Illúzió- 13. fejezet

Igen, jól látjátok, megint én hozom a frisst xD Kicsit rövid lett, szóval bocsi! Most csak emiatt jöttem ide a gépemhez, mert amúgy éppen feltöltődök a családommal :D Jó olvasást!

Becca

Amikor haza értem, rögtön felmentem Cara szobájába. Sehol senki.
- Cara!- ordítottam teli torokból. Semmi válasz. Ne félj, csak gyere haza, Cara Maria!
Leültem megcsinálni a leckét, amivel két órát szöszmötöltem. Direkt nyújtottam el ennyire.
Utána úgy gondoltam, csinálok egy melegszendvicset. Valamit ennem kell, de amúgy sincs étvágyam.
Majd amikor már azt is megettem, maradt a bűntudat. Nem vettem észre, hogy nincs itthon a saját nővérem! Mit mondok, ha haza jön Ben?
"Helló Ben, miújság? Csak mellékesen, a lányod eltűnt!"- igen, ennek biztosan örülne ha haza jönne.
Megpróbáltam felhívni, de nem vette fel, foglaltat jelzett. Akkor én sem beszélek vele! Soha többé.
Leültem a kanapéra és zokogni kezdtem. Nem akar velem beszélni! Miért éppen velem nem akar? Mit tettem én ellene?!
De a bűntudat legyőzte a dühömet, s csendesen rázkódtam a kanapén. Csengettek, de nem nyitottam ki.
Viszont vendégem kitartónak bizonyult, mert utána kétszer is megtette előbbi cselekedetét.
Kelletlenül feltápászkodtam a kényelmes ülőhelyemről és az ajtóig botorkáltam.
Az ajtóban pedig Emmett állt.Mosolygott, de amikor meglátta kisírt szemeimet, azonnal ráfagyott a mosoly arcára.
- Szia...
- Menj el!- mondtam, majd bevágtam az ajtót- bevágtam volna, ha Emmett oda nem teszi a lábát.
- Igazából el akartalak hívni.. vacsorázni- toporgott idegesen-, de a jelenlegi állapotodban aligha ez a legjobb időtöltés. Inkább maradok veled. Szóval mi történt?
- Nem vettem észre, hogy eltűnt a nővérem! A saját nővérem! Fel fogod ezt? Ketten élünk itt, és nem veszem észre, ha eltűnik az egyetlen támaszom- a végét már bőgtem, mire Ő a mellkasára vont és nyugtatólag simogatni kezdte a hátamat.
Könnyedén felkapott, mintha nem hatvan kiló lennék, hanem csak kettő és egészen a kanapéig vitt. Ott leült, engem pedig az ölébe ültetett.
Hülye vagy Rebecca Ann! Itt van álmaid pasija, te meg a vállán sírsz!- korholtam magam gondolatban, miközben letöröltem a könnyeimet és igyekeztem elkerülni egy kis ideig még a tekintetét.
- Szeretlek- suttogta. Hát, remélem igazat beszél.
- Khm.. énn... iss- nyújtottam el a szavakat. Közelebb hajolt és lágyan megérintette ajkaival az enyéimet. Életemben először csókolóztam úgy igazán, szerelemből. Az első csókom az osztály legjobb pasijával volt, de nem azért, mert oda voltam érte, hanem mert elvesztettem egy fogadást. És az volt a feladatom, hogy meg kell csókoljam az iskola aulájában mindenki szeme láttára.
De az nem volt jó, ezzel ellentétben. Ez egyszerre volt selymesen puha és lágy, de vad és szenvedélyes is.
- Becca, tényleg, igazán szeretsz?- kérdezte a hangjában boldogsággal, de volt benne valami szomorú is.
- Igen. És te?- kérdeztem reménykedve, bár a hangomon nem mutatkozott meg semmi.
- Nálam jobban senki!- kiáltott fel, majd magához ölelt, erősen. Én a karjai közé bújtam.
Egész este beszélgettünk, majd itt aludt nálam, de semmi olyasmit nem csináltunk. Nem hittem volna, hogy Emmett Cullen képes arra, hogy a szerelme mellett legyen, miközben csak alszik mellette, semmi mást nem csinál.

Reggel már senki nem volt mellettem, amikor felkeltem, csak egy üzenet volt az éjjeli szekrényre rakva.
" Elmentem haza, a suliban találkozunk! Csók, Emmett"- írta a papírra, én pedig kényelmesen és boldogan dőltem vissza kicsit az ágyamba, hogy aztán minden erőmet bele vetve kezdjem el a mai napot.
Kicsoszogtam a fürdőszobámba és hideg vizet fröcsköltem az arcomba, hogy felébredjek, majd fogat mostam.
Átmentem a gardróbomba, s valami ruha után kutattam. Végül egy fekete kötött ruhára esett a választásom, lila csizmával, harisnyával és kabáttal.
Miután felvettem a tűsarkú csizmámat is, vissza mentem a fürdőbe, hogy abból a széna boglyából, ami a hajam volt, valami emberi frizurát csináljak.
Végül egy laza lófarokba kötöttem tincseimet, s mentem a konyhába inni valamit.
Viszont pillantásom az órára tévedt, ami hét óra negyven percet mutatott.
A francba!- gondoltam magamban, majd besiettem a garázsba és bepattantam a vezető ülésre a kocsimban.
Szerencse, hogy szeretek gyorsan hajtani! Átkozott nagy szerencse!
Hét perc alatt bent voltam, de így is elkéstem, viszont senki nem vette észre.
Emmett a kocsijának dőlve várt, majd mikor meglátott, azonnal felém kezdett jönni.
Kinyitotta nekem az ajtót, s a kezemet megfogva óvatosan kisegített a kocsiból.
Nagyon jól nézett ki, minden ruhája fehér volt.
- Jó reggelt- lehelt csókot a számra.
- Neked is. Jól áll a fehér!- villantottam egy mosolyt, majd felvettem a táskám, de elvette tőlem.
- De te sokkal csinosabb vagy az összes lánynál, egybe véve- bókolt, miközben elkezdtünk sétálni a bejárat felé.

Az egész napom, valami féle boldog köd borította be, de valahol ott volt árnyékot vetve a fényre a bűntudat is...