Illúzió- 15. fejezet

Nah csak össze jött a 6 komi, a "Jó szar"-ral együtt :D Azért kedves névtelen újíthatnál, pl. írhatnád azt, hogy kurva szar volt xD 6 komit, de nem baj, ha több lesz :D Pusz

Becca

Egy hétig minden ugyan úgy ment. Em minden nap nálam aludt, s reggel a suliban találkoztunk. Cara-ra pedig még mindig elképzelhetetlenül haragszom. Em próbált nyugtatni, de nem hagytam magam. Aztán amikor az ebédlőbe értünk- Em, Jazz, Edward és Bella társaságában, aki a legjobb barátnőm lett- nem várt meglepetés fogadott.
Cara fellépett a színpadra a csapatunkkal. És amikor felénk nézett, akkor elájult.
Szerencse, hogy a legközelebb álltunk a színpadhoz!
Felfutottam a lépcsőn és azonnal leguggoltam a nővérem mellé. És... hirtelen megjelent Kevin is. Ezt nem hiszem el! Mit keres itt ez a buzi?
- Te mi a francot keresel itt?!- ordítottam rá az egész iskola előtt.
- Cara vissza fogadott!- mondta úgy, mintha arról beszélgetnénk, hogy most is esik kint az eső.
- Na, akkor úgy látszik beszélnem kell azzal a kurva hülye fejével, mert nem tud gondolkozni!- morrantam, majd dühösen felálltam és elmentem egészen a kocsimig. Emmett követett, de nem érdekelt.
Ha ilyen hülye nővérem van, akkor gyógyítgassa Őt a "barátja"!
- Cica, nem hiszem, hogy ez a legjobb megoldás...- kezdte Em.
- De! Lehet, hogy gyerekes, de ha azzal jár, aki egyszer már megcsalta, akkor meg is érdemli, hogy még egyszer pofára essen!- ültem be az anyós ülésre, mert Em azt nyitotta ki. Ő egy perc múlva már indította a kocsit.
Egész úton meg sem szólaltunk. Én túl dühös voltam hozzá és féltem, hogy megbántom valamivel. Ő pedig gondolom azért nem, mert azt akarta, ezt a dolgot rendezzem le magamban.
Amint beértem a nappaliba, rögtön a falhoz vágtam egy vázát. Aztán következett a következő.
A harmadiknál Em kivette a kezemből az egyik drága vázát.
- Becca, nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás!- mondta teljes meggyőződéssel.
- Pedig de. De mindegy. Már mindegy nekem, hogy mit csinál az az agyalágyult nővérem! Most mondd meg! Itt lenne neki Jazz, de nem, Őnagyságának nem jó! Pedig szerelmes belé! Tudom, mert mondta!- sziszegtem dühösen.
- Kicsim, rontsa el Ő, ha annyira akarja. Ne törődj vele.
- De én nem is vele törődöm, hanem Jasperrel. Szegény!- keseregtem.
- Megoldja, nagy fiú Ő már. Csak nyugi!- simogatta meg a karom.
- Tudom- mosolyogtam rá. Akárhányszor meglátom mosolyogni támad kedvem.
A nap további rész eseménytelenül telt, míg meg nem jött a drága egyetlen nővérem- akinek legszívesebben a fejét vettem volna.
- Becca!- ugrott a nyakamba rögtön, amint meglátott. Éppen a kanapén ültem Em karjaiban.
Ölelgetett, amit én nem viszonoztam.
- Most mi a bajod?!- kérdezte felháborodva.
- Még kérded? Először eltűnsz egy szó nélkül, itt hagysz nekem két pasit is, akik ugyan úgy nem tudják hol vagy, mint én. Aztán haza állítasz ezzel a buzival és még legyek veled kedves?- fortyantam fel. A végét már üvöltve mondtam. Még soha nem üvöltöztem vele.
Hallgatott, mint a sír, s döbbenten nézett rám. Valószínűleg ezt nem nézte volna ki belőlem.
Aztán hátat fordítottam neki, majd Emmetthez mentem, s a karjai közé bújtam. Ő természetesen vigyorgott, mint a tejbetök. Tetszett neki, hogy nem félek kiadni magamból, amit érzek.
- Gyere Em, menjünk fel- húztam magam után.
- Jó'ccakát- vetettem oda, s feltrappoltam a lépcsőn.
Fent egyenesen a fürdőbe mentem és becsaptam magam után az ajtót- eléggé hangosan.
Egy gyors zuhanyzás után felvettem a hálóingemet és vissza mentem a szobámba.
Megvártam, míg Em is végez. Addig kissé lenyugodtam, s mosolyogva vártam rá a takaróm alatt.
Amikor befeküdt mellém, megkérdeztem, ami már régen aggaszt:
- Emmett... tudod múltkor említettél valakit, aki szeretett vásárolni. És egy kis fájdalom suhant át az arcodon... Ki volt Ő?- kérdezte félénken.
- Tudod kicsim, ehhez az egész mindenséget tudnod kéne... és félek, akkor undorodnál tőlem...- sóhajtott bánatosan és szomorú szemmel vizslatta a plafont.
- Nem fogok. Te vagy a második ember, akit közel engedek magamhoz, Cara után.
- De ez egy.. titok. Egy nagyon régi titok. Ha ezt elárulom, akkor meg kell ígérned, hogy nem adod tovább...
- Rendben...- mondtam bizonytalanul. Azzal, hogy megtartsam magamnak nem volt gond, hanem inkább azzal, hogy vajon akarok-e én ilyen titkot magammal hordani?
- Becca, tudnod kell, hogy igazából, teljes szívemből szeretlek. Még Rosalie-t sem szerettem ennyire- a Rosalie nevet kicsit másképp ejtette ki, de már koránt sem fájdalmasan.
- Én is szeretlek. Mindennél jobban- mondtam, s tudtam, hogy igaz is.
- Nézd kicsim, én... nem vagyok ember- mondta ki, s én majdnem felnevettem.
- Hát akkor mi vagy?- kérdeztem mosolygással a hangomban, de amint az arcára néztem, rögtön lehervadt. Az arca szokatlan komolyságot tükrözött.
- Biztosan tudni akarod?- kérdezte félve.
- Iiiigen- nyújtottam el ezt az egy szót.
- Vámpírok vagyunk...