Illúzió- 28. fejezet

Sziasztok! Itt a feji! Puszi

Cara

Percekig üldögéltem. Apa és anya elmentek itthonról. így gyorsan össze pakoltam a cuccaimat, majd egy levelet hagyva az asztalon, az első géppel vissza siettem. Rosszul voltam, az idő nagy részét a mosdóban töltöttem. Az út rettentő sokáig tartott. Már kezdtem feladni, hogy valaha is oda érjünk, mikor végre bemondták, hogy megkezdjük a leszállást. Nagyot sóhajtottam, majd leszálltam, és mikor beültem a kocsimba, olyan érzés kapott el, mintha valami megmozdult volna bennem. De az lehetetlen, hisz még nem szabad mozognia! A felsőmet felhúzva viszont beláttam: A hasam megnövekedett. Elindultam haza. Apa nem volt otthon. Mikor átnéztem Patrick-ékhoz egy csomó rendőr volt ott. Odasiettem, a mamája a kapuban volt, sírt és majdnem összeomlott.
- Jesszusom, minden rendben?- szaladtam oda a nénihez. Reményteli arccal bámult rám.
- Édesem, most jöttek ezek az urak és közölték, hogy Patrick-et megölték!- szorított magához. Megrökönyödve hallgattam. Pat meghalt? Nem, ezt nem hiszem el.
- Sajnálom, nagyon is- lettek könnyesek a szemeim. Felkísértem a nénit a szobájába és adtam neki egy pohár vizet, majd egy kis nyugtatót, és újból haza siettem. Hívtam Jazzt. Végre felvette!
- Beszélnünk kell. Nálatok!- közöltem vele és lecsaptam a telefont. Jazz hamar ide ért. Nem kérdezett semmit, csak rá pillantott a rendőrökre és halkan tovább hajtott. Egész úton némán ültünk. Majd, mielőtt bekanyarodott volna, megállt.
- Mondanom kell valamit- kezdte el a mondandóját.
- Mi történt?- kérdeztem félve, majd a kezét megfogtam: a bőre kemény és hideg volt.
- Becca...megszült. Kislánya lett, de valamit tudnod kell. Ő most már vámpír, és veszélyes, még nem tudja magát kontrollálni. Patrick is ugyan ebben a helyzetben van- nézett az ablakon kifelé.
- Tessék? Becca megszült? Mi lett a baba neve? És Patrick hogy-hogy vámpír?- néztem rá kérdőn, és kicsit félénken is.
- Rosalie megtámadta, és már nem lehetett megmenteni. A baba neve Lucie- bámult még mindig ki az ablakon.
- Jazz, a jó büdös francba! Nem vagytok normálisak! Az a szegény öregasszony most omlott össze, hogy meghalt az unokája! Minden reménye Pat volt- kiabáltam vele.
- Menjünk!- mondta, majd befordultunk. Megpillantottam a villát. Kicsit össze is szorult a gyomrom, hisz' hogy közöljem a családdal, hogy kétséges kinek a gyerekét várom? Vettem egy mély levegőt, majd Jazz kinyitotta az ajtót. Óvatosan kiszálltam, majd félve lépkedtem a ház felé. Éreztem, hogy a torkomba dobog a szívem. De ekkor minden rosszra fordult. Lassan kinyitódott az ajtó. Becks épp Pat-tel veszekedett, és Esme egy babát fogott. Mindenki csodálkozva nézett rám. Aztán hirtelen Becca rám rontott. A földre kerültem, és Becks majdnem elérte a nyaki ütőeremet, de Jazz gyorsan leszedte rólam, majd felsegített. Viszont én rosszul voltam.
- Jól vagy?- ültetett le a kanapéra.
- Nem!- sírtam el magam. Becca leforrázva állt velem szembe, majd leült és a picit a karjaiba véve nézett végig, sőt inkább mért végig.
- Sajnálom, még elég friss...- kezdte el.
- Semmi gond, ez nem annyira fájt. Inkább amit közölni akarok- vettem egy mély levegőt.- Terhes vagyok.
- Mi?!- nézet rám kérdőn a két érintett, de még Becca is.
- Nem tudom, hogy melyikőtök az apa... hajtottam le a fejem. Ekkor oda lépet Carlisle és a hasamat  vizsgálta.
- Cara, ez már meg van oldva. Mivel Patrick-kel akkor voltál együtt, mikor még ember volt, és ez a baba rohamosan fejlődik, biztosan állíthatom, hogy a büszke apuka Jasper- ölelt át, majd mindenki gratulált, de nekem nem volt valami kellemes érzés.
- Jazz, most én  is vámpír leszek?- néztem rá. Aprót bólintott.
- Igen, de hidd el, könnyebb lesz!- csókolt meg.