25. fejezet

Sziasztok! Miután vagy 1 hétig ültem a fejezeten, de sehogy sem sikerült, úgy döntöttem, most először nem csak Becca szemszöget kaptok, bár kicsit így is rövid lett...
Na, és ki volt közületek a Belvárosi Fesztiválon??? A legjobb az Irie Maffia volt :D Remélem sokan, mert nagy buli volt!
Puszi, Flory

Becca

Rémülten felsikoltottam, majd elkezdtem ütögetni Edward-ot, hogy tegyen le. Mi baja van a nővéremnek?
Viszont Eddy-nek meg sem kottyant, nyugodtan állt tovább ott, ahol van. Emmett rögtön mellettem termett, míg a család többi tagja Cara-hoz futott.
- Emmett, kérlek, vigyél oda!- sírtam. Most már rohadtul elegem volt, ráadásul nem is értettem, mi történik itt. Hogy került ide Cara?
Aztán Jazz egyszer csak felkapta és felment vele, Őt pedig követte Carlisle.
- Emmett!- kiáltottam fel, mikor egyszerűen leült velem a kanapéra. Kérdőn nézett rám.
- Vámpír létedre megsüketültél? Azt mondtam, hogy Cara-hoz akarok menni!- mondtam bosszúsan.
- Nem, a hallásom tökéletes, de most nem mehetsz oda hozzá. Alice látta, hogy kisebb düh rohamot fog kapni, ha felébred és jó lenne, ha Te nem lennél a közelében abban a pillanatban.
- Aha. És mitől is lesz düh rohama?
- Hát... Valószínűleg sok volt neki megtudni, hogy a barátja és annak családja vámpír, s hamarosan a húga is az lesz. Én sem szívesen tudnám meg- vont vállat.
- Aham- ekkor a baba nagyot rúgott a méhemben, s utána egy reccsenést hallottunk. Én hangosan felsikoltottam.
Emmett felkapott, majd rögtön abban a szobában termettünk, ahol mindenféle orvosi kütyük voltak...


Rosalie


Nem mondhatnám, hogy elképesztően féltékeny lettem volna Becky-re- mert hogy én így hívom.
Igazából örültem, hogy Emmett megtalálta a boldogságot valaki mellett. És ez a lány egészen szimpatikusnak tűnt, bár észre vettem, hogy mintha kicsit félne tőlem...
Miután felmentek, rögtön utána Cara felébredt. Jazz vele volt. Hallottam, hogy Cara ordibál vele és hogy nem egy berendezési tárgyunk bánta meg ezt a kitörést.
Majd lerohant a lépcsőn és egyenesen kiment az ajtón. Mivel nem kocsival volt, így utána mentem.
- Cara!- kiabáltam, hogy az Ő füle is meghallja. De nem fordult hátra, így mellette termettem vámpír sebességgel.
- Gyere, haza viszlek!- mondtam.
- Nem, gyalog megyek. Át kell gondolnom sok mindent- mondta, mire én nem ellenkeztem, de azért nyomon követtem az útját. Ő nem vett észre, de biztonságban haza jutott. Ott viszont váratlanul megéreztem egy illatot. Egy túlságosan is finom illatot.
Eddig mindig tökéletesen uralkodtam magamon, de most valahogy más volt. Sokkal hívogatóbb...
Azonnal ott termettem az ember mellett és semmivel sem törődve mélyesztettem a fogaimat a nyaki ütőerébe...
Aztán pár percen belül nehezen, de észbe kaptam.
Szegény fiú ott sikoltozott a karjaimban. Tudtam, vagy megölöm, vagy átváltozik. Már túl késő kiszívni a véréből a mérget, így felkaptam és kisebb gondolkozás után haza vittem.
Otthon mindenki döbbenten nézett engem, mire én rögvest elszégyelltem magam.
- Rose, mi ez?- kérdezte Esme.
- Patrick?!- szinte sikoltotta ezt a nevet Becky...