Illúzió- 24. fejezet

Sziasztok! Köszönöm, hogy közöltétek, hogy nem tetszik a fejezet. Becsülöm az ilyen embereket. Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszéseteket. Remélem ez el fogja, most se kíméljetek. Bocsi a késést, de vizsgáim voltak...

Puszi:

Ashley

Cara

Felébredve nem találtam Jazz-t sehol. Nagy levegőt véve elindultam a fürdő felé. Be álltam a zuhany alá és legalább 1 órát álldogáltam alatta, majd be mentem a gardróbba és elő kutattam valami fekete ruhát. Most ahhoz volt kedvem. Becca meghalt és én meg össze-vissza röhögcsélek Emmett-el, és Jasper-rel smárolok. Nekem teljesen elmentek otthonról! A konyhába sétálva megetettem a cicát. Szegényemnek is hiányzik a húgi. Leültem a kanapéra, de én nem ettem. Nem akartam, de nem is kívántam az ételt. Majd ismét kapcsolgatni kezdtem a tv-t. Nem kötött le így, be kapcsoltam a HI-FI-t. A zene se az igazi Becca nélkül. Ismét elkapott a sírás, és  gondoltam, hogy megpróbálom. Jazz nincs itt és persze senki így meg se tudnának menteni. Mikor elhatároztam magam, és elindultam a konyhába a késért, akkor csengettek.


Elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam Jazz és két lány állt az ajtóba. Nem szóltam semmit csak kérdőn néztem rá. Ő csak egy puszit nyomot az arcomra. Beengedve magát és a lányokat, a nappaliig mentek.
- Drágám, be mutatom Em VOLT feleségét Rosalie-t!- mutatta be a szőke hajú lányt akinek a szemei vörösek voltak.
- Örvendek Cara Maria vagyok!- mosolyogtam rá, bár nem volt az igazi de megpróbáltam mindent.
- Ő, az...Én...VOLT...felségem! Alice- most a másik lányt mutatta be. Ő fekete, tündér szerű volt. Mindketten gyönyörűek voltak. De  az Ő szemei is vörösek voltak.
- Hogy kicsodád?- húztam fel a szemöldökömet.
- Cara, Ő vele még nagyon-nagyon fiatalon házasodtunk össze és el is váltunk, rá jöttünk, hogy jobb egymás nélkül és hülyeség volt- nézett a szemeimbe és megcsókolt.
- Szia neked is!- most már egy kisebb mosolyt erőltettem magamra.
- Szia, sajnáljuk, hogy csak így váratlanul be állítottunk- nézett rám Rosalie.
- Nem gond, pont egy hülyeség járt a fejembe.- forgattam meg a szemeimet.- Milyen kontakt lencsét használtok?- kérdeztem kíváncsian, mire  Jazz és Rosalie megrezzentek. Alice döbbenten nézet rám.
- Nem tudja?- nézett kérdőn a szőke.
- Nem, és nem is fogja!- morgott rá Jazz. Mire Rosalie fel tette mindkét kezét védekező állásba.
- Szerintem joga van tudni!- okoskodott Alice.
- Nem!- kezdett Jazz egyre idegesebb lenni.
- Bocsesz, de én is itt vagyok! Miről maradtam le?- néztem kérdőn rá.
- Semmiről, a lányok indulnak! És a kontakt lencsét ki veszik mert az emberek megbámulják őket!- utasította őket.
- Rendben, akkor mi mentünk!- ölelt meg Rosalie, ami nekem kicsit fura volt, de vissza öleltem. Ránézett a csuklómra- Fölösleges volt!- mosolygott rám.
- Rosie, indulj!- kiabált rá Jasper. Ő csak bólintott de Alice el homályosodott szemekkel meredt maga elé. Majd ismét köztünk volt.
- Hát, jól van, rosszabbra számítottam!- majd Ő is megölelt. Egy puszi kísérete mellett oda súgta a fülembe.- Rebecca él!- majd el húzódott én meg mint aki lefagyott néztem ki a fejemből.
- Na, jó ez nem volt vicces!- kezdtem el remegni.
- Mit mondtál neki?- szó szerint megrángatta Jazz a lányt.
- Jasper, engedd el. Meg kell tudnia. Ma is megakarta próbálni! Mi van ha egyszer nem veszitek észre és sikerül neki? Akkor meg az lenne a bajod!- kiabált vele Rose.
Én csak ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt a körülöttem lévő cselekmények, csak az a mondat járt a fejembe, hogy" REBECCA ÉL!"
- Honnan tudod a húgom nevét?- kérdetem ingerülten- Honnan a francból veszed, hogy él?- kezdtem el hisztérikusan.
- Ne foglalkozz velük. Azt se tudják, hogy mit beszélnek!- ölelt át Jazz.
- Jazz, ne legyél ennyire hülye. Honnan tudták Becca nevét akkor?- léptem ki az öleléséből.
- Alice, mindenbe bele kell üsd az orrod?- kérdezte hevesen Jazz.
- Igen!- mondta, majd ki ment a házból. Rosalie is vele tartott, majd hallottam, ahogy a motor fel mordul és már el is tűntek.
- Mindent el kell magyarázz!- néztem rá könnyes szemeimen keresztül
- Sajnálom ezt nem mondhatom el!- mondta majd átölelt és rám vigyorgott.
- Utállak Jasper Hale!- ordítottam majd bezártam a szoba ajtómat és le ültem az ágyra és csak sírtam, de kb. fél perc után valaki megsimította a hátamat. Mikor fel néztem rá jöttem, hogy Jazz az.
- Te, hogy a francba kerülsz ide?- néztem rá félve.- Bezártam az ajtómat!- rémülten futottam a falhoz.
- Ne félj!- nézett rám és elindult felém. Én csak le csúsztam a földre és csak sírtam.
- Mi a franc van veletek? Ha szeretsz elmondod! Valami baj van veletek!- remegtem meg.
- Nem mondhatom el, sajnálom!- mondta majd felemelt és letett az ágyra.
- Elegem van, mindent sajnálsz, de semmit nem mondasz el!- kezdtem el, de egyre higgadtabb lettem, és a vérem is el kezdett forrni.
- Szeretlek Cara Maria!- mondta majd megcsókolt és keze becsúszott a felsőm alá. A fejemet el lepte a rózsaszín köd, elfelejtettem, mit is akartam.
- Én is te BOLOND!!!- nevettem fel és megcsókoltam. Majd el kezdtem vetkőztetni. Felhevülten át adtuk magunkat a vágynak és a tűznek.
Mikor végeztünk csak feküdtem mellette vagyis inkább rajta.
- Miért? Ezzel akartad terelni a figyelmemet?- csókoltam meg.
- Nem, csak vágytam rád! És most már nem vagy ribanc se, mivel szakítottál Patrick-al!- csókolt ismét meg.
- Igen, én is vágytam rád! De Patrick-al tuti lesz még problémánk!- húztam el a szám.
- Hidd el, Ő lesz a legkisebb gondunk!- komorodott el.
- Ezt, hogy érted?- néztem rá kérdőn, még mindig egymás karjaiba feküdtünk az ágyba.
- Ezt sem mondhatom el!- hajtotta le a fejét,
- Persze, mit is hittem. Majd a nagy Jasper Hale elmondja- fintorodtam el és bementem a fürdőbe, beálltam a zuhany alá.
Nem kellett sok idő és mellettem volt. A forró víz, ahogy hozzá ért a testünkhöz, pont nem a zuhanyzás lett az első  ott. Megcsókoltam majd óvatosan neki lökött a zuhany falának. Mélyen beszippantottam a vizes illatát, Ő bele csókolt a nyakamba és éreztem ahogy ismét megkívánjuk egymást. Majd csípőjét combjaimmal átkulcsoltam. Óvatosan belém hatolt és lökés-lökést követett majd csókot-csók és ismét elérve  a gyönyört egy mély és érzelmekkel teli csókkal fejeztük be. Majd befejezve a zuhanyzást vizes hajjal mentem ki és fel vettem egy rövidnadrágot és egy toppot.
- Többször kéne veszekednünk!- csókolt meg Jazz.
- Nem is rossz ötlet, de ehhez nem kell veszekedni!- mosolyogtam rá és én is vissza csókoltam.
- Igaz, akkor nem!- majd felkapott és le vitt a konyhába.
- Itt is?- néztem rá piszkos vigyorral.
- Nem, bár nem rossz ötlet!- majd fel rakott az asztalra és megcsókolt.- Enned kell!- húzódott el tőlem.
- Kínzol! Még mindig!- vágtam szomorú arcot, ami nehezemre esett mert ha a közelembe van csak mosolyognék.
- Tudom, Te is engem és ez a kín nagyobb mint amit Te érzel!- nézett rám vigyorogva.
- Honnan tudod az érzelmeimet?- néztem rá kérdőn de láttam az arcán, hogy nem fog válaszolni- Hát persze, erre se válaszolhatsz!- húzta el a számat.
- Pontosan! De hidd el ha tehetném, már elmondtam volna!- komolyodott el, majd elém rakott egy sonkás zsemlét.
- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?- vigyorogtam rá.
- Becca mondta!- majd látszott rajta, hogy ezt vissza szívná.
- Mikor?- kérdeztem kicsit aggódva.- És most ez lett mindenki kedvenc neve? BECCA, BECCA, BECCA!- kapott el a síró roham a húgom neve miatt.
- Nyugodj meg! Mikor el mentél 1 hétre!- válaszolt, majd át ölelt és egy nyugalom hullám kapott el.
- Rendben, sajnálom de még elég friss!- pusziltam meg az arcát.
- Semmi gond, azért vagyok itt, hogy segítsek!- ölelt és puszilt meg ismét.
- Köszönöm!- öleltem át szorosan.
Majd ismét csengettek. Elindult Jazz, de a kíváncsiság hajtott és mentem utána. Majd meg láttam a lányokat ismét.
- Mit akartok?- kérdezte Jazz elég dühösen.
- Cara-hoz jöttünk!- majd Jazzt félre lökve oda jött Alice hozzám.- Valamit tudnod kell!- majd meg fogta a csuklómat és be ráncigált a nappaliba. Leült velem szembe.
- Mit akarsz?- kérdeztem én is elég felfűtötten.
- A húgod él! Ott van a Cullen házba Emmett-el és a többiekkel. Titkolják előled, mert mi nem vagyunk emberek!- kezdte el Alice.
- Na, jó ez nem vicces a húgom halott!- álltam fel de Rosalie visszanyomott a kanapéra.
- Mi vámpírok vagyunk és a húgod terhes lett Em-től, egy félvámpír gyermeket hord a szíve alatt! Azért nem mondták el, mert Becca bele fog halni a szülésbe és át változtatják Őt is vámpírrá!- hadarta el.
Vámpír, félvér, Becca terhes? Ezek tök meghülyültek! -ezek a szavak ordítottak a fejembe.
- Nem vagytok normálisak!
- Lehet, hogy ezt gondolod, de szerinted miért nem mond el 1-2 dolgot Jazz?- nézett rám Rosalie.
- Mi? Nem!- majd felpattantam és kirohantam. Hallottam ahogy még Alice rá szól Jazz-re, hogy maradjon.
A friss levegő segített. Kitisztult a fejem, de végig Alice és Rosalie szavai keringtek bennem. Rá kellett jöjjek, hogy ez valóban így van. Majd vissza mentem a házba ahol Jazz oda lépett és átölelt.
- Most hagyj!- téptem le a kezeit magamról- A húgomat akarom látni!- néztem rájuk akaratosan.
- Rendben, akkor menjünk!- mondta Alice és már a kocsiba voltunk. Az út rettentő sokáig tartott, de mikor oda értünk, a szám is tátva maradt attól a látványtól amit az a "ház" nyújtott. A miénk se épp a legkisebb s szerény berendezésekkel van tele. De ez a ház sokkal szebb volt. Majd mikor nyílt az ajtó, egy nő lépet ki rajta, biztos Ő a gyerekek anyja.
- Szia Cara, sajnálom, hogy így kellet meg tudd!- ölelt át majd derekamnál fogva kísért be a házba. Ott volt mindenki.
- Szia Cara!- ölelt át Emmett, de hátrébb léptem.
- Hol van Becca?- néztem rá mérgesen sőt dühösen.
- Ne haragudj, de nem tudtuk, hogy el...- kezdett el magyarázkodni.
- Em ehhez semmi kedvem. Végig nézted, ahogy szenvedek majd megpróbálkozom az öngyilkossággal, és még Te akarsz vigasztalni? HOL VAN BECCA?- kezdtem el üvölteni, mire megjelent a lépcső tetején Edward Beccával a karjába. Akinek hatalmas pocakja volt. Megremegtem és elájultam. Nem hittem a szememnek és sok volt ez egyszerre!