Illúzió- 24. fejezet

Sziasztok! Köszönöm, hogy közöltétek, hogy nem tetszik a fejezet. Becsülöm az ilyen embereket. Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszéseteket. Remélem ez el fogja, most se kíméljetek. Bocsi a késést, de vizsgáim voltak...

Puszi:

Ashley

Cara

Felébredve nem találtam Jazz-t sehol. Nagy levegőt véve elindultam a fürdő felé. Be álltam a zuhany alá és legalább 1 órát álldogáltam alatta, majd be mentem a gardróbba és elő kutattam valami fekete ruhát. Most ahhoz volt kedvem. Becca meghalt és én meg össze-vissza röhögcsélek Emmett-el, és Jasper-rel smárolok. Nekem teljesen elmentek otthonról! A konyhába sétálva megetettem a cicát. Szegényemnek is hiányzik a húgi. Leültem a kanapéra, de én nem ettem. Nem akartam, de nem is kívántam az ételt. Majd ismét kapcsolgatni kezdtem a tv-t. Nem kötött le így, be kapcsoltam a HI-FI-t. A zene se az igazi Becca nélkül. Ismét elkapott a sírás, és  gondoltam, hogy megpróbálom. Jazz nincs itt és persze senki így meg se tudnának menteni. Mikor elhatároztam magam, és elindultam a konyhába a késért, akkor csengettek.


Elindultam az ajtó felé. Mikor kinyitottam Jazz és két lány állt az ajtóba. Nem szóltam semmit csak kérdőn néztem rá. Ő csak egy puszit nyomot az arcomra. Beengedve magát és a lányokat, a nappaliig mentek.
- Drágám, be mutatom Em VOLT feleségét Rosalie-t!- mutatta be a szőke hajú lányt akinek a szemei vörösek voltak.
- Örvendek Cara Maria vagyok!- mosolyogtam rá, bár nem volt az igazi de megpróbáltam mindent.
- Ő, az...Én...VOLT...felségem! Alice- most a másik lányt mutatta be. Ő fekete, tündér szerű volt. Mindketten gyönyörűek voltak. De  az Ő szemei is vörösek voltak.
- Hogy kicsodád?- húztam fel a szemöldökömet.
- Cara, Ő vele még nagyon-nagyon fiatalon házasodtunk össze és el is váltunk, rá jöttünk, hogy jobb egymás nélkül és hülyeség volt- nézett a szemeimbe és megcsókolt.
- Szia neked is!- most már egy kisebb mosolyt erőltettem magamra.
- Szia, sajnáljuk, hogy csak így váratlanul be állítottunk- nézett rám Rosalie.
- Nem gond, pont egy hülyeség járt a fejembe.- forgattam meg a szemeimet.- Milyen kontakt lencsét használtok?- kérdeztem kíváncsian, mire  Jazz és Rosalie megrezzentek. Alice döbbenten nézet rám.
- Nem tudja?- nézett kérdőn a szőke.
- Nem, és nem is fogja!- morgott rá Jazz. Mire Rosalie fel tette mindkét kezét védekező állásba.
- Szerintem joga van tudni!- okoskodott Alice.
- Nem!- kezdett Jazz egyre idegesebb lenni.
- Bocsesz, de én is itt vagyok! Miről maradtam le?- néztem kérdőn rá.
- Semmiről, a lányok indulnak! És a kontakt lencsét ki veszik mert az emberek megbámulják őket!- utasította őket.
- Rendben, akkor mi mentünk!- ölelt meg Rosalie, ami nekem kicsit fura volt, de vissza öleltem. Ránézett a csuklómra- Fölösleges volt!- mosolygott rám.
- Rosie, indulj!- kiabált rá Jasper. Ő csak bólintott de Alice el homályosodott szemekkel meredt maga elé. Majd ismét köztünk volt.
- Hát, jól van, rosszabbra számítottam!- majd Ő is megölelt. Egy puszi kísérete mellett oda súgta a fülembe.- Rebecca él!- majd el húzódott én meg mint aki lefagyott néztem ki a fejemből.
- Na, jó ez nem volt vicces!- kezdtem el remegni.
- Mit mondtál neki?- szó szerint megrángatta Jazz a lányt.
- Jasper, engedd el. Meg kell tudnia. Ma is megakarta próbálni! Mi van ha egyszer nem veszitek észre és sikerül neki? Akkor meg az lenne a bajod!- kiabált vele Rose.
Én csak ültem és magam elé bámultam. Nem érdekelt a körülöttem lévő cselekmények, csak az a mondat járt a fejembe, hogy" REBECCA ÉL!"
- Honnan tudod a húgom nevét?- kérdetem ingerülten- Honnan a francból veszed, hogy él?- kezdtem el hisztérikusan.
- Ne foglalkozz velük. Azt se tudják, hogy mit beszélnek!- ölelt át Jazz.
- Jazz, ne legyél ennyire hülye. Honnan tudták Becca nevét akkor?- léptem ki az öleléséből.
- Alice, mindenbe bele kell üsd az orrod?- kérdezte hevesen Jazz.
- Igen!- mondta, majd ki ment a házból. Rosalie is vele tartott, majd hallottam, ahogy a motor fel mordul és már el is tűntek.
- Mindent el kell magyarázz!- néztem rá könnyes szemeimen keresztül
- Sajnálom ezt nem mondhatom el!- mondta majd átölelt és rám vigyorgott.
- Utállak Jasper Hale!- ordítottam majd bezártam a szoba ajtómat és le ültem az ágyra és csak sírtam, de kb. fél perc után valaki megsimította a hátamat. Mikor fel néztem rá jöttem, hogy Jazz az.
- Te, hogy a francba kerülsz ide?- néztem rá félve.- Bezártam az ajtómat!- rémülten futottam a falhoz.
- Ne félj!- nézett rám és elindult felém. Én csak le csúsztam a földre és csak sírtam.
- Mi a franc van veletek? Ha szeretsz elmondod! Valami baj van veletek!- remegtem meg.
- Nem mondhatom el, sajnálom!- mondta majd felemelt és letett az ágyra.
- Elegem van, mindent sajnálsz, de semmit nem mondasz el!- kezdtem el, de egyre higgadtabb lettem, és a vérem is el kezdett forrni.
- Szeretlek Cara Maria!- mondta majd megcsókolt és keze becsúszott a felsőm alá. A fejemet el lepte a rózsaszín köd, elfelejtettem, mit is akartam.
- Én is te BOLOND!!!- nevettem fel és megcsókoltam. Majd el kezdtem vetkőztetni. Felhevülten át adtuk magunkat a vágynak és a tűznek.
Mikor végeztünk csak feküdtem mellette vagyis inkább rajta.
- Miért? Ezzel akartad terelni a figyelmemet?- csókoltam meg.
- Nem, csak vágytam rád! És most már nem vagy ribanc se, mivel szakítottál Patrick-al!- csókolt ismét meg.
- Igen, én is vágytam rád! De Patrick-al tuti lesz még problémánk!- húztam el a szám.
- Hidd el, Ő lesz a legkisebb gondunk!- komorodott el.
- Ezt, hogy érted?- néztem rá kérdőn, még mindig egymás karjaiba feküdtünk az ágyba.
- Ezt sem mondhatom el!- hajtotta le a fejét,
- Persze, mit is hittem. Majd a nagy Jasper Hale elmondja- fintorodtam el és bementem a fürdőbe, beálltam a zuhany alá.
Nem kellett sok idő és mellettem volt. A forró víz, ahogy hozzá ért a testünkhöz, pont nem a zuhanyzás lett az első  ott. Megcsókoltam majd óvatosan neki lökött a zuhany falának. Mélyen beszippantottam a vizes illatát, Ő bele csókolt a nyakamba és éreztem ahogy ismét megkívánjuk egymást. Majd csípőjét combjaimmal átkulcsoltam. Óvatosan belém hatolt és lökés-lökést követett majd csókot-csók és ismét elérve  a gyönyört egy mély és érzelmekkel teli csókkal fejeztük be. Majd befejezve a zuhanyzást vizes hajjal mentem ki és fel vettem egy rövidnadrágot és egy toppot.
- Többször kéne veszekednünk!- csókolt meg Jazz.
- Nem is rossz ötlet, de ehhez nem kell veszekedni!- mosolyogtam rá és én is vissza csókoltam.
- Igaz, akkor nem!- majd felkapott és le vitt a konyhába.
- Itt is?- néztem rá piszkos vigyorral.
- Nem, bár nem rossz ötlet!- majd fel rakott az asztalra és megcsókolt.- Enned kell!- húzódott el tőlem.
- Kínzol! Még mindig!- vágtam szomorú arcot, ami nehezemre esett mert ha a közelembe van csak mosolyognék.
- Tudom, Te is engem és ez a kín nagyobb mint amit Te érzel!- nézett rám vigyorogva.
- Honnan tudod az érzelmeimet?- néztem rá kérdőn de láttam az arcán, hogy nem fog válaszolni- Hát persze, erre se válaszolhatsz!- húzta el a számat.
- Pontosan! De hidd el ha tehetném, már elmondtam volna!- komolyodott el, majd elém rakott egy sonkás zsemlét.
- Honnan tudtad, hogy ez a kedvencem?- vigyorogtam rá.
- Becca mondta!- majd látszott rajta, hogy ezt vissza szívná.
- Mikor?- kérdeztem kicsit aggódva.- És most ez lett mindenki kedvenc neve? BECCA, BECCA, BECCA!- kapott el a síró roham a húgom neve miatt.
- Nyugodj meg! Mikor el mentél 1 hétre!- válaszolt, majd át ölelt és egy nyugalom hullám kapott el.
- Rendben, sajnálom de még elég friss!- pusziltam meg az arcát.
- Semmi gond, azért vagyok itt, hogy segítsek!- ölelt és puszilt meg ismét.
- Köszönöm!- öleltem át szorosan.
Majd ismét csengettek. Elindult Jazz, de a kíváncsiság hajtott és mentem utána. Majd meg láttam a lányokat ismét.
- Mit akartok?- kérdezte Jazz elég dühösen.
- Cara-hoz jöttünk!- majd Jazzt félre lökve oda jött Alice hozzám.- Valamit tudnod kell!- majd meg fogta a csuklómat és be ráncigált a nappaliba. Leült velem szembe.
- Mit akarsz?- kérdeztem én is elég felfűtötten.
- A húgod él! Ott van a Cullen házba Emmett-el és a többiekkel. Titkolják előled, mert mi nem vagyunk emberek!- kezdte el Alice.
- Na, jó ez nem vicces a húgom halott!- álltam fel de Rosalie visszanyomott a kanapéra.
- Mi vámpírok vagyunk és a húgod terhes lett Em-től, egy félvámpír gyermeket hord a szíve alatt! Azért nem mondták el, mert Becca bele fog halni a szülésbe és át változtatják Őt is vámpírrá!- hadarta el.
Vámpír, félvér, Becca terhes? Ezek tök meghülyültek! -ezek a szavak ordítottak a fejembe.
- Nem vagytok normálisak!
- Lehet, hogy ezt gondolod, de szerinted miért nem mond el 1-2 dolgot Jazz?- nézett rám Rosalie.
- Mi? Nem!- majd felpattantam és kirohantam. Hallottam ahogy még Alice rá szól Jazz-re, hogy maradjon.
A friss levegő segített. Kitisztult a fejem, de végig Alice és Rosalie szavai keringtek bennem. Rá kellett jöjjek, hogy ez valóban így van. Majd vissza mentem a házba ahol Jazz oda lépett és átölelt.
- Most hagyj!- téptem le a kezeit magamról- A húgomat akarom látni!- néztem rájuk akaratosan.
- Rendben, akkor menjünk!- mondta Alice és már a kocsiba voltunk. Az út rettentő sokáig tartott, de mikor oda értünk, a szám is tátva maradt attól a látványtól amit az a "ház" nyújtott. A miénk se épp a legkisebb s szerény berendezésekkel van tele. De ez a ház sokkal szebb volt. Majd mikor nyílt az ajtó, egy nő lépet ki rajta, biztos Ő a gyerekek anyja.
- Szia Cara, sajnálom, hogy így kellet meg tudd!- ölelt át majd derekamnál fogva kísért be a házba. Ott volt mindenki.
- Szia Cara!- ölelt át Emmett, de hátrébb léptem.
- Hol van Becca?- néztem rá mérgesen sőt dühösen.
- Ne haragudj, de nem tudtuk, hogy el...- kezdett el magyarázkodni.
- Em ehhez semmi kedvem. Végig nézted, ahogy szenvedek majd megpróbálkozom az öngyilkossággal, és még Te akarsz vigasztalni? HOL VAN BECCA?- kezdtem el üvölteni, mire megjelent a lépcső tetején Edward Beccával a karjába. Akinek hatalmas pocakja volt. Megremegtem és elájultam. Nem hittem a szememnek és sok volt ez egyszerre!

23. fejezet

Sajnos, amikor írtam a fejezetet, nem írtam bele azt a részt, mikor Rebecca és Em beszélgetnek... de azért megtudjátok ;) Többen írtátok, hogy az előző fejezet nem fogott meg titeket annyira... hát, remélem ez majd jobb lesz ;) Kérünk hat komit! Puszi, Florence (A régi Cukorkaa volt :P)

Becca

Naphosszat sírtam, nem akartam enni. Hiányzik Cara, a kurva életbe! Aztán ott van még az is, hogy félek, Em nem mondta az igazat, mikor azt mondta, Őt nem zavarja az egész, és hogy Az történt velem. 
- Kicsim, Cara jól van!- nyugtatott Em.
- Nem érdekelsz! Mindennek Te vagy az oka! Ha nem csinálsz fel, most nyugodtan élhetném az életemet és nem úgy néznék ki, mit egy bálna!- ordítottam a képébe, majd megint a fal felé fordultam és meredten bámultam a fehér felületet.
- Tudom, hogy most ezt gondolod, de gondold csak el! Lesz egy gyermekünk, ahogyan Bellának és Edwardnak! És boldogan fogunk élni, mert Te is vámpír leszel- hallatszott a hangján, hogy mosolyog.
- Szóval erre kellek neked? A gyerek miatt?- kérdeztem megbántottan.
- Dehogy! Ha választanom kéne, téged választanálak. Az életemnél is jobban szeretlek- nem válaszoltam. Nem akartam válaszolni. Egyszerre jöttek a nyelvemre a szörnyen csöpögős és szerelmes szavak és a csípősek. És nem tudtam, melyik jönne ki először, de az is lehet, hogy úgy jöttek volna, hogy egy mondatban össze-vissza beszélek.
 Ekkor viszont csengettek.
Nem foglalkoztam vele, viszont egy perccel később Emmett arca elsötétült és az eddig mosolygó arca most vészjósló volt.
- Azt hiszem, itt az ideje, hogy lemenjünk a nappaliba- vetette oda komoran, majd felkapott a karjaiba és levitt.
Ott megpillantottam egy gyönyörű, szőke hajú lányt- akit mellesleg az álmaimban láttam-, és egy holló fekete hajút. Mindkettőnek álom szép arca volt, viszont vérvörös szeme.
A szőke pillantása ránk esett és döbbenten vette észre, hogy mi egy pár vagyunk.
- Emmett..?- kérdezte elhalóan.
- Rosalie- biccentett egyet, majd leült a kanapéra, engem pedig az ölébe ültetett. Irigykedve figyeltem Rosalie-t, hiszen Ő tökéletes, és egyben Emmett volt felesége.
Ő pedig ugyan csak irigykedve nézett végig rajtam és pillantása megállapodott a- most már- óriási hasamon.
Bella és a másik lány még mindig ölelték egymást.
- Szóval... most, hogy már az egész család jelen van, kivéve Jasper-t, elmesélnétek, hogy hol voltatok az elmúlt hatvan évben?- kérdezte Carlisle.
- Persze, de Jazz hol van?- kérdezte dallamos hangon a fekete hajú lány.
- Cara-nál, a barátnőjénél van. Őt vigasztalja most, Alice- mondta kimérten Esme- már most jobban az anyámnak tekintettem Őt, mint anyát valaha is.
- Barátnőjénél?- döbbent meg Alice, és vörös íriszeit a padlón nyugtatta- És miért vigasztalja?
- Mert Cara Becca nővére, és Ő most úgy tudja, hogy Becca agyvérzésben meghalt. Azért kellett ezt mondani, mert Becca terhes- lépett be Jazz is az ajtón. A kobold szerű lány most először nézett rám.
- Szóval? Miért tűntetek csak úgy el a harc után?- kérdezte most Edward.
- A Volturi elkapott minket. Kitörölték az emlékezetünket és újakat adtak helyettük. Alice képessége jól jött nekik, Én pedig csak harcosnak voltam jó. Aztán úgy egy hete, az az emlékezet el vevős vámpír, név szerint David rosszul használta a képességét. Az egyik nomádnak akarta vissza adni a régi emlékeit, de e helyett nekünk adta vissza és így már tudtuk, hogy hozzátok tartozunk és hogy van szerelmünk. Így mikor nem figyeltek ránk eléggé, kiszöktünk és egészen idáig futottunk- mesélte el Rosalie, végig Emmett szemét nézve, míg Ő engem tüntetett ki figyelmével. Szóval Rosalie még mindig szereti...
- És találtatok magatoknak valakit ott?- kérdezte most Bella reménnyel a hangjában.
- Hát... Rose nem, de én összejöttem Demetri-vel- ismerte be Alice lesütött szemmel- De csak húsz éve voltunk együtt.
- És szereted?- kérdezte megint Bella.
- Az az igazság, hogy nagyon hiányzik. Azt hiszem tényleg szeretem. Már össze is házasodtunk...- bizonytalanodott el a végére.
- Őt miért nem hoztátok magatokkal?- szólaltam meg most először.
- Mert nem tudtuk, mit szólna hozzá. Alice be akarta avatni, de Én nem hagytam, hiszen nem mertem kockáztatni.
- Oké. Akkor ha nem bánjátok, most megyek Cara-hoz. Még mindig nem merem meg kockáztatni, hogy megismételje a múltkori húzását- mondta Jazz.
- Miért, mit csinált? Nem akarsz bemutatni minket neki?- kérdezte Alice kicsi csalódással a hangjában.
- Megpróbált öngyilkos lenni, de mielőtt meghalt volna rátörtük az ajtót. És de, szívesen bemutatlak titeket neki- egyezett bele, majd mindhárman kisuhantak az ajtón, majd- gondolom- be a garázsba...

Hirdetés! :)

Sziasztok:)
Ez nem más mint egy számomra kedves szerepjáték. Szeretném a figyelmetekbe ajánlani.
Szeretnél misztikus lény lenni?  Vagy csak szeretnétek más bőrbe bújni?  Itt megtehetitek!!
Link:
Szerepjáték

 A friss, akkor jön ha meg van a 6 komi, de eddig csak 4 van. Szóval hajrá ha akartok olvasni :)
Puszi:
Ashley

Illúzió- 22. fejezet

Sziasztok! 
Jó hírem van. Mivel 3 nap alatt össze hoztatok 9 db. komi, így felteszem a frisst, remélem most sem csalódunk bennetek. Köszönjük a komikat. 
Puszi:
Ashley :)

Cara

Borzalmas érzés volt. Mintha kitépték volna a szívem egy darabját. Sírtam, és csak bámultam ki a fejemből. Bármit megtettem volna azért, hogy vissza jöjjön Becca hozzám vagy épp én távozzak az élők világából. A nagy gondolkodásom közepette nyílt az ajtó. Pont a kötéseimet nézegettem és persze azt, hogy a seb amit a késsel csináltam elég mélyre sikerült.
- Cara! Jó reggelt. Jobban van?- kérdezte Dr. Cullen.
Nem válaszoltam csak elfordítottam a fejem. Néztem ki az ablakon és ügyet se vetve rá, hogy a doki még mindig ott áll az ágy előtt.
- Cara, feleljen. Ha nem felel, be kell küldjem egy szanatóriumba!- próbált fenyegetőzni de ezzel se ment sokra. Kiment és hangos ajtó csapódással jelezte, hogy vissza fordulhatok.
Mikor visszafordultam egy boríték volt a lábamnál. A nevem volt ráírva gyöngybetűkkel. Kibontottam és elolvastam:
Cara!
Remélem nem csinálsz több őrültséget. Bemennék hozzád, de nem mehetek. Nem engednek!
Puszi! 
Gőzöm nem volt ki is írta a levelet. Majd összegyűrtem és bele dobtam a kukába. Ekkor vettem észre, hogy a feledékeny éjszakás nővér bent felejtette a szikét az asztalon. Felálltam, s elindultam az asztal felé. Fájdalmas volt. Mikor oda értem a kezembe éreztem a hideg és steril kést. Leültem az egyik székre és leszedtem a kötést. Majd csak suttogtam.
- Szeretlek Becca, kitartás, nemsokára együtt lehetünk!- mondtam, majd a sebhez érintve a szikét meghúztam. De ismét megzavartak. Mikor a vér elkezdett volna ömleni egy jéghideg kéz szorította el a csuklómat. A keze simán be takarta az enyémet akár kétszer is.
- Komolyan, neked teljesen el mentek otthonról!- ordított velem Emmett.
- Mit érdekellek én téged?!- néztem rá kérdőn.
- Azt, hogy hülye vagy! Én is szerettem a húgodat, sőt az életemnél is jobban. De szerinted erre van szüksége? Hogy utána menj? Cara, ezzel nem oldasz meg semmit!- jól lecseszett és közbe vissza vitt az ágyra. Olyan könnyen felkapott, mint Jazz.  Hirtelen kikapta a kezemből a szikét, mivel most vette észre, hogy még azt szorongatom. Majd a kezemet bekötötte, olyan szakszerűen mint az apja.
- Nem érted igaz?! Nekem csak Becca van! Jasper semmi hozzá képest!- kezdtem el a sírást. Ő átölelt és szorított magához.
- Segítek!- mondta, majd még jobban szorított.
- Emmett!- sírtam és csak sírtam.
- Shhh...- vigasztalt. Közben a doki is befutott.
- Emmett, minden rendben?- nézett kérdőn rá.
- Persze apa, csak volt egy kisebb düh kitörése!- mondta. Hálás voltam neki, hogy nem említette a kísérletemet.
- Elnézést, sajnálom az előbbit!- kértem elnézést és csak Emmett-et viseltem el magam mellett.
- Rendben, akkor ma haza mehet!- nézett rám. Eléggé borús volt.
- Nem, haza nem!- kiáltottam fel.
- Sajnálom, szükségünk van erre a szobára!- mondta, majd kiment.
- Em én nem tudok otthon egyedül lenni!- néztem rá könnyes szemekkel.
- Figyelj, haza viszlek, majd Jazz vigyáz rád!- mosolygott.
- Jazz-t, régen láttam. Hiányzik!- jutott el a tudatomig.  Imádom Jazzt. Most pedig megpróbáltam meghalni és őt magára hagyni. Pont mint amit a húgom csinált velem! Ezt nem tehetem vele.
- Cara, öltözz fel én addig kint megvárlak!- mosolygott Em.
- Rendben sietek!- néztem hálásan rá.
Felkapkodtam a ruháimat és indultam is. Emmett a portánál állt. Most már tudom mit is szeretett benne a húgom. Óvatos és védelmező. Kedves és még sorolhatnám. Majd nagy levegőt véve beültünk a kocsiba.
- Kiváltottam a  gyógyszereidet. De ezeket csak Jazz-től vagy tőlem kapod meg naponta!- mondta szigorúan.
- Rendben, köszönöm, hogy mellettem vagy!- köszöntem meg.- Jazz mikor jön?- kérdeztem. Érdekelt, hogy Em meddig marad, és Jazz mikor is ér ide.
- Kb. 1 óra múlva!- nézett rá a telefonjára.
- Értem, vagyis akkor még lezuhanyozhatok és átöltözhetek meg össze szedhetem magam!- mosolyodtam el. Jó hatással van rám Em. Mióta beszélt velem azóta csak a Jazz iránti szerelmemnek élek.
- Lányok!- forgatta meg a szemeit.
- Most mi rosszat mondtam?- kérdeztem.- Nem te mondtad, hogy legyek ismét a régi? Szerinted ilyen véres és szakadt ruhába hogy tudnék csábítani?- kérdeztem vigyorogva.
- Jesszus Cara! Nem akarok tudni a piszkos hálószobatitkokról! Persze ha nagyon elakarod mondani, szívesen meghallgatom-  nevetett fel.
- Te hogy csinálod?- kérdeztem, de láttam, nem érti, mit is akarok.- Azt, hogy nem látszik rajtad, hogy most vesztetted el a barátnődet akit szerettél?
- Egyszerű, Ő sem szeretné, hogy szomorkodjak!- nézett rám, közben már a nappaliba álltunk. Furcsa vonzalmat éreztem iránta. Majd megfogta az arcomat, mély levegő vétel után hátra léptem.
- Értem, hát most egyek zuhanyozni!- mondtam, majd lezuhanyoztam hideg vízzel. Jobb nekem a békesség, Emmett iránt csak a testvéri vonzalmat érzem! Majd mikor kikászálódtam a zuhany alól, felvettem egy elég kihívó szerelést és lementem. Em helyett már Jazz volt ugyanott.
- Szia, szerelmem!- csókoltam meg üdvözlés képp.
- Szia drágám! Örülök, hogy jobban vagy!Sajnálom, hogy csak a levelet írhattam-nem nagyon hittem el, valami azt súgta, azt a levelet nem Jazz írta.- de nem engedett be a húgom- mosolygott és megcsókolt.
- Szerintem, elég szarul eshet ez most Beccának, hisz' mosolygok, mikor Ő halott!- hajtottam le a fejem.
- Becca boldog, hogy nem vagy szomorú és éled az életed!- mondta, majd ledöntött a kanapéra és rám helyezkedett. Én csak beletúrtam a hajába és megcsókoltam. Majd magára vont és a kezemen lévő vágást nézegette.
- Tudom, hülyeség volt!- néztem azokba az aranybarna szemeibe.
- Hát eléggé!- majd ismét megcsókolt. Felkapott és felvitt a szobámba. Letett az ágyra és betakart. Le feküdt mellém és úgy aludtam el. Tudtam, hogy biztonságban vagyok.

Illúzió- 21. fejezet

Sziasztok! 
Csütörtökön már felkerült,de a blogger, meghülyült, így most ismét feltesszük.Köszönjük a komikat. Puszi: Cukorkaa, Ashley

  Becca

Amikor felébredtem, Emmett aggódó arcával találtam magam szemben, de nem rám nézett, hanem az ablakon bámult ki és a sötét felhőket tüntette ki figyelmével.
- Khm... szi..a- köszöntem rá, kissé krákogva.
- Becca! Felébredtél kicsim?- kérdezte vissza fogottan, de hallatszódott a hangjában megbújó aggodalom és boldogság.
Felsóhajtottam. Hogyan mondjam meg neki?
Aztán meg akartam kissé emelni magam, de csak egy éles szisszenés hagyta el a számat, mert belém hasított a fájdalom.
Aztán emlék képek kezdték kergetni egymást a fejemben, míg végül össze állt a kép: autó balesetem volt, amiben valószínűleg eltört pár csontom és bordám, s ez okozhatta az éles fájdalmat- vontam le a következtetést gondolatban.
- Mi.. mi történt?- kérdeztem meg azért, hogy biztos lehessek mindenben. Körül néztem a szobában, ami egyáltalán nem tűnt kórházi szobának. Inkább egy gondolan berendezett vendég szobának, ami átmenetileg át van alakítva és mindenhol orvosi műszerek voltak. De a szoba még így is otthonosnak hatott egy kórházi, fehér szobához képest. Valamint a levegőben nem az a "tipikus kórházi szag" terjengett, hanem valami féle virág illat volt.
- Amikor jöttél haza felé, egy részeg ember- itt egy kicsit vicsorgott mérgében- átment a te sávodba. Te próbáltad elrántani a kormányt, de akkor meg egy fának csapódtál. A fejedet beverted, de annak semmi súlyosabb baja nem lett. Ezzel szemben eltörted a bal lábad és két bordád megrepedt- lepillantottam a lábamra és elborzadtam, mert azon gipsz volt. Még soha nem volt eltörve semmim, de nem is hiányzott.
-Mit jelent az, hogy súlyosabb?- kérdeztem félvén a választól.
- Felléphet enyhe amnézia, és fej fájás- ez nem is annyira rossz, de azért nem kívántam magamnak ezt.
- És azzal a vadbarommal mi lett?- nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek rá. Viszont egyre dühösebb lettem arra az idiótára, mert ide juttatott.
- Ő most kórházban van, az intenzíven. Túlélte. Amíg nem kerül a szemem elé- a szeme vészjóslóan csillogni kezdett, ami engem jóérzéssel töltött el tudván, hogy Emmett ennyire szeret engem...
- És Cara? Ő hol van?- kérdeztem. Furcsálltam, hogy nincs itt, de lehet, hogy otthon alszik, vagy elment meginni egy kávét, vagy iskolába ment.
Viszont Emmett arckifejezése rossz sejtelmeket keltett bennem. És kiderült, nem is alaptalanul.
- Cara... Úgy tudja... hogy... te.. a baleseted után.. agyvérzésben meghaltál- nyökögte ki, én pedig szinte kővé dermedtem. Először azért, mert Cara nem tudja, hogy él a húga. Aztán a halál hírem következményei miatt lettem aggódó.
- Miért?
- Mert...- és itt elhallgatott.
- Mert?
- Mert terhes vagy. És mivel nagy valószínűséggel én vagyok az apja..?- nézett rám kérdőn, én pedig kissé megsértettnek éreztem magam, hogy ezt kétségbe vonja.
- Természetesen.
- Akkor egy félvámpír gyermeket hordasz a szíved alatt. Ami azt is jelenti, hogy ha megszületik, egy úttal téged majd.. át kell változtatni, hogy túl éld...- a végét már csak suttogva mondta.
- Mi?- sikoltottam fel. Mintha számított volna erre a reakcióra, meg sem moccant, csak az arca torzult el kissé.
- Sajnálom Becca... Én nem... Nem így akartam. Azt akartam, hogy boldog légy, ne pedig muszájból légy velem. És minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy boldog lehess mellettem, kerül amibe kerül. Nem fogom hagyni, hogy a második szerelmem is elhagyjon...- megvonaglott az arcom. Igen, ez vagy én; a második, a pótlék, aki csak azért van, mert érez iránta valamit, az első szerelemnek a töredékét. És mivel esélye nincs vissza kapni egyetlen, igaz szerelmét, Ő is megteszi. Arra csak megfelel, hogy a kedvét töltse vele, aztán utána kerülik egymást, mintha a másik leprás lenne. Ez egy tökéletesen boldog élet lesz, nem?
Mindig is ilyen életre vágyott.
- Én nem akarok második lenni! Nem léphetek egy másik, ráadásul vámpír nő szerepébe! Én nem akarom másnak a levetett életét! Én szeretlek Emmett, de ne amiatt legyél velem, mert esetleg hasonlítok arra a lányra! Vagy mert éppenséggel a gyerekedet hordom a szívem alatt. Azt akarom, ha van egy barátom, vagy férjem, engem szeressen és ne egy illúziót!- a végét már zokogva mondtam. Egy hisztis picsának éreztem magam, de nem érdekelt. Ezt ki kellett mondanom.
- Én téged szeretlek, nem Rosalie-t! És nem azért, mert hasonlítasz rá. Ha tudni akarod, kicsit sem. És nem is a jövendő beli gyermekünk miatt. Én téged szeretlek, minden apró kis porcikádat és nem egy illúziót- rázta meg a fejét. Könnyek szöktek a szemembe, de ugyan akkor bűntudatot is éreztem. Azért, mert Ő mindent elmondott magáról, ellentétben velem, aki nem mindent. Mi lesz, ha megtudja, mi történt velem? Sajnálni fog? Szakítani fog velem, majd meg kér, hogy vetessem el a gyermeket? Vagy boldog lesz, hogy annyira megbíztam benne?
Ez csak egyféle képpen derülhet ki...

20. fejezet

Sziasztok. 
Hát mivel ma végre láttam, hogy megvan a komihatárra vonatkozó komi mennyiség, és jó kedvem is van. Úgy döntöttem, hogy leszek olyan kedves és aranyos, hogy felteszem a frisst. Ebben a részen, Cara választ a fiúk között és megtudja, hogy a húga autó balesetet szenvedett. Jó olvasást!
Puszi: 
Ashley


Cara


 Reggel arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj a fejem. Be álltam a zuhany alá és le zuhanyoztam. Majd el mentem reggelizni, és vettem be egy fájdalom csillapított.Hirtelen megszólalt a csengő, a fejem zúgott és ez még rosszabb volt. Ezerszer hangosabbnak éreztem. Mire oda botorkáltam az ajtóhoz addigra nyílt is.  Patrick vigyorgó arcával találkoztam.
- Szia Cara, hogy döntöttél?- kérdezte jó kedvűen.
- Patrick jesszusom. Szombat reggel 9 óra van! Tegnap húzós napom volt, még a gondolkodás is fáj!- nyöszörögtem neki. Majd rá csaptam az ajtót, és vissza feküdtem az ágyba.


Szörnyen gyűlöltem magam, hogy a húgom megszökött TŐLEM. Hisz' Én vagyok a nővére aki el hozta onnan. Most meg innen szökik meg. El kezdtek potyogni a könnyeim.Remegni kezdtem majd belém hasított, valami baja lehet! Majd ismét kopogtak. Le sietem most már ruhába. Mivel közbe gyorsan fel vettem egy farmert és egy lila pántos felsőt. Majd kinyitottam az ajtót és a két srác egymás mellet állt és kérdőn néztek rám. Meg fogtam a feje és gondolkodás nélkül meg csókoltam Jazzt, madj Patrickot. A két csók két külön világ. Mély levegő vétel után kinyögtem a nevet.
- Jasper! Sajnálom Patrick, de nekem Ő kell!- mondtam Jazzt bámulva majd be húztam a házba és Pat-re rá csaptam az ajtót mai napon másodszorra.
- Szeretlek!- mondtam, majd megcsókoltam. Vissza csókolt újra és újra.
A lábaim remegtek kellet nekem ez. Sőt biztos voltam, hogy Ő az igazi. Kicsit gyerekesen viselkedtem de tudtam, jól, hogy akit választok nem csókol vissza. De Patrick egyből hevesen kezdet el csókolni. De Jazz úriemberként viselkedett. Majd mire el szakadtunk egymástól, szinte zihálva kapaszkodtam bele a nyakába.
- Sajnálom, hogy ennyit kellet rám várnod!- néztem a szemébe amibe azonnal el is vesztem.
- Nem kell, rád akár örökre is vártam volna!- mosolyodott el és megcsókolt.
- Köszönöm.- majd meg szólalt a telefon.


Ismeretlen szám volt majd fel vettem.
- Igen?
- Jó napot. Miss Emerson? Cara Maria Emerson?- kérdezte egy hang a telefon másik végéből. A gyomrom össze szorult.
- Igen. Mibe segíthetek?- kérdeztem félve és bele kapaszkodtam Jazzbe aki a másik kezemet fogva szorított magához.
- A Megyei kórházból hívom. A húgát  Rebacca Ann Emersont most hozták be, autó balesete volt. A műtőbe van, Dr. Carlisle Cullen műti. Szeretnénk ha befáradna!- mondta a szavakat de ott megakadtam, hogy húgom, műtő és autó baleset. Ha Jasper nem fog biztos összecsúsztam volna. Le csaptam a telefont és el dobtam a szoba másik végébe ami a falhoz érve hangos reccsenéssel ketté tört.
- Cara, mi a baj?- aggódot értem Jazz.
- Becca....Baleset...Műtő...- össze vissza beszéltem hozzá.
- Gyere be viszlek!- majd fel kapott és már a kocsijába ültünk és a központi kórházba vette az irányt közbe hívta Emmett-et. remegtem és sírtam.
- Komoly baja lehet....műtőbe van....- csak ezt hajtogattam neki. Ő csak simogatta a kezemet közbe hatalmas tempóval igyekeztünk. 20 perc után már a kórházba álltunk. Jazz el intézte a recepciós. Majd útba igazítást adott. El indultam a kórterem felé. Pont akkor tolták ki a műtőből. Tele volt sebekkel, a feje. kötésekkel.
- Istenem....Becca...- kiállottam el magam majd le csúszva a padlóra sírtam.
- Cara, minden rendben. Jól lesz!- lépett mellé Carlisle.
- Biztos?- kérdeztem könnyes szemeimen át. Ő csak bólintott majd be siettem és le ültem mellé.


- Remélem tisztába vagy azzal, hogy még sokkal jössz nekem!- beszéltem hozzá majd le ültem és simogattam a kezét. Jasper hozott egy kávét és le ült mellém.
- Jobban lesz!- mondta. Majd rá nézet az órájára.- Ne haragudj mennem kell. Amint tudok jövök!- mondta majd meg puszilta a fejem búbját, és el siettet. Végig mellette voltam. Fel rémletek a régi emlékek ami 1 éve történt. Majd az mikor kicsikként játszottunk és énekeltünk. A rengeteg emlék. De Ő most ott fekszik és eszméletlen. Majd el nyomott az álom. Pedig egyáltalán nem voltam álmos. Valami hangokat hallottam, le mertem volna fogadni, hogy Becca hangját hallom. Majd Jazz és Belláét.  De az álom le győzött. Mikor végre felébredtem a nővér haza zavart, mert nem éjszakázhatok a húgommal.
- Na, azt már NEM!- kezdtem el ordítani vele.
- Legyen szíves távozzon, vagy hívom a rendőröket!- mondta, majd idegességemben fel kaptam a kabátot és indultam is. Fogtam egy taxit és el mentem a kocsimért. Majd haza siettem. Le zuhanyoztam és elő vettem a képeket amin közösen szereplünk. Mosolyt csalt az arcomra és könnyeket a szemembe. Nem tudom mit tennék ha el veszíteném. Majd hirtelen ismét csengetek. Ez a ház lassan át járó lesz.


Kinyitottam az ajtót és Carlisle, Jazz és Emmett álltak az ajtóba. A szívem össze szorult és csak hevesen ráztam a fejem. Remegtem és patakokba folytak a könnyeim.
- NEM, NEM , NEEEEEEEMM!!!!!!!!!!!- ordítottam majd  el kezdtem összecsúszni.
- Cara, figyelj rám!- vette a fejemet a kezeibe Emmett.
- Nem, Nem- ismételten el kezdtem.
- Figyelj erről nem mi tehetünk!- kezdte el.
- De, EGYEDÜL TE!!! MIATTAD SZÖKÖTT MEG!- kiabáltam majd Jazz fel kapott a földről és le tett a kanapéra. Carlisle megvizsgált.
- Sajnálom, Cara. A húgod agy vérzést kapott és nem tudtam meg menteni.- nézet rém szomorúan.
- NEM HALHATOTT MEG!!!!!!- ismét hisztérikus állapotba kerültem.
- Sajnálom....- mondta Jazz majd megfogta a kezemet.
- Hagyj, menjetek!- ordítottam madj fel siettem a fürdőbe. - Nem veszíthetem el, ha Ő is halott én is az leszek!- mondtam majd az összes gyógyszert be kapkodtam és ittam egy kis vodkát- 1 üveggel- Majd egy kést véve a kezembe fel vágtam a csuklómat. Szédültem és rosszul voltam. Majd be tört az ajtóm. De ezt már félhomályba láttam. Hallotam, ahogy kiabálnak hozzám. Majd valaki be kötötte a kezem és két másodpercen belül a kocsiba voltunk. Nagyon hamar ilyen gyorsan még a szobámba se érek vissza, de már indítottak is. A fejem Jazz ölébe volt a csuklóm a földre logót. Majd kitisztották a gyomrom.


Fájdalmas reggelem volt. Jazz és Emmett álltak az ágy mellett.
- Te tiszta hülye vagy!- szólalt meg Em.
- Mi---mi- mi történt?- kérdeztem rekedten.
- Meg akartál halni!- suttogta Jazz.
Eszembe jutott minden. El fordultam és csak motyogtam, hogy menjenek ki. Éreztem Jazz leheletét az arcomon de el fordultam. Majd csak sírtam s össze törve feküdtem az ágyon. A húgom meghalt, engem megmentettek csak nem tudom, miért. A mostani élet célom nem lesz más mint: MEGHALNI!