Új blog /Florence* :D

Sziasztok!
Új blog :D
Infók ott, ha érdekel katt. Pusz.

The Denali girl history

Illúzió- 29. Talán valóban őrült voltam...

Becca

 A kislányom zöld szemei elkápráztattak. Egyszerűen gyönyörű volt, a szeme csillogott, amikor rám nézett. Aztán Emmett átölelt hátulról, és...

Bejöttek az ajtón. Körül néztem.
Tulajdonképpen egy fehér szobában voltam, megkötözve egy ágyon. Kábult voltam és nem fogtam fel egészen, hogy mi történik velem. Egy nő, fehér ruhában írt valamit valami lapra, majd kedvesen rám mosolygott és távozott.
Hol vagyok?- jutott eszembe először a kérdés. Egyre idegesebb lettem, hiszen megijedtem; Hol a kislányom? Hol van Emmett? Hol van a Cullen-villa? Mi ez a hely? Cara?
Elkezdtem sikoltozni. Hogy mi késztetett erre?
Ha hazudni akarnék, kézenfekvő magyarázat lenne erre a következő; hol az életem?
Ellenben nem emiatt tört rám a kényszer. Eszembe jutottak dolgok egy bizonyos életnek az estélyéről, tavaly szeptemberben...

"Meleg, nyári este volt, és Cara-val sétálni indultam. Tisztában voltam vele, hogy veszélyes, hiszen vannak olyan emberek odakint, akik alig várják, hogy eltegyenek láb alól.
Viszont az alkohol hatására egyáltalán nem foglalkoztunk semmilyen efféle gondolattal, és elindultunk az utcán. Hogy miért jutott eszünkbe pont sétálgatni részegen?
A következő ok miatt: Anya és Apa sosem engedtek minket sétálni, mondván, hogy bajunk eshet. Meg volt tiltva, és józanul eszünk ágában sem volt megszegni ezt, hiszen élni akartunk... És éltünk is. Túlságosan is. Ez lett a vesztünk.
Egy boros üveget tartottam a kezemben, ahogy Cara is, és egymást kellett támasztanunk, bár még így is dülöngéltünk. Elkezdtem énekelni, hiszen ez volt a kedvenc elfoglaltságom, meg amúgy is. Cara besegített nekem, bár mindketten megakadtunk egyszer-egyszer. Aztán szembe jött velünk pár ember, nem voltak éppen fiatalok, és egyenesen felénk tartottak.
Minden gyorsan történt; mikor odaértek hozzánk, megütötték Cara-t. Erősek voltak, és Cara menten össze esett, ahogy hasba ütötte az egyik. Aztán mikor már eszméletlen volt, a másik felém vette az utat, de a sikoltozásomra előjövő emberek végett nem ért el.
Azt az estét sosem felejtem el, hiszen aznap Cara Maria Emerson meghalt, méghozzá csúnya halállal.
Mindenki azt hitte, hogy összeroppantam, hiszen ki sem mozdultam a szobámból. Jogos- gondoltam-, de nem igaz. Én csak tervet szövök.
Akkoriban mindössze egyetlen egy beavatottam volt, egy Sara nevű, hűséges lány, aki kémkedett nekem ezek után a férfiak után.
Pár hónappal később, éjjel fél kettőkor kiszöktem, az ablakomon át, egy hatalmas késsel karöltve, és a megadott cím felé vettem az irányt.

Nem sokkal később két holttest feküdt abban a lakásban, és mindkettőt több késszúrással öltem meg. A vér, ami a bútorokhoz, és a kezemhez ragadt, folydogált a padlón. A sötét szobát mindössze egy éjjeli lámpa világította meg.
Én pedig nyugodt voltam. Lelki-furdalás semmi jelét nem vette nálam észre senki, hiszen ez bosszú volt..."

Talán valóban őrült voltam... Lehet, hogy igaza van mindenkinek. Én viszont tényleg nem bánok semmit, és igenis szép emlék  az az őrült éjszaka, amikor két bűnös ember életét vettem.
Persze mindez a letöltött büntetésük után történt.

És hogy minek volt köszönhető az előbbi képzelődésem? Van ilyen. Már megesett.
Aztán felálltam az ágyról- merthogy ez ilyen automata. Csak akkor vagyok megkötözve, ha van bent valaki nálam.
Szóval felálltam, és benyúltam az ágy alá.
Pár nappal ezelőtt valamilyen idióta őrült  nem zárta be az ajtómat, és én kiszöktem. Magamhoz vettem egy doboz nyugtatót, papírt és tollat, majd vissza mentem a cellámba és ott maradtam.
Nem bántam meg, hogy nem vetettem azonnal véget az életemnek. Végül is akkor nem láttam volna ezt a tökéletes álomképet.
Letettem a szekrényre a levelet, amit írtam. Nem volt benne más, csak pár mondat:

"Anya, Apa, szeretlek titeket, és ez így is marad, de most csatlakozom Cara-hoz.
A két mocsokról annyit... hogy megérdemelték, amit velük tettem. Nekik nem lehetett ez rosszabb, mint nekem elveszteni a nővéremet."

Mindössze ennyi állt a levélben.
Aztán egyenként kibontogattam a nyugtatókat, és magamhoz vettem azt a pohár vizet, amit az a nővér hagyott itt.
Bekaptam a gyógyszereket, és lenyeltem őket egy pohár vízzel, majd lefeküdtem az ágyra.
Miközben vártam a hatást, nem gondoltam semmire. Végül mikor éreztem, hogy nehéz ébren maradni, elmosolyodtam, és átadtam magam a reményt hozó sötétségnek.


Na gyerekek. Itt lenne az utolsó fejezet, remélem tetszik. Ha kérhetek komikat...

Magyarázat: Becca az egész történetet csak képzelte, valójában nem történt meg.  A története valójában úgy szól, ahogy leírtam itt. Még annyit, hogy az apjuk egy politikus, ezért akarták sokan a lányok halálát is.
Végül Becca végez önmagával is.

Szeretünk titeket, kérünk komikat.
Üdv: Florence és Ashley.

Florence búcsúzik... egy időre.

Sziasztok édes drága emberek.

Az időzítésem egyszerűen pocsék, de ehhez szerintem értek. Ugyanis felhagyok egy időre az írással. Mélyponton vagyok, egy év- pontosan 1 év!- alatt most először ennyire. Az írás sokat jelent/jelentett nekem, ezért nehezemre esik ezt tenni, de azt hiszem, túlságosan is bele estem a blogok világába. Kell egy kis idő, hogy eldönthessem, akarom-e folytatni... minden esetre az utolsó fejezetet a pihenés után felrakom, a döntésemtől függetlenül, ahogy a függőben levő történeteim további részeit egy prológusba tuszkolva. Nem szeretem félbe hagyni a dolgaimat.
Tehát várhattok vissza, nem tudom mennyi idő múlva, ha még érdekelni fog az utolsó rész.

Azokat a blogokat, amiket olvastam, szintén nem fogom folytatni, hiszen ez is hozzátartozik ahhoz, hogy távozom innen. Kell egy kis szabadság.

Még egyszer 1000+1 bocsánat, amiért csak így itt hagyok mindent.

Puszi, Florence*


Ui.: Mégis nehéz lenyomni a "Bejegyzés közzététele" gombot... : (

Egy kis játék... :D

Sziasztok,
ismét én Ashley...
Most nem új bloggal és egyéb hasonlóságok. Mivel rengeteg szerepjátékon játszom, amik mind kihaltak, így nyitottam egy sajátot.
Arról lenne szó, hogy ha van időtök és kedvetek felnézhetnétek, és ha tetszik regisztrálhatnátok.
Nincs megadott film, sorozat ami alapján megy. Mindenkinek a képzeletére van bízva.
Lehetsz bármi, boszorkány, vámpír, vérfarkas, tündér. szirén stb...

Mindenkit sok szeretettel várunk.

Blood Town- Rémálmok Városa


Puszi

Ashley (a játékban: Kathy)

Halihó!

Sziasztok, itt Florence Ploody.
Én vagyok a soros a fejezet hozatalában, de sajnos nincs megírva, mert nyaralni voltam, ott meg nem volt net...
Megpróbálom hamar hozni, a héten felkerül.

Na mármost ugye az a nagy helyzet, hogy ez a zárófejezet lesz, én írom- Florence-, mert már egyikünk sem ér rá nagyon foglalkozni ezzel a bloggal.
Viszont egyet megígérhetek: A 29. fejezet, azaz a zárórész vége.... Valószínűleg olvastátok a Moon Love című blogomnak az utcsó fejijének a végét... na, ahhoz fogható lesz, csak durvább, és nem viccelek.

A héten felkerül, és mielőtt elolvassátok, ne felejtsétek el benyugtatózni magatokat ;) Ez csak egy tipp volt xD

Addig is puszi! Sziasztok!

By Florence Ploody

New Blog! *-*

Hali! :)
Most én jelentkezem ismételten, de 2 új bloggal :D
Szóval, egyik sem alkonyatos. vámpírnaplók minden mennyiségben :P
Szeretném ha át néznétek *-*
A linkek:

I miss You

Jamie and Lili...#wiht Salvatore Brothers*

A záró fejezet, viszont még várnotok kell, sajnos kicsit össze jöttek a dolgok, és mindenki nyaralt. Szóval kérek mindenkit  Türelemmel várjon. Cserébe egy fergeteges zárás lesz. Ami biztosan kicsapja a biztosítékot ;)

Puszi: Ashley  :D

Illúzió- 28. fejezet

Sziasztok! Itt a feji! Puszi

Cara

Percekig üldögéltem. Apa és anya elmentek itthonról. így gyorsan össze pakoltam a cuccaimat, majd egy levelet hagyva az asztalon, az első géppel vissza siettem. Rosszul voltam, az idő nagy részét a mosdóban töltöttem. Az út rettentő sokáig tartott. Már kezdtem feladni, hogy valaha is oda érjünk, mikor végre bemondták, hogy megkezdjük a leszállást. Nagyot sóhajtottam, majd leszálltam, és mikor beültem a kocsimba, olyan érzés kapott el, mintha valami megmozdult volna bennem. De az lehetetlen, hisz még nem szabad mozognia! A felsőmet felhúzva viszont beláttam: A hasam megnövekedett. Elindultam haza. Apa nem volt otthon. Mikor átnéztem Patrick-ékhoz egy csomó rendőr volt ott. Odasiettem, a mamája a kapuban volt, sírt és majdnem összeomlott.
- Jesszusom, minden rendben?- szaladtam oda a nénihez. Reményteli arccal bámult rám.
- Édesem, most jöttek ezek az urak és közölték, hogy Patrick-et megölték!- szorított magához. Megrökönyödve hallgattam. Pat meghalt? Nem, ezt nem hiszem el.
- Sajnálom, nagyon is- lettek könnyesek a szemeim. Felkísértem a nénit a szobájába és adtam neki egy pohár vizet, majd egy kis nyugtatót, és újból haza siettem. Hívtam Jazzt. Végre felvette!
- Beszélnünk kell. Nálatok!- közöltem vele és lecsaptam a telefont. Jazz hamar ide ért. Nem kérdezett semmit, csak rá pillantott a rendőrökre és halkan tovább hajtott. Egész úton némán ültünk. Majd, mielőtt bekanyarodott volna, megállt.
- Mondanom kell valamit- kezdte el a mondandóját.
- Mi történt?- kérdeztem félve, majd a kezét megfogtam: a bőre kemény és hideg volt.
- Becca...megszült. Kislánya lett, de valamit tudnod kell. Ő most már vámpír, és veszélyes, még nem tudja magát kontrollálni. Patrick is ugyan ebben a helyzetben van- nézett az ablakon kifelé.
- Tessék? Becca megszült? Mi lett a baba neve? És Patrick hogy-hogy vámpír?- néztem rá kérdőn, és kicsit félénken is.
- Rosalie megtámadta, és már nem lehetett megmenteni. A baba neve Lucie- bámult még mindig ki az ablakon.
- Jazz, a jó büdös francba! Nem vagytok normálisak! Az a szegény öregasszony most omlott össze, hogy meghalt az unokája! Minden reménye Pat volt- kiabáltam vele.
- Menjünk!- mondta, majd befordultunk. Megpillantottam a villát. Kicsit össze is szorult a gyomrom, hisz' hogy közöljem a családdal, hogy kétséges kinek a gyerekét várom? Vettem egy mély levegőt, majd Jazz kinyitotta az ajtót. Óvatosan kiszálltam, majd félve lépkedtem a ház felé. Éreztem, hogy a torkomba dobog a szívem. De ekkor minden rosszra fordult. Lassan kinyitódott az ajtó. Becks épp Pat-tel veszekedett, és Esme egy babát fogott. Mindenki csodálkozva nézett rám. Aztán hirtelen Becca rám rontott. A földre kerültem, és Becks majdnem elérte a nyaki ütőeremet, de Jazz gyorsan leszedte rólam, majd felsegített. Viszont én rosszul voltam.
- Jól vagy?- ültetett le a kanapéra.
- Nem!- sírtam el magam. Becca leforrázva állt velem szembe, majd leült és a picit a karjaiba véve nézett végig, sőt inkább mért végig.
- Sajnálom, még elég friss...- kezdte el.
- Semmi gond, ez nem annyira fájt. Inkább amit közölni akarok- vettem egy mély levegőt.- Terhes vagyok.
- Mi?!- nézet rám kérdőn a két érintett, de még Becca is.
- Nem tudom, hogy melyikőtök az apa... hajtottam le a fejem. Ekkor oda lépet Carlisle és a hasamat  vizsgálta.
- Cara, ez már meg van oldva. Mivel Patrick-kel akkor voltál együtt, mikor még ember volt, és ez a baba rohamosan fejlődik, biztosan állíthatom, hogy a büszke apuka Jasper- ölelt át, majd mindenki gratulált, de nekem nem volt valami kellemes érzés.
- Jazz, most én  is vámpír leszek?- néztem rá. Aprót bólintott.
- Igen, de hidd el, könnyebb lesz!- csókolt meg.