta a plafont.
- Nem fogok. Te vagy a második ember, akit közel engedek magamhoz, Cara után.
- De ez egy.. titok. Egy nagyon régi titok. Ha ezt elárulom, akkor meg kell ígérned, hogy nem adod tovább...
- Rendben...- mondtam bizonytalanul. Azzal, hogy megtartsam magamnak nem volt gond, hanem inkább azzal, hogy vajon akarok-e én ilyen titkot magammal hordani?
- Becca, tudnod kell, hogy igazából, teljes szívemből szeretlek. Még Rosalie-t sem szerettem ennyire- a Rosalie nevet kicsit másképp ejtette ki, de már koránt sem fájdalmasan.
- Én is szeretlek. Mindennél jobban- mondtam, s tudtam, hogy igaz is.
- Nézd kicsim, én... nem vagyok ember- mondta ki, s én majdnem felnevettem.
- Hát akkor mi vagy?- kérdeztem mosolygással a hangomban, de amint az arcára néztem, rögtön lehervadt. Az arca szokatlan komolyságot tükrözött.
- Biztosan tudni akarod?- kérdezte félve.
- Iiiigen- nyújtottam el ezt az egy szót.
- Vámpírok vagyunk...