Illúzió- 22. fejezet

Sziasztok! 
Jó hírem van. Mivel 3 nap alatt össze hoztatok 9 db. komi, így felteszem a frisst, remélem most sem csalódunk bennetek. Köszönjük a komikat. 
Puszi:
Ashley :)

Cara

Borzalmas érzés volt. Mintha kitépték volna a szívem egy darabját. Sírtam, és csak bámultam ki a fejemből. Bármit megtettem volna azért, hogy vissza jöjjön Becca hozzám vagy épp én távozzak az élők világából. A nagy gondolkodásom közepette nyílt az ajtó. Pont a kötéseimet nézegettem és persze azt, hogy a seb amit a késsel csináltam elég mélyre sikerült.
- Cara! Jó reggelt. Jobban van?- kérdezte Dr. Cullen.
Nem válaszoltam csak elfordítottam a fejem. Néztem ki az ablakon és ügyet se vetve rá, hogy a doki még mindig ott áll az ágy előtt.
- Cara, feleljen. Ha nem felel, be kell küldjem egy szanatóriumba!- próbált fenyegetőzni de ezzel se ment sokra. Kiment és hangos ajtó csapódással jelezte, hogy vissza fordulhatok.
Mikor visszafordultam egy boríték volt a lábamnál. A nevem volt ráírva gyöngybetűkkel. Kibontottam és elolvastam:
Cara!
Remélem nem csinálsz több őrültséget. Bemennék hozzád, de nem mehetek. Nem engednek!
Puszi! 
Gőzöm nem volt ki is írta a levelet. Majd összegyűrtem és bele dobtam a kukába. Ekkor vettem észre, hogy a feledékeny éjszakás nővér bent felejtette a szikét az asztalon. Felálltam, s elindultam az asztal felé. Fájdalmas volt. Mikor oda értem a kezembe éreztem a hideg és steril kést. Leültem az egyik székre és leszedtem a kötést. Majd csak suttogtam.
- Szeretlek Becca, kitartás, nemsokára együtt lehetünk!- mondtam, majd a sebhez érintve a szikét meghúztam. De ismét megzavartak. Mikor a vér elkezdett volna ömleni egy jéghideg kéz szorította el a csuklómat. A keze simán be takarta az enyémet akár kétszer is.
- Komolyan, neked teljesen el mentek otthonról!- ordított velem Emmett.
- Mit érdekellek én téged?!- néztem rá kérdőn.
- Azt, hogy hülye vagy! Én is szerettem a húgodat, sőt az életemnél is jobban. De szerinted erre van szüksége? Hogy utána menj? Cara, ezzel nem oldasz meg semmit!- jól lecseszett és közbe vissza vitt az ágyra. Olyan könnyen felkapott, mint Jazz.  Hirtelen kikapta a kezemből a szikét, mivel most vette észre, hogy még azt szorongatom. Majd a kezemet bekötötte, olyan szakszerűen mint az apja.
- Nem érted igaz?! Nekem csak Becca van! Jasper semmi hozzá képest!- kezdtem el a sírást. Ő átölelt és szorított magához.
- Segítek!- mondta, majd még jobban szorított.
- Emmett!- sírtam és csak sírtam.
- Shhh...- vigasztalt. Közben a doki is befutott.
- Emmett, minden rendben?- nézett kérdőn rá.
- Persze apa, csak volt egy kisebb düh kitörése!- mondta. Hálás voltam neki, hogy nem említette a kísérletemet.
- Elnézést, sajnálom az előbbit!- kértem elnézést és csak Emmett-et viseltem el magam mellett.
- Rendben, akkor ma haza mehet!- nézett rám. Eléggé borús volt.
- Nem, haza nem!- kiáltottam fel.
- Sajnálom, szükségünk van erre a szobára!- mondta, majd kiment.
- Em én nem tudok otthon egyedül lenni!- néztem rá könnyes szemekkel.
- Figyelj, haza viszlek, majd Jazz vigyáz rád!- mosolygott.
- Jazz-t, régen láttam. Hiányzik!- jutott el a tudatomig.  Imádom Jazzt. Most pedig megpróbáltam meghalni és őt magára hagyni. Pont mint amit a húgom csinált velem! Ezt nem tehetem vele.
- Cara, öltözz fel én addig kint megvárlak!- mosolygott Em.
- Rendben sietek!- néztem hálásan rá.
Felkapkodtam a ruháimat és indultam is. Emmett a portánál állt. Most már tudom mit is szeretett benne a húgom. Óvatos és védelmező. Kedves és még sorolhatnám. Majd nagy levegőt véve beültünk a kocsiba.
- Kiváltottam a  gyógyszereidet. De ezeket csak Jazz-től vagy tőlem kapod meg naponta!- mondta szigorúan.
- Rendben, köszönöm, hogy mellettem vagy!- köszöntem meg.- Jazz mikor jön?- kérdeztem. Érdekelt, hogy Em meddig marad, és Jazz mikor is ér ide.
- Kb. 1 óra múlva!- nézett rá a telefonjára.
- Értem, vagyis akkor még lezuhanyozhatok és átöltözhetek meg össze szedhetem magam!- mosolyodtam el. Jó hatással van rám Em. Mióta beszélt velem azóta csak a Jazz iránti szerelmemnek élek.
- Lányok!- forgatta meg a szemeit.
- Most mi rosszat mondtam?- kérdeztem.- Nem te mondtad, hogy legyek ismét a régi? Szerinted ilyen véres és szakadt ruhába hogy tudnék csábítani?- kérdeztem vigyorogva.
- Jesszus Cara! Nem akarok tudni a piszkos hálószobatitkokról! Persze ha nagyon elakarod mondani, szívesen meghallgatom-  nevetett fel.
- Te hogy csinálod?- kérdeztem, de láttam, nem érti, mit is akarok.- Azt, hogy nem látszik rajtad, hogy most vesztetted el a barátnődet akit szerettél?
- Egyszerű, Ő sem szeretné, hogy szomorkodjak!- nézett rám, közben már a nappaliba álltunk. Furcsa vonzalmat éreztem iránta. Majd megfogta az arcomat, mély levegő vétel után hátra léptem.
- Értem, hát most egyek zuhanyozni!- mondtam, majd lezuhanyoztam hideg vízzel. Jobb nekem a békesség, Emmett iránt csak a testvéri vonzalmat érzem! Majd mikor kikászálódtam a zuhany alól, felvettem egy elég kihívó szerelést és lementem. Em helyett már Jazz volt ugyanott.
- Szia, szerelmem!- csókoltam meg üdvözlés képp.
- Szia drágám! Örülök, hogy jobban vagy!Sajnálom, hogy csak a levelet írhattam-nem nagyon hittem el, valami azt súgta, azt a levelet nem Jazz írta.- de nem engedett be a húgom- mosolygott és megcsókolt.
- Szerintem, elég szarul eshet ez most Beccának, hisz' mosolygok, mikor Ő halott!- hajtottam le a fejem.
- Becca boldog, hogy nem vagy szomorú és éled az életed!- mondta, majd ledöntött a kanapéra és rám helyezkedett. Én csak beletúrtam a hajába és megcsókoltam. Majd magára vont és a kezemen lévő vágást nézegette.
- Tudom, hülyeség volt!- néztem azokba az aranybarna szemeibe.
- Hát eléggé!- majd ismét megcsókolt. Felkapott és felvitt a szobámba. Letett az ágyra és betakart. Le feküdt mellém és úgy aludtam el. Tudtam, hogy biztonságban vagyok.