Illúzió- 6. fejezet

Előbb jött a friss =))) Jó olvasást! Puszi

Becca

Na, már nem elég, a cica, Emmett, de ott van már Cara is... Komolyan megölöm azt a kutyát, ha a macskám közelébe megy majd!
Nem is kérdeztem meg Beccától, hogy főzött-e... Na nem baj, úgy se vagyok még éhes! Át megyek ehhez a Patrick-hez egy pillanatra, rá fér egy kis beszélgetés a kutyájáról. Miatta leszek itthon egyedül. Na nem mintha félnék, csak úgy is eltévedek ebben a házban.
Ez a ház elég nagy, kívülről is... Vagy öt percig gyalogoltam, mire megérkeztem a szomszéd házhoz. Ott aztán becsöngettem. Egy középkorú nő nyitott ajtót.
- Jó napot kívánok, Patrick-hez jöttem!- mosolyogtam kedvesen.
- Gyere csak be kedveském! Szabad tudnom a neved?
- Rebecca Ann Emerson. Itt lakom a szomszédban, Benjaminnal. A lányának vagyok a húga- mondtam.
- Nem is tudtam, hogy van lánya- lepődött meg.
- Annak idején örökbe adta. Na, de most ha nem baj mennék Patrick-hoz- közöltem.
- Rendben. Fent jobbra a második ajtó!- igazított útba és én útnak indultam. Könnyen megtaláltam. Bekopogtam, mire bentről egy "szabad" hallatszott és beléptem. Bent csendesen ment a zene, éppen csak háttér zaj volt.
- Oh, Becca! Mit keresel Te itt?- kérdezte meglepődötten.
- Szia Patrick! Köszönöm szépen, megvagyok! És te?- játszottam el egy rendes beszélgetést.
- Becca!- nézett rám csúnyán.
- Szóval azért jöttem, mert beszélgetni szeretnék a kutyádról- helyeztem magam kényelembe. Nem féltem egy ilyen fiútól, hiszen jártam pár hónapja ilyen védekező tanfolyamra és egy ilyen fiút egész könnyen elintézek. Persze egy Emmett már nehezebb lenne...
- A kutyámról?- kérdezte.
- Igen. Először is nem szeretném, ha a kertbe gödröket ásna, mert nem óhajtom kitörni a lábam, Cara-t pedig még jobban féltem. Másrészt, mert van egy macskám és nem szeretném ha elkapná szegény párát!- sóhajtottam fel.
- Nos, ha ez gond, akkor vissza fogom fogni. És a macskákat pedig nem bántja, nekünk is van egy és együtt szoktak aludni.
- Értem. Akkor nincs semmi kifogásom. A kertben nem igen mászkálok, mert úgy is eltévednék a sok bokor és fa között. Elég nekem a ház. Csak a cicát ne bántsa. Éppen eleget szenvedett már- jutott eszembe, hogy be kell mennem hozzá.
- Jó...- láthatólag már nem itt járt, hanem keményen álmodozott- Cara igazán szép. Csak nem hasonlítotok egymásra- jegyezte meg.
- Igen, fogadott testvérek vagyunk. Cara-t örökbe fogadták a szüleim de végül is mégis csak lehetett gyerekük így megszülettem. Cara elkezdett érdeklődni a zene iránt, s engem is magával rántott, amit viszont Julie és Andrew nem tudtak elfogadni. Egyik este keményen össze vesztünk, mert jogi egyetemre akartak küldeni minket. És így kerültünk ide- mutattam a fotelra magam alatt.
- Cara nagyon szép!- ismételte.
- Még hányszor mondod el?- forgattam meg a szemeimet.
- Szerinted van nála esélyem?- a tekintete még mindig messzire révedt.
- Nos, ez már nem az én gondom, hogy ti mit csináltok egymással. Én megyek haza, kezdek éhes lenni- jelentettem ki- Véletlenül nem tudod, hogy Cara főzött-e míg távol voltam?- kérdeztem.
- Pizzát rendelt- mondta.
- Rendben. Köszi, szia!- hát ez szupi, imádom a pizzát! Gyorsan haza futottam és bevetettem magam a konyhába. Sehol se láttam, így kutatni kezdtem. Sehol sem találtam, de végső elkeseredésemben bele néztem a sütőbe- és csodák csodájára ott volt! Ilyen az én formám...
Két pizza volt, de az egyiknek a felét meg tudtam enni. Elmentem fürdeni, úgy döntöttem, veszek egy nyugtató, forró fürdőt.

Amikor végeztem, álmosan dőltem be az ágyamba.
Álmomban egy gyönyörű, szőke nő állt előttem. Szőke volt, a bőre pedig hófehér. Kedvesen mosolygott rám és megköszönt valamit. Nem értettem.
Reggel, amikor felkeltem, nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. Szinte rögtön kiment a fejemből. Amint kikeltem az ágyból, a gardróbba mentem és felvettem egy fehér- milyen legyen ha nem fehér?- ruhát egy átlátszó nylon harisnyával. Egy lila szövetkabátot és egy ugyan olyan színű, tűsarkú cipőt. Ezek után kifésültem a hajam és lazán leengedtem. Furcsán nyugodtnak éreztem magam. Nem érdekelt Emmett. Miért is érdekelt volna?
Elindultam a kórházba. Nem ettem semmit, de nem is hiányzott.
Leparkoltam a legközelebbi parkoló helyen és elindultam befelé. Bent bele ütköztem az orvosba, Carlisle Cullen-be. A bőre igencsak kemény volt.
- Elnézést!- kapott utánam, mert kis híján hátra estem.
- Én kérek elnézést. Cara-t haza vihetem már?- kérdeztem.
- Igen. Még alszik- mondta, azzal ott hagyott.
- Kis álomszuszék, most aztán ki kiabállak az ágyból!- kuncogtam magamban. Éppen akkor ment el melletten az orvos, így meghallotta és Ő is felkuncogott.
- Csak vigyázzon vele!- szólt vissza. Én elsiettem a kórterem felé. Igaz volt, még mindig aludt.
Gonoszan kihúztam az addig gondosan behúzott függönyt és "elkiáltottam" magam.
- Jó reggelt álomszuszék, a hasadra süt a nap!
- Becca...- mormogta az orra alatt.
- Igen, az a nevem. Nos, a nap további részében is aludni fogsz?- kérdeztem.
- Valószínű! - Nem baj, de majd otthon! Most gyere velem!- kértem. Szerencsé(jé)re gyorsan felöltözött. Már csak hat nap a suliig és 3 nap a cicámig!- kiabáltam gondolatban. Tíz perc múlva már a kocsimban ültünk...

Becca ruhája,

Cipője,

Kabátja