Illúzió- 26. fejezet

Sziasztok!

Hát ez szánalmas, 6 db komit nem bírtok össze hozni. De sebaj. Most felteszem a frisst. De ha ehhez nem jön össze a a 6. Akkor sajnos bezárjuk a blogot. Ez nem fenyegetőzés. Csak a tényeket közlöm. Ezen kívül kerek 4 fejezet van hátra Remélem, veszitek a fáradságot, és meg lesz az a 6 komi...

Puszi: Ashley

Cara


Az Én egyetlen húgom terhes, és előbb tudja egy vadidegen lány és családja mint Én, a saját nővére! Mellesleg a húgom vámpír lesz, mivel sikerült felcsinálnia az egyiknek, és valami félvámpír gyereket vár! Teljesen el mentek neki otthonról.
De ha ez még nem lenne elég, még Pat is eltűnt. Én meg egyedül a villába, Apa sosem jön haza. Becca meg nem jöhet vissza. Elegem van! Annyira, makacs és önfejű.... és még sorolhatnám. Közben fel-alá járkáltam a házba. Hirtelen eszembe jutott valami. Elő vettem a telefonomat és küldtem Beccának egy SMS-t.




"Becca!
Húgi, én ezt nem bírom, haza megyek New York-ba. Sajnálom. Neked mindenki fontosabb mint Én..."




Amint el küldte az üzenetet, egyből Apának írtam, hogy mindent úgy hagytam és vissza mentem. Mikor a reptérre értem a kocsimat már elszállították. Haza érve gyorsan Julie nyakába vetettem magam.
- Julie! Sajnálom, hogy így váratlanul. De nekem jobb itt!- néztem a szemébe, ami könnyes volt a meghatottságtól.
- Cara! Semmi gond, szívesen látunk, de hol a húgod?- kérdezte félve.
- Ő ott maradt, megtalálta élete szerelmét!- fintorodtam el.
- Szóval el szakadtatok...- kérdezte még mindig félve.
Aprót bólintottam és felsiettem a szobámba. A vacsora unalmas volt, hisz nem beszélhettem nekik a vámpír volt barátomról és arról sem, hogy a lányuk terhes egy vámpírtól. Szóval elég hallgatagra sikerült. Mikor befejeztük, elmosogattam és lefeküdtem.
Másnap kiszellőztettem a fejem, és  el mentem vásárolni, sok mindent vettem. Új ruhák, cipők táskák... Minden, amit el lehet képzelni. Apa mindig küldött pénzt és azt félre rakva most könnyen költekezek. Össze futottam egy-két ismerőssel, de mintha nem is ismerném őket el sétáltam mellettük. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy én vagyok a világ ribanca, aki senkivel sem foglalkozik csak magával. Mély levegőt vettem és bevágódtam a kocsimba . Elhajtottam. A nap további részét alvással és zene hallgatással töltöttem. Mint régen, csak akkor még benne volt Beccával való hülyülés most még az sincs...
Jött az este. Felöltöztem egy elég kihívó ruhába és elindultam az első klubba ami a városba található volt. Jól le ittam magam és egy csomó férfival kikezdtem, persze egyik sem érdekelt, de le kellet kössem a figyelmemet. Mikor meguntam, akkor otthagytam Őket és elindultam vissza a házba. Julie már várt. Könnyes szemekkel.
- Mi történt?- kérdeztem aggódva.
- Most telefonáltak, hogy a húgod.... A húgod meghalt!- sírta el magát a végére.
- Mi? Nem!- remegtem meg.
- Sajnálom!- ölelt át és együtt sírtunk. Fel rohantam a szobámba.
Elő vettem a telefont és hívtam Beccát, de nem vette fel. Hívtam Jazz-t  Ő sem, akkor már az egész családot hívogattam de kikapcsolták az összeset. Ismételt depresszióba estem. Mi a franc történhetett, hogy senki nem veszi fel, és kikapcsolták őket? Becca nem halhatott meg, hisz terhes. Amúgy Em se hagyta volna. Kezdtem pánikolni. De semmit nem tehettem érte, hisz én New York-ba, Ő meg a világ végén. A föld két különböző részén vagyunk. Ha ma el is indulnék, tuti nem érnék oda. Sőt valószínű, hogy senkit nem találnék ott.
Magamba dühöngést már profin űztem, de most nem ment, nem bírtam magamba tartani és egy óvatlan pillanatba bele ütöttem ököllel a falba, fel sikítottam és persze ezt a többiek is hallották.
- Cara!- futottak be, majd látták, hogy a kezem félperc alatt a ötszörösére dagadt. Egyből le vágták mi is történt.
- Semmi bajom!- mondtam közönyösen.
- Hát persze!- mondta Julie és beráncigált a kórházba, ahol közölték, hogy nem tört el csak erősen megzúzódott. Be kötötték és kaptam fájdalomcsillapítókat. Haza érve felrohantam a szobámba és bezárkóztam, beültem a kádba elővettem egy üveg vodkát és be kapcsoltam a pezsgőfürdő részt. A  gondolataimba merülve és a alkohol  mennyiségének az lett az eredménye, hogy alig bírtam kikászálódni a kádból. Mikor végre kiszálltam, és felöltöztem az ágyam mellett találtam egy cetlit, amit nem értettem, hisz én bezárkóztam és tuti  nem jöhetett be senki! A cetlin csak egy telefonszám állt. Be pötyögtem és vártam mi is lesz az eredménye a számnak...
Mivel hiába hívtam nem vette fel senki, leültem az ágyra. Vártam hátha vissza hív. De ekkor rosszul lettem. Épp, hogy elértem a fürdőbe. Vissza köszönt minden. Megmosakodva és a számat át öblítve feküdtem le. Másnap sem volt jobb, sőt még rosszabb. Olyan érzésem volt, hogy azonnal ennem kell, mindent. Abban az állapotba bármit megettem volna. Mikor megreggeliztem azonnal vissza jött minden. Féltem a hasam is nagyobb lett, pedig állandó edzéseben vagyok. Julie és a többiek nem voltak itthon. Mikor eszembe jutott, hogy nem vagyok olyan ártatlan...Így be pattantam a kocsimba és rohantam az első patikába. Gyorsan megvettem a tesztet és haza siettem. Elvégeztem a tesztet, és vártam. Már idegesítően lassan telt az idő. Mikor végre le járt...a szívem is megállt. Nem  hittem a szememnek. A teszt pozitív lett.
- Jesszusom.... Nem, ez nem lehet!- sírtam el magam. Fel kaptam a telefont és hívtam Patrickot, majd Jazzt. Egyik sem vette fel a telefont.
- Ki az apa?- kérdeztem magamtól az arcomat a kezeimbe temetve. Még én se tudom....